Vágólapra másolva!
Francis Ford Coppola, Woody Allen és a Coen testvérek keze alatt is dolgozott már, mégis alig ismeri valaki a huszonhat éves színészt, aki a fiatal Han Solót fogja eljátszani a két év múlva érkező különálló Star Wars-filmben. Alden Ehrenreich élete lehetősége előtt áll, de közben egy lehetetlennek tünő kihívással is meg kell majd bírkóznia: mindenki Harrison Fordhoz fogja mérni. Az Ave, Cézárban már sikerült neki a lehetetlen: nála százszor ismertebb sztárokat játszott le a vászonról. Bemutatjuk a Steven Spielberg által felfedezett, magyar ősökkel is rendelkező Los Angeles-i srácot, aki hamarosan Csubakkával együtt vezeti majd a Millennium Falcont.
Vágólapra másolva!

Magyar ősei is vannak

Alden Ehrenreich 1989-ben született Los Angelesben, az anyja belsőépítészként, a mostohaapja pedig fogorvosként dolgozik. Askenázi zsidó családból származik, ősei a mai Ausztria, Magyarország, Lengyelország és Oroszország területéről vándoroltak ki Amerikába.

Alden Ehrenreich az Ave, Cézár sajtótájékoztatóján a berlini filmfesztiválon idén februárban Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Jens Kalaene

A neve első nézésre egy különösen bonyolult nyelvtörőnek tűnik, de nem is olyan nehéz kiejteni:

Oldön Erönrájk

Spielberg nagyon hamar felfigyelt rá

Egy házilag összedobott videónak köszönheti, hogy felfigyelt rá Steven Spielberg. Tizennégy éves volt, amikor a bármicvóját ünneplő barátja számára egy kisfilmet készített. Nem volt forgatókönyv, csupán a kamera előtt bohóckodott: eljátszotta, hogy belezúgott egy lányba, betört a lakásába, a ruháit szagolgatta, majd próbálta fel, egy dalt is rögtönzött, és mikor a lány visszautasította kiabált és földet evett.

Woody Allen, Cate Blanchett és Alden Ehrenreich a Blue Jasmine forgatásán Forrás: Big Bang Media

A szülők azon a véleményen voltak, hogy ezt a videót jobb, ha nem mutatják meg senkinek, őket azonban nem zavarta, hogy idiótának fogják tartani őket, és levetítették a barmicvón. A Ryan közlegény megmentése rendezője is ott volt az ünnepségen, és másnap már Spielberg stúdiójától, a Dreamworkstől keresték Ehrenreich anyját, hogy jöjjön be hozzájuk a gyerekkel.

Rögtön kikiáltották az új Leonardo DiCapriónak

A szerencse később sem hagyta el Ehrenreich-ot, első filmszerepében rögtön egy Spielberghez fogható legendás rendező, Francis Ford Coppola instruálta őt. A meghallgatáson a Zabhegyező-ből olvasott fel részleteket, filmben pedig a címszereplőt játszó Vincent Gallo öccsét formálta meg.

Vincent Gallo és Alden Ehrenreich a Tetro című filmben Forrás: Szuez Film Kft.

A 2007-es Tetró-t tizenhat moziban játszották Amerikában, így mindössze fél millió dollárt tudott összegyűjteni. A nézők nem nagyon találkozhattak vele, a kritikusok azonban jobbára kedvelték a filmet, többen külön kiemelték Ehrenreich játékát. A pár éve elhunyt legendás filmkritikus, Roger Ebert karizmatikusnak és magabiztosnak nevezte a színész bemutatkozását, és ő sem látott kivetnivalót abban, ha Ehrenreich-ot az új Leonardo DiCapriónak hívják.

Ágyba bújt Natalie Portmannel

A Coppola család a kegyeibe fogadta Ehrenreich-ot. Szerepelt A keresztapa rendezőjének következő, Twixt című bizarr horrorjában, és egy pillanatra felbukkant a Made in Hollywood című Sofia Coppola-filmben. Az Elveszett jelentés Oscar-díjas rendezője reklámfilmet is forgatott vele.

Egy parfümöt népszerűsített Natalie Portman társaságában, akivel egy lépcsőn találkozik először a reklámban, de aztán hamar felforrósodik körülöttük a levegő. Az érzéki csókolózást követően az ágyba bújnak, ahonnan aztán Ehrenreich legszívesebben ki sem engedné többet az Oscar-díjas színésznőt.

Már számos rendezőlegendát kipipált

Már önmagában a két Coppola miatt irigykedhet rá a huszonéves színésztársadalom java része, de Ehrenreich további neves skalpokat is begyűjtött. Nicole Kidman és Mia Wasikovska oldalán játszott az Oldboy rendezőjének angol nyelvű bemutatkozásában, a Vonzások-ban, a Blue Jasmine-ben Cate Blanchett mostohafiaként Woody Allen instrukcióit követte, az eddigi legfontosabb szerepét pedig a Coen testvéreknek köszönheti.

Alden Ehrenreich és Ralph Fiennes az Ave, Cézár! című filmben Forrás: UIP Dunafilm

A Hollywood aranykorszakába kalauzoló Ave, cézár-ban egy súlyos déli akcentussal beszélő, nem éppen az eszével hódító westernsztárt játszott el. A Coenek először nem tartották őt alkalmasnak a szerepre, sokat kellett azért tepernie, hogy egyáltalán eljusson a meghallgatásig. Ehhez képest a rendezőpáros képtelen volt abbahagyni a nevetést, amikor Ehrenreich végre a szemük elé került, és felolvasta előttük a forgatókönyv rá eső részét.

A Star Wars előtt is részt vett egy franchise építésében

Remek ízléssel választ rendezőket, és a forgatókönyvek olvasásakor is a minőséget keresi: „Ugyanazon okból vállaltam el a Lenyűgöző teremtmények-et, mint az összes többi filmemet. Az igaz, hogy ez egy zsánerfilm volt, amit szigorúan kontrollált a stúdió, de a forgatókönyv és a karakterek is remekül voltak megírva.”

Alden Ehrenreich és Alice Englert a Lenyűgöző teremtmények című filmben Forrás: Pro Video Film & Distribution Kft.

A 2013-ban bemutatott Lenyűgöző teremtmények egy Rómeó és Júlia-történetre rímelő fantasy volt boszorkányokkal és halandó emberekkel, és az Alkonyat-sorozat után hagyott űrt volt hívatott betölteni. Hiába volt a forgatókönyv alapjául szolgáló regénynek még három folytatása, a film bevétele elmaradt a várttól, így nem készült belőle több rész.

Ehrenreich ebben az időben az újraindított Pókember-sorozat címszerepéért is versenyzett, amit végül Andrew Garfield kapott meg. A visszautasítás nem bátortalanította el, Harry Osborn szerepére is próbálkozott A csodálatos Pókember 2-ben, azt pedig Dane DeHaan happolta el előle, ahogy az Öld meg kedveseid egyik főszerepét is.

Egy emberről sokat elmond, hogy mi a kedvenc filmje

Ehrenreich amióta csak az eszét tudja, imádja a filmeket, filmbolondnak tartja magát, és ez az érzés késztette arra, hogy a színészi hívatást válasza. A hetvenes évek egyik legjobb amerikai alkotása, a Jack Nicholson főszereplésével készült Öt könnyű darab a kedvenc filmje, amelynek a forgatókönyve és a karakterábrázolása is zseniális, vagyis az a két dolog, amit mindig néz egy szerep elvállalásakor. Ha netán ezt az alkotást használja mércéül, akkor gyenge filmre biztosan nem fog igent mondani.

Jack Nicholson az Öt könnyű darab című filmben Forrás: Mokép

A fiatal színész valószínűleg ugrott egy nagyot örömében, amikor Francis Ford Coppola producerének, Fred Roosnak a dicsérő szavait olvasta a New York Timesban: „Filmeket lehet köré építeni. Akkora tehetség, hogy bármit el tud játszani.” És ez még semmi, egy mondattal később Roos az Öt könnyű darab főszereplőjéhez hasonlította Ehrenreich-ot: „Jack Nicholson egy olyan filmsztár, aki sosem illett bele egyetlen mintába sem. Aldenben már a kezdetektől fogva érezhető volt ez a Jackhez hasonlatos, egyedi személyiség.”

Lenyúlta a filmet George Clooney elől

Az Ave, cézár-ról írt kritikát visszatérő eleme, hogy kiemelik Ehrenreich játékát, és a film pozitív meglepetéseként emlegetik. A fiatal színésznek egy sztárparádét felvonultató vígjátékból sikerült kitűnnie, George Clooney, Scarlett Johansson, Josh Brolin, Tilda Swinton és Channing Tatum mellett elérte azt, hogy őt dicsérjék az újságírók és a színésztársai egyaránt. „Alden az a típusú színész, aki minden jelenetet ellop, amiben szerepel” – jellemezte őt George Clooney. „Nagy öröm volt figyelni őt, hogy milyen keményen dolgozik, és hogy közben semmi erőlködés nem látszik rajta.”

A film legtöbbet emlegetett jelenetében Ralph Fiennes próbál kimondatni vele egy mondatot déli akcentus nélkül, ez azonban látványosan nem megy az addig lasszót pörgető és éneklő cowboyokat játszó srácnak.

A Star Wars előtt még Warren Beatty sofőrjeként láthatjuk

Warren Beatty négy évtizedes álma válik valóra, amikor idén ősszel végre bemutatják a mozik a Howard Hughes életéről szóló filmjét. A sikeres üzletembert, pilótát és rendezőt - akit Leonardo DiCaprio alakított az Aviátor-ban - ő maga fogja eljátszani, míg a két, Hollywoodba nagy álmokkal érkező, majd egymásba szerető főszereplőt Lily Collins és Alden Ehrenreich formálja meg.

Lily Collins és Annette Bening az egyelőre cím nélküli Howard Hughes-filmben Forrás: 20th Century Fox

Beatty „az érzékenység, az intelligencia és a humor szokatlan kombinációjával” magyarázta, hogy mi ragadta meg Ehrenreich-ben, egyúttal fényes jövőt jósolt neki Hollywoodban. Han Solo szerepének elnyerésével nagy lépést tett abba az irányba, hogy bejöjjön Warren Beatty megérzése.

Bátor férfi az, aki Harrison Ford nyomdokaiba mer lépni

Több mint 2500 jelentkező közül választották ki Alden Ehrenreich-ot, közben olyan nála jóval ismertebb színészeket ütött ki, mint a Whiplash dobosaként remeklő Miles Teller vagy a Kingsman Tökijeként berobbant Taron Egerton. Élete lehetősége előtt áll, de közben meg kell birkóznia majd azzal a lehetetlennek tűnő kihívással is, hogy Harrison Forddal fogják összemérni.

Harrison Ford 35 éves volt, amikor mozikba került a Csillagok háborúja Forrás: InterCom

A Han Solo fiatalkoráról szóló filmről jelenleg alig lehet tudni valamit. Annyi biztos, hogy szerepelni fog benne Csubakka is, a Lego-kaland-ot és a Jump Street-filmeket jegyző Christopher Miller és Phil Lord rendezi, és a mozikba 2018. május 25-én kerül.

Még az is lehet, hogy nem kell két évet várnunk arra, hogy megnézhessünk magunknak Alden Ehrenreich-et a Star Wars-univerzumban: rebesgetik ugyanis, hogy az idén decemberben bemutatott Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet-ben tűnhet majd fel először Han Solóként.