A Star Trek sztárjának jól áll a mosdatlanság és a komolyság

2016.05.13. 13:33

A Hell Or High Water című modern western előzetese elérte nálam a célját, legszívesebben máris bevágódnék egy kocsiba, és elindulnék Texas felé, vagy legalábbis a legközelebbi mozi felé, ahol ezt a filmet játsszák. A Star Trek sztárja, Chris Pine és Ben Foster játssza a bajba jutott testvérpárt, akik, hogy ne veszítsék el a családi birtokot, bankrablásra adják a fejüket. A Nem vénnek való vidék napégette tájain ezúttal nem egy mitikus gonosztevő kísért, ellenkezőleg, két alapvetően jóravaló fickó lép a bűnözés útjára.

A poros, mocskos, egyúttal viszont a testvéri szeretet szépségét hirdető képek mellett az alkotók névsora is okot ad a bizakodásra. Előzetesen aggódtam Chris Pine miatt, de a bajuszt növesztett színésznek jóll áll a mosdatlanság és a komolyság, Ben Foster egyszer már kilovagolt a vadnyugatra a Börtönvonat Yumába című westernben, az pedig egyenesen fantasztikus, ahogy A félszemű-ben is remeklő, most texas rangert játszó Jeff Bridges kijelenti, hogy egy utolsó embervadászatra még van benne erő.

Ben Foster és Chris Pine a hell Or High Water című filmbenForrás: CBS Films

David McKenzie rendező a Starred Up című börtöndrámával az utóbbi évek legkeményebb filmjét készítette el, Taylor Sheridan pedig legutóbb a Sicario forgatókönyvével alkotott valami egészen rendkívülit.

A Hell or High Water című bankrablós filmtől Sam Peckinpah-ot idéző akciókat, gyilkos szépséget, és ránk aggatott, gyötrelmes betonsúlyokat remélünk. A jelenleg zajló cannes-i fesztiválon debütál, az amerikai mozikba augusztus 12-én ér el. Magyar bemutatóról még nem érkezett információ.

 

A Hell Or High Water című film moziplakátjaForrás: CBS Films