Olivier Assayas rendező és Kristen Stewart első közös munkája, a Sils Maria felhői kedvező fogadtatásra talált Franciaországban, a filmben nyújtott alakításáért Stewart még César-díjat is kapott – az amerikai színésznők közül elsőként. Most viszont elpártolt tőlük a francia közönség: a második, Personal Shopper című filmjüket kifütyülték a cannes-i világpremieren. 

Ennyire pusztítóan érdektelen, minden ízében elhibázott film csak direkt jöhet létre írta Varga Ferenc kollégám, aki most Cannes-ban tartózkodik, és trollkodásnak tartja a Personal Shopper-t. A kritikák olvasgatása mellett most már a frissen kiadott előzetes megnézésével is élesebb képet kaphatunk arról, hogy milyen filmben vállalt szerepet Stewart.

Kristen Stewart és Olivier Assayas rendező a Personal Shopper cannes-i világpremierénForrás: AFP/Alberto Pizzoli

A Personal Shopper egy asszisztensként dolgozó nő drámájaként indul: a városi elidegenedés tipikus képei követik  egymást az előzetesben, hogy aztán egy természetfeletti fordulattal kísértethorrorba váltson át. 

A film szélsőséges reakciókat vált ki a kritikusokból: míg a Hollywood Reporter szerzője az Origo Filmklub ítéletét osztja, vagyis ezt a filmet még Kristen Stewart már megszokott varázsa sem teszi érdemessé arra, hogy megnézze az ember, addig a Guardianbe író Peter Bradshaw a lehető legmagasabb osztályzatot adta a Personal Shopper-nek.