Ambrus Attila rövid, de tartalmas interjút adott a Borsnak, amiből az Index nyomán most mi is kigyűjtjük a legizgalmasabb részleteket. Aki esetleg nem tudná: a Kontroll-t jegyző Antal Nimród forgat filmet a bankrablóként elhíresült férfi életéből. Ambrus többször is találkozott az őt alakító huszonhárom éves Szalay Bencével, elmondása szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatója jó benyomást tett rá.

Ambrus Attila, a ViszkisFotó: Tuba Zoltán - Origo

Hetente kétszer jár jégkorongedzésre, és „nagyon felkészült az életemből” – indokolta meg Ambrus, hogy Szalay miért lesz hiteles Viszkis rablóként. Az 1,1 milliárd forint állami támogatást kapó film egészen a címszereplő gyerekkoráig visszatekint, ezért az Erdélyben játszódó jelenetekben egy tizenkét éves gyerekszínész alakítja majd őt.

Szalay BenceForrás: SZFE

Az egykori bankrabló maga is felbukkan majd a filmben - árulta el a Borsnak: „Mindössze két forgatási napon kell majd részt vennem. Vicces jelenet lesz, de nem akarom lelőni a poént. Kapok érte egy minimális tiszteletdíjat, de nem ebből fogok meggazdagodni.”

Ambrus barátnőjét a huszonhat éves Móga Piroska alakítja, akit legtöbben az Aglaja című 2012-es filmből ismerhetik, amiben Ónodi Eszter lányának tinédzserkori verzióját alakította. A tervek szerint jövő tavasszal mutatják be a Viszkis-filmet a mozik.