Marion Cotillard hányszor marad még hoppon?

2016.05.20. 12:01

Oscar-díjas, Hollywoodban és Európában párhuzamos karriert futtató francia nemzeti kincs, aki nélkül öt éve nincs cannes-i filmfesztivál. Mégsem képesek végre adni neki egy legjobb színésznői díjat a világ legfontosabb filmfesztiválján. Pedig Marion Cotillard kitartóan próbálkozik, az idén két filmmel is.

Marion Cotillard hiába szerepelt olyan hollywoodi blockbusterekben, mint az Eredet vagy A sötét lovag: Felemelkedés, hazájához sosem lett hűtlen, sőt, gyakorlatilag folyamatosan forgat Franciaországban és nemzetközi produkciókban is. Kilenc évvel ezelőtt ő lett az első francia színésznő, aki anyanyelvén nyújtott alakítással nyert legjobb női főszereplői Oscart (Piaf), majd tavaly újra egy francia nyelvű filmért (Két nap, egy éjszaka) jelölte az Amerikai Filmakadémia. César-díjat kétszer is nyert (Hosszú jegyesség, Piaf), a Brit Filmakadémia pedig a Piaf-ért odaítélt szobor mellett a Rozsda és csont-beli alakításáért is jelölte.

Marion Cotillard a Piafért elnyert Oscar-díjjal a 2008-as gála utánForrás: AFP

Egyetlen díj van csak, ami hiányzik a vitrinjéből, mégpedig a cannes-i filmfesztivál legjobb színésznői trófeája. A legtöbb valamirevaló francia színésznő nyert már Cannes-ban: Juliette Binoche (Hiteles másolat), Isabelle Huppert (A zongoratanárnő, Violette Nozière), Bérénice Bejo (A múlt), Léa Seydoux (Adèle élete), csak Marionnak nem akar összejönni, hiába próbálkozik kitartóan.

Ez az ötödik év, hogy van filmje a versenyprogramban, ráadásul mindjárt kettő, így sokan azt gondolják, hogy ha most nem nyer díjat, akkor soha.

Marion Cotillard a Juste la fin du monde sajtótájékoztatója előtti fotózáson a 2016-os cannes-i filmfesztiválonForrás: AFP

Az előző négy évben ezek a briliáns alakításai nyűgözték le a cannes-i közönséget:

2012 – Rozsda és csont: Jacques Audiard filmjében egy delfininstruktort alakít, akinek egy munkahelyi baleset után amputálják a lábait.

2013 – The Immigrant: Ezúttal nem franciául, hanem angolul és lengyelül (!) brillírozik az Amerikában küszködő, rátarti bevándorló szerepében.

2014 – Két nap, egy éjszaka: A cannes-i kedvenc Dardenne testvérek először dolgoztak sztárszínésznővel. Egy gyári munkást alakít, aki kollégáit győzködi, hogy mondjanak le a jutalmukról, hogy ő megtarthassa a munkáját.

2015 – Macbeth: Michael Fassbender címszereplője mellett Cotillard Lady Macbethje sokkal inkább tragikus hősnő, mintsem kevély felbujtó.

Idei két filmjével nincs nagy szerencséje, mert a Juste la fin du monde és a Mal de pierres is a gyengébb darabjai közé tartozik a bivalyerős versenyprogramnak, ráadásul Xavier Dolan filmjéért kifejezetten őt emeli ki a legtöbb kritikus mint a leggyengébb láncszemet a csupa nagy nevet (Gaspard Ulliel, Léa Seydoux, Nathalie Baye és Vincent Cassellel) felvonultató szereposztásban.

Dolan teátrális kamaradrámájában Cassel mindenkit elnyomni próbáló karakterének a gyámoltalan feleségét alakítja, aki furán dadog, és hol tegezi, hol magázza (angolul még ügyetlenebbül sikerült ezt megoldani) a főhőst, de figurája nem kap semmi érdekes és önálló karakterívet.

A Mal de pierres szenvedélyes szerelmet kereső főhősnője ezzel szemben jutalomjátékot biztosít számára. Nicole Garcia (A Vendome tér asszonya) rendezőnő egy reptéri könyvárusnál figyelt fel a film alapjául szolgáló romantikus regényre, és a ponyva alapanyagból sikerült egy kissé régimódi, ízléses adaptációt forgatnia.

Marion Cotillard a Mal de pierres című filmbenForrás: Cannes

A főhősnő, Gabrielle már kamaszkorában (a negyvenéves Cotillard ezekben a jelenetekben nem túl hihető), az Üvöltő szelek-et olvasva a mindent elsöprő, tüzes szerelemről ábrándozik, de az 1940-es évek Provence-ában az anyja már annak is örül, hogy egy spanyol kőműveshez hozzá tudja adni. Gabrielle előre leszögezi, hogy sem lelkileg, sem testileg nem hajlandó odaadni magát férjének egy ilyen megrendezett házasságban, ráadásul egy betegség miatt úgy tűnik, gyermeket sem tud szülni. A türelmes férj beutalja egy svájci szanatóriumba, nem sejtve, hogy a bonyodalmak csak fokozódni fognak, többek között egy másik férfi (Louis Garrel) személyében.

A lányregényszerű fordulatok sokszor kiszámíthatóak, és a Bovaryné-toposzhoz nem sok újat tud hozzátenni a Mal de pierres, de pont az a szimpatikus a filmben, hogy nem próbálja túlvállalni magát. A cannes-i versenyprogramban ráadásul egymást követték a tabudöntögető filmek, és már kifejezetten jólesett egy hagyományosabb megközelítésű, szép film.

Marion Cotillard a Mal de pierres cannes-i díszbemutatójánForrás: AFP

Cotillard persze csodálatos a néző szimpátiájáért nem esedező, kissé hideg szerepben, és ha a Rozsda és csont-ban vagy a Két nap, egy éjszaká-ban nyújtott kiváló alakítását nem is múlja felül, senki sem fog panaszkodni, ha a Mal de pierres-ért díjazza végül egy cannes-i zsűri az öt éve tartó csodálatos szériáját.

Az útjában állhat azonban még pár remek színésznő: Sonia Braga a lassú, de annál kielégítőbb végkifejletet tartogató Aquarius makacs matrónájaként, Adèle Haenel a La fille inconnue (a Dardenne testvérek legutóbb pont Cotillard-ral voltak itt) bűntudattól tipródó doktornőjeként, sőt, egyes szélsőséges vélemények szerint Kristen Stewart sem esélytelen neurotikus szellemvadászként Personal Shopper-ért.

Sonia Braga az Aquarius című filmbenForrás: Cannes

A Toni Erdmann és az American Honey főszereplőnői (Sandra Hüller és Sasha Lane) esélyeit viszont rontja, hogy mindkét film fontosabb díjakra, sőt az Arany Pálmára is esélyes, és a szabályok szerint egy film csak egy kitüntetést kaphat a zsűritől.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK