Emberemlékezet óta a legjobb filmfelhozatalt láttuk Cannes-ban, de a zsűri, amelynek Nemes Jeles László is tagja volt, nagy meglepetést okozott a döntéseivel. Két, a közönség által kifütyült film is fontos díjat kapott, Jarmusch, Almodóvar, Isabelle Huppert és Marion Cotillard viszont nem. Volt azért kisebb magyar siker és legalább tíz felejthetetlen remekmű. 

A 2016-os versenyprogram ősidők óta a legerősebb szelekciót vonultatta fel, de a zsűri véleménye egyáltalán nem állt szinkronban a kritikusokéval. Másfél hét alatt végig Maren Ade német rendezőnő számított a favoritnak, a Toni Erdmann-t mindenki imádta, és kiváló alkalomnak tűnt, hogy végre egy nő nyerje az Arany Pálmát, de George Miller zsűrije, benne Nemes Jeles Lászlóval, Mads Mikkelsennel és Kirsten Dunsttal, úgy tűnik, nem találta eléggé fajsúlyosnak a vígjátéki elemekben is bővelkedő filmet. Helyette egy „fontos film", az I, Daniel Blake kapta a fődíjat, ezzel második Arany Pálmájához juttatva a 80 éves Ken Loachot. 

Ken Loach az Arany Pálma-díjjal a cannes-i filmfesztivál záróceremóniájánForrás: AFP/Valery Hache

Az I, Daniel Blake az előző filmje után visszavonulni készült Loach erőteljes visszatérése, egy idős férfiról szól, aki egy szívroham után szeretné magát leszázalékoltatni, de a hivatalok ahelyett, hogy segítenék, inkább csak megnehezítik a dolgát, és egyre lejjebb taszítják a végzetes spirálban. A brit veteránnak ez volt a tizenkettedik filmje a cannes-i versenyprogramban és a Felkavar a szél után tizenegy évvel ez a második Arany Pálmája, felzárkózva ezzel Hanekéhez, Kusturicához és a Dardenne testvérekhez. Annyit mindenképp érdemes megjegyezni, hogy az I, Daniel Blake sokkal jobb film, mint a Felkavar a szél, de ezt leszámítva, egy ennyire izgalmas, progresszív hangokat is felvonultató mezőnyben kifejezetten meglepő döntés a kitüntetése. 

Az I, Daniel Blake főhőseiForrás: Cannes

Még ellentmondásosabb lesz a második legfontosabb díj, a Grand Prix fogadtatása. Tavaly a Saul fia kapta ezt az elismerést (és jóval többre vitte később, mint az Arany Pálmát nyert Dheepan), és idén is a versenyprogram legfiatalabbja nyert, bár a 27 éves Xavier Dolan semmiképp sem zöldfülű, a Juste la fin du monde volt az ötödik cannes-i premierje, a második a versenyprogramban.

Hiába utálta a kritikusok többsége a francia sztárparádéval megtámogatott kamaradrámát (amit a kanadai csodagyerek nagyon zokon is vett), Millerék zsűrijét úgy tűnik, elbűvölte Vincent Cassel, Léa Seydoux és Marion Cotillard játéka. Dolan egyébként tavalyelőtt a zsűri díját (a harmadik legfontosabb kitüntetés) kapta a Mommy-ért, tavaly zsűritag volt, idén pedig ezüstérmes. Ha így halad, harmincéves kora előtt Arany Pálmá-s lehet.‎

Donald Sutherland zsűritag és Xavier Dolan rendező a cannes-i filmfesztivál záróceremóniájánForrás: AFP/Valery Hache

Andrea Arnold háromból harmadszorra lett harmadik, a Red Road és az Akvárium után most az American Honey is a zsűri díját nyerte meg. A legjobb rendezői trófeát viszont megosztva ítélte oda a zsűri, és Nemes Jeles László a román Cristian Mungiunak (Érettségi), illetve a francia Olivier Assayasnak (Personal Shopper) adta át a trófeát. 

Andrea Arnold és az American Honey főszereplője, Sasha Lane a cannes-i filmfesztivál záróceremóniájánForrás: AFP/Alberto Pizzoli

Assayas eddig még egyszer sem nyert Cannes-ban, noha ötödjére került versenybe, és a Kristen Stewart főszereplésével készült kísértethistóriája, a Personal Shopper sokak szerint eddigi leggyengébb munkája, de kárpótlásnak a korábbi jó filmekért megteszi ez a díj. Mungiu viszont harmadjára volt versenyben, és harmadjára sem távozik üres kézzel, a legjobb rendezői díjat egy Arany Pálma és egy legjobb forgatókönyvírói cannes-i díj mellé teheti a vitrinbe.

Arnaud Desplechin, Olivier Assayas, Cristian Mungiu és Nemes Jeles László a cannes-i filmfesztivál záróceremóniájánForrás: AFP/Valery Hache

A színészi elismerésekkel kapcsolatban a zsűri ellenállt a nagy nevek csábításának, hiába számított esélyesnek Marion Cotillard (Mal de pierres), Isabelle Huppert (Elle) vagy Adam Driver (Paterson). A legjobb női alakítás díját a Fülöp-szigeteki Jaclyn Jose (Ma’Rosa), férfi megfelelőjét pedig az iráni Shahab Hosseini (The Salesman) kapta. Asghar Farhadi utolsóként bemutatott drámáját egyébként annyira szerették, hogy az egy film – egy díj szabályt felrúgva a The Salesman-nek ítélték a legjobb forgatókönyv díját is, amit szintén Nemes Jeles László adott át az iráni mesternek.

Asghar Farhadi és Nemes Jeles László a cannes-i filmfesztivál záróceremóniájánForrás: AFP/Alberto Pizzoli

A Mad Max rendezőjének (bizarr pillanat, hogy a Hollywoodban páriának számító Mel Gibson adta át felfedezőjével együtt a fődíjat) zsűrije fura döntéseket hozott, és nagy kár, hogy a szokatlanul magas színvonalú szelekció több remekművét is díjazatlanul hagyták. 

Hoppon maradt Jim Jarmusch (Paterson), Almodóvar (Julieta) és Cristi Puiu (Sieranevada), és nem értékelte a zsűrit a szellemességet, mert a Toni Erdmann-on kívül a hihetetlenül vicces Elle-nek és a Ma loute-nak sem adtak semmit. A legjobb első filmnek járó Arany Kamera díjat a pozitív energiától kicsattanó Divines kapta – erről a díjról egyébként nem Nemes Jelesék szavaztak.

A 69. cannes-i filmfesztivál összes díjazottja

Arany Pálma-díj
I, Daniel Blake (Ken Loach) - Anglia

A zsűri nagydíja
Juste la fin du monde (Xavier Dolan) - Kanada

A zsűri díja
American Honey (Andrea Arnold) - USA

Legjobb rendező (megosztott)
Cristian Mungiu (Érettségi - Románia) és Olivier Assayas (Personal Shopper - Franciaország)

Legjobb színésznő
Jaclyn Jose (Ma' Rosa) - Fülöp-szigetek

Legjobb színész
Shahab Hosseini (The Salesman) - Irán

Legjobb forgatókönyv
The Salesman (Asgar Fahradi) - Mexikó

Legjobb rövidfilm
Timecode (Juanjo Gimenez) - Spanyolország

Arany Kamera-díj
Divines (Houda Benyamina) - Franciaország

Tiszteletbeli Arany Pálma-díj
Jean-Pierre Léaud

A magyarok sem távoztak díj nélkül

A Saul fia tavalyi világraszóló sikere után az idén szerényebb volt a magyar jelenlét Cannes-ban. A filmtörténeti klasszikusokat bemutató Cannes Classics szekcióban a 90 éves rendezőlegenda, Makk Károly jelenlétében vetítették le a 45 évvel ezelőtt ugyanitt győzedelmeskedő Szerelem című filmet, illetve két animációs rövidfilm is versenyzett. 

Andrasev Nadja A nyalintás nesze című filmjéért elnyert díjjal pénteken Cannes-banFotó: Varga Ferenc - Origo

A Kritikusok hete szekcióban Tóth Luca Superbiá-jának a világpremierjét tartották, a filmes egyetemek munkáit bemutató Cinéfondacion versenyprogramjába pedig Andrasev Nadja A nyalintás nesze című munkája került. Ez utóbbi film a szekció pénteki záróceremóniáján megosztott harmadik díjat kapott, pontosan ugyanazt az elismerést, amit tíz évvel ezelőtt Kocsis Ági hozhatott el A vírus című vizsgafilmjéért.

A továbbiakban bemutatunk az idei felhozatalból tíz csodás filmet, amelynek érdemes izgatottan várni a magyarországi mozibemutatóját. 

A tíz kedvencünk az idén Cannes-ban 

Toni Erdmann

Amióta láttuk az idei fesztivál legváratlanabb meglepetését és egyben legelsöprőbb sikerét, azon tipródunk, hogy hogyan tudnánk róla úgy beszélni az olvasóknak, hogy mindenképpen kedvet csináljunk hozzá, de ne lőjük le a poénokat, és ne előlegezzük meg, mire számíthatnak. A német versenyfilmet semmihez nem hasonlítható csodának neveztük cikkünkben. Jó, de mégis mitől az?

Sandra Hüller és Peter Simonischek a Toni Erdmann című filmbenForrás: Cannes Film Festival

Na, ez az, amit nem lehet elmesélni. A Toni Erdmann három órájának élvezetéhez ugyanis muszáj tiszta lappal, naivan beülni a moziba. Legyen elég annyi, hogy egy idős apa és felnőtt lánya kapcsolatának alakulásán keresztül valami univerzálisat mutat ez a film arról, hogyan lavírozunk végig az életen úgy, hogy lehetőleg semmi igazit ne érezzünk, és semmilyen érzelmi kockázatot ne vállaljunk, de ennek a hóbortos tatának köszönhetően felcsillan a remény arra, hogy lehet, sőt muszáj ezt máshogy csinálni. 

Elle

Az idei versenyprogram azért is nagyon érdekes volt Cannes-ban, mert az idősebb rendezők kiszorítását követelő hangokra szépen rácáfoltak a nagy öregek. Jarmusch, Ken Loach és Almodóvar  remek formában voltak, míg például Nicolas Winding Refn csúnyán felsült. 

Isabelle Huppert az Elle című filmbenForrás: Cannes Film Festival

Arra viszont senki sem számított, hogy a premier plánban mutatott gyerekszülés, nekrofil leszbiszex és kannibalizmus után az utolsó napon a 77 éves, holland származású hollywoodi legenda, Paul Verhoeven fogja leiskolázni a mezőnyt egy intelligens botrányfilmmel. Nevezhetjük megerőszakolós vígjátéknak vagy feminista fantasynek, de Isabelle Huppert fergeteges alakítása sokkolás helyett inkább pimasz szórakoztatást kínál.

Paterson

Az új Jarmusch-filmben egy buszsofőr szinte tökéletesen egyforma napokból álló hetét nézzük szépen végig: ahogy felkel, komótosan beslattyog a munkahelyére, végigvezeti a város utcáin a buszt, hazamegy az álomszép feleségéhez, kiviszi a kutyát sétálni, megiszik egy sört a helyi kocsmában, és mindeközben verseket fogalmaz magában. 

Adam Driver a Paterson című filmbenForrás: Cannes Film Festival

Jarmusch mindezt olyan mesteri ritmusban tálalja, hogy nem unatkozunk, hanem valami kellemes, biztonságos bódulatba esünk. Nem várunk semmi különösebbet, de ha történik valami meglepő, az se baj, és a címszereplőt alakító Adam Driver is olyan megnyugtató jelenség, hogy két óra után helyrerázódott szívritmussal, zen nyugalomban jövünk ki a moziteremből. 

L’économie du couple

Két ember, akik egyszer nagyon szerették egymást, van két gyönyörű gyerekük és egy takaros kis házuk, most azonban egy kanál vízben meg tudnák fojtani egymást. Mégsem tudnak kimozdulni a patthelyzetből, mert nem mindegy, hogy ki hány ezer euróval kerül ki ebből a házasságból.

Cédric Kahn és Bérénice Bejo a L'économie du couple című filmbenForrás: Cannes Film Festival

Joachim Lafosse filmje kíméletlen őszinteséggel boncolja fel ennek a házasságnak a végét, a néző pedig a könnyei között csak abban reménykedik, hogy vele sosem történik meg ilyesmi. Vagy megfogadja, hogy biztos köt házassági szerződést.

Ma loute

Képzeljünk el egy boldog békeidők stílusát idéző képeslapot az észak-franciaországi tengerpartról. Végtelen homokos part, dűnék, napernyős dámák és keménykalapos uraságok. Milyen szép is volt! Hát nem. Ez a szürreális alkotás kiröhögi a képmutató, felszínes polgárok romlottságát, azt, hogy álszent módon boldognak gondolták a valójában nyomorgó embereket, de az állat módjára élő, folyamatosan robotoló szegényekről sem fest hízelgő képet. 

Valeria Bruni Tedeschi, Juliette Binoche és Fabrice Luchini a Ma loute című filmbenForrás: Cannes Film Festival

Mindig abszurdig eltúlozza a rendező: a rendőrfőnök olyan dagadt, hogy állandóan orra esik, a napozóágy mindenki alatt összedől, portörlés közben a nők leszédülnek a létráról: a nézők ezeken a poénokon őszintén nevettek. Juliette Binoche és Valeria Bruni Tedeschi (aki a Rendezők kéthetén bemutatott La pazza gioa című igazi sírós-nevetős olasz road-movie-ban is szenzációsat alakított) folyamatosan egymásra licitál az úrinős manírok karikírozásában. Ripacskodást így még sem színész, sem néző nem élvezett.

American Honey

Andrea Arnold road movie-ját úgy lehetne a legkorrektebb módon promotálni, ha ingyen megtekinthetővé tennék az első tíz percét, mert annyi alapján bárki el tudja dönteni, hogy szeretné-e nézni további két és negyed órán keresztül, ahogy ezek a szakadt tinik átszelik Amerikát egy mikrobuszban, hiphopzenére bólogatnak, kakaskodnak vagy szerelembe esnek egymással.

Sasha Lane az American Honey című filmbenForrás: Cannes Film Festival

Sokan a falra másznának egy ilyen filmtől, mi viszont nem tudtunk betelni az amatőr főszereplő lány, Sasha Lane kifejező arcával és természetes játékával, a közép-amerikai kisvárosok, útszéli motelek és benzinkutak lepukkant világával, Shia LaBeouf valószínűtlenül szexi fellépésével, és a folyamatosan bömbölő király zenékkel. Ha egy szupermarket parkolójában futnánk össze ezekkel a srácokkal, valószínűleg gyorsan menekülőre fognánk, testközelből figyelni őket a mozivásznon valahogy mégis varázslatos. 

Divines

A Rendezők kéthete mellékszekciót azért is imádjuk, mert itt lehet igazi, még felfedezésre váró gyöngyszemeket felfedezni. Itt debütált például az utóbbi két évben a Csajkor és Mustang is, és mindkettőre emlékeztet picit Houda Benyamina elragadó filmje két külvárosi vadóc csaj barátságáról. 

Az arab származású Dounia és afrikai szülőktől származó barátnője, Maimouna hiába élnek Franciaország legnyomasztóbb negyedeinek egyikében, féktelen fantáziájuknak és humoruknak köszönhetően irtó jól érzik magukat. A kamaszkori ártatlanságot azonban – ahogy a Csajkor-ban és Mustang-ban is – végül mindig legyőzi a kilátástalan környezet. 

Sieranevada / Érettségi

Nem tudunk választani a két román csoda közül. A tíz éve Arany Pálmát nyert Cristian Mungiu Érettségi-je izgalmasan és szórakoztatóan moralizál a mindennapos mutyiba belefásult Kelet-Európáról, míg Cristi Puiu (Lazarescu úr halála) nagyobb elköteleződést vár el a nézőtől háromórás valós időben bemutatva egy család halotti torát. 

Az Érettségi és a Sieranevada plakátjaForrás: Cannes Film Festival

Mindkét film tűpontos és nem túl hízelgő  korrajz arról, hogy hol tartunk negyed évszázaddal a vasfüggöny leomlása után. 

Captain Fantastic

Viggo Mortensennél senki nem tudta volna hitelesebben eljátszani a hippi apukát, aki a világtól távol, egy erdő közepén sajátos módszerekkel neveli fél tucat gyerekét. A nevelés néha inkább kiképzésre hasonlít, ahogy a kölkök primitív fegyverekkel felszerelkezve loholnak elejtendő állatok után, vagy zuhogó esőben másznak meg meredek hegyoldalakat, de az elméjük pallérozását sem hanyagolják el. Mindannyian több nyelvet beszélnek, és nincs olyan téma, amivel kapcsolatban ne lennének sokkal inkább képben, mint egy egyetemet végzett amerikai felnőtt. 

Captain FantasticForrás: Cannes Film Festival

Az édesanya öngyilkossága miatt kénytelen kiszakadni a klán az idilli környezetből, és egy csomó nagyon vicces helyzetet eredményez, ahogy ezek a szuperintelligens, de a társadalmi érintkezés szabályait egyáltalán nem ismerő gyerkőcök interakcióba lépnek az átlagamerikaiakkal. Elragadó és provokatív film, egy sor fantasztikus alakítással és izgalmas gondolattal, aminek a végén felvillanyozódva hagytuk el a mozitermet. 

Neruda

Ha meghalljuk, hogy életrajzi film, máris ásítunk. Kinek van kedve komótosan végigmenni az éppen soros híres ember gyerek- és felnőttkorán, majd a végefőcím alatt végigolvasni a tanulságot? Szerencsére Pablo Larraín biztos kézzel söpörte le ezeket a kliséket: az például, hogy a nyitó jelenet a chilei szenátus férfivécéjében játszódik (itt kezdenek el kommunizmusról és hidegháborúról vitázni a szenátorok), tökéletesen előrevetíti a film hangulatát. Ráadásul nem elég, hogy Neruda életének mindössze egyetlen epizódját (a kommunista meggyőződése miatti üldöztetését és Chiléből való elmenekülését) ismerjük meg, hanem abban sem vagyunk biztosak, létezett-e a nyomozó, aki a film szerint a költő nyomába eredt.

Gael García Bernal (középen) a Neruda című filmbenForrás: Cannes Film Festival

Olyan, amilyennek itt látjuk, biztosan nem volt: mindenki kedvenc Gael García Bernalja ugyanis, aki élete talán legizgalmasabb szerepét kapta, a klasszikus elemekből (vékony bajusz, kalap, behízelgő modor) félig realista, félig meseszerű karaktert gyúrt, és a valódi és a szürreális elemek keveredése teszi az egész filmet szokatlanná.