Megerőszakolás-e, amit élvez az áldozat?

2016.05.22. 12:50

A 2016-os cannes-i versenyprogramra minden idők legjobbjai között fogunk visszaemlékezni. Pár mellényúlást tartogattak ugyan a végére, de az utolsó két film garantálta, hogy mindenki elégedetten távozzon a fesztiválról. Asghar Farhadi és Paul Verhoeven filmje is egy-egy otthonában megtámadott nőről szól, de míg Iránban a férj a nő akarata ellenére is bosszút állna, az Elemi ösztön rendezőjének polgárpukkasztó hősnője nem hajlandó áldozat maradni. 

Cannes, utolsó napok. Kezd kiürülni a város, a tengerparti büfék egyikének eladója vigyorogva kiabál egy helyi lakosnak, hogy „Már csak két nap!”. Noha a vendéglátósok valószínűleg éves forgalmuk nagy részét ez alatt a két hét alatt termelik ki, a végére mindenki alig várja, hogy véget érjen az egész cirkusz. A még kitartó újságírók is hullafáradtak, és sokkal kevésbé motiváltak, mint egy héttel ezelőtt, hogy még ebben a fennmaradó pár órában fedezzék fel 2016 legjobb filmjét. Befuthat még egy-két kellemes meglepetés, például az új Csajkor-ként aposztrofált, elbűvölő Divines formájában, vagy amikor az étterembe, ahol vacsorázunk, besétál Nicolas Cage és Willem Dafoe, de azt biztosan tudjuk, hogy a fesztivál legjobb filmjei már mind mögöttünk vannak. 

DivinesForrás: Cannes Film Festival

Ráadásul a programszervezők rendre a szemle végére hagyják a gyengébb filmeket, olyan alkotóktól, akiket nem lehetett nem beválogatni, még akkor sem, ha éppen életművük lejtmeneténél tartanak. Nem volt rossz Az ismeretlen lány a Dardenne testvérektől, de meg sem közelíti korábbi díjazott remekműveiket, Xavier Dolan francia sztárszereposztással készült, saját bevallása szerint első felnőtt filmje (Juste la fin du monde) pedig pár hangulatos jelenetet leszámítva csalódást okozott. Nicolas Winding Refn Neon démon-ja viszont már a rossz vicc kategória, kíváncsiak vagyunk, hogy a Drive sikerének nyomán még hányszor hagyják, hogy betrollkodja magát a versenyprogramba.

Neon démonForrás: Cannes Film Festival

A legrosszabbul viszont Sean Penn járt, akinek a korábbi rendezései egytől egyig jól sikerültek, de a The Last Face olyannyira kiakasztotta a kritikusokat, hogy senkinek egy jó szava sem volt róla, sőt a Screen International kritikai összesítő táblázatán minden idők legrosszabb átlagát produkálta

Charlize Theron és Javier Bardem a The Last Face című filmbenForrás: Cannes Film Festival

Ezek után az utolsó két versenyfilmre várt, hogy megmentsék a korábban az új évezred legjobb versenyprogramjának kikiáltott szelekció becsületét, és nem is okoztak csalódást.

Bosszút állnál, vagy hallgatnál a feleségedre?

Az iráni Asghar Farhadit a Nader és Simin – Egy elválás története óta tárt karokkal várja minden A listás filmfesztivál, és a The Salesman-t még annak ellenére is benyomták a versenybe utólag, hogy a rendező a múlt héten állítólag még vágta a filmet. A történet most is egy házaspár körül bonyolódik, akik Az ügynök halála színpadi előadásában szerepelnek, de közben lakást kell váltaniuk. Az új albérletben egy nap a nő egyedül van otthon, valaki bejön a lakásba, és csúnyán helybenhagyja. Pontosan nem tudjuk, mi történt, de a férj magán kívül van, és önbíráskodásba kezd.

The SalesmanForrás: Cannes Film Festival

A vontatott első harmad után a film ekkor erőre kap, és morális dilemmák tömkelegét zúdítja a nézőre. Fontosabb-e a bosszú, mint a megbocsátás? A férj akkor védi-e meg a felesége becsületét, ha megtorolja a sérelmet, vagy ha úgy tesz, ahogy a nő szeretné? Lehet-e sajnálni egy ilyen borzalmas erőszakos cselekedet elkövetőjét? 

Farhadi felteszi ezeket a kérdéseket, de a tőle megszokott intelligenciával nem próbálja belekalapálni a válaszokat a fejünkbe. A film erejéből itt Cannes-ban talán csak az vett el valamicskét, hogy több másik dráma is hasonló témát pedzegetett, hasonlóan krimibe bújtatott formában.

Ebből a nőből nem lesz áldozat

Érdekes módon az utolsó napra időzített másik versenyfilmnek is egy nő ellen elkövetett betöréses erőszak adta a kiindulópontját, de Paul Verhoeven (Elemi ösztön, Robotzsaru, Showgirls) megközelítése nem is állhatna távolabb Farhadiétól. Az Elle ugyanis az erotikus thriller és a fekete komédia egyfajta hibridje, amelynek minden műfaji összetevője remekül működik. Játékosan izgalmas, sokkolóan perverz és fergetegesen vicces egyben, noha mindezen jelzők egyikét se szívesen használná az ember egy nő megerőszakolásával kapcsolatban. 

Isabelle Huppert az Elle című filmbenForrás: Cannes Film Festival

Verhoeven és semmitől vissza nem riadó sztárja, Isabelle Huppert azonban polgárpukkasztani akarnak, és szándékosan gúnyt űznek a politikai korrektségből, de mindezt olyan szórakoztatóan, hogy lehetetlenség haragudni rájuk. A 77 éves holland rendező 24 évvel ezelőtt már szolgáltatott egy jó kis szaftos botrányt a Riviérán, amikor kamerája bekukkantott a bugyi nélküli Sharon Stone lábai közé, és az Elle is az Elemi ösztön nyomdokain halad tabudöngetésben, azzal a különbséggel, hogy nincs az az isten, hogy egy amerikai stúdió egy amerikai sztárszínésznővel 2016-ban bevállalna egy ilyen forgatókönyvet. Jó ötlet volt tehát Franciaországban kilincselnie a projekttel, hiszen a pajzán gallokat nem lehet olyan könnyen sokkolni, és csak kacarásznak a művészet és a trash határán egyensúlyozó thrilleren. 

A siker garanciája persze minden francia színésznők legbátrabbika, Isabelle Huppert, aki bármikor kapható egy kis nézősokkolásra, és itt láthatóan örömét leli abban, hogy saját korábbi jéghideg-perverz karaktereit karikírozza ki éjfekete humorral és bámulatos komikusi időzítéssel. Három hónapja a Berlinalén már letett az asztalra egy zseniális alakítást (Mia Hansen-Løve L’avenir-jében), amely azt sejtette, hogy nagymamakorba érve készen áll a megszelídülésre, de erről szó sincs. Az Elle pont azzal kapcsolatban is nagyon progresszív, hogy természetesnek veszi a hatvanas nő szexuális nyitottságát, és magasról tesz arra, hogy a néző prekoncepciói szerint hogyan kellene egy nőnek, egy nagymamának, illetve egy áldozatnak viselkednie.