Meghalt a nagymama az Amerikai pitéből

Angela Paton az Amerikai pite 3: Az esküvő című filmben
Vágólapra másolva!
Nyolcvanhat éves korában elhunyt Angela Paton színésznő, akinek az egyik leghíresebb szerepe az Idétlen idők-hez kötődik. Ő játszotta a fogadóst a filmben, akinél Bill Murray cinikus, ugyanazt a napot újból és újból átélő meteorológusa megszállt. Bill Murray és Angela Paton az Idétlen időkig című filmbenForrás: InterCommiddleoff644398 „Nincs önnek dèja vu-je, Mrs. Lancaster? – kérdezte a főszereplő az asszonyságot. „Nem hiszem, de majd körbenézek a konyhában” – jött a mókás válasz. Az Amerikai pite harmadik részéből is ismerős lehet, az esküvőjére készülő Jason Biggs nagyanyját alakította. Angela Paton az Amerikai pite 3: Az esküvő című filmbenForrás: UIP Dunafilmmiddleoff666333 Majdnem száz filmben és tévésorozatban szerepelt. A pályáját színházi színészként kezdő Paton először a Piszkos Harry-ben tűnt fel egy aprócska, a stáblistán nem is jelzett szerepben, majd 17 évnyi szünet után gondolta úgy, hogy neki helye van a nagyvásznon, illetve a képernyőn. Szerepet vállalt többek között az Egyenesen át-ban, a Lolita Andy Vajna által összehozott 1997-es változatában és az Éjszakai járat-ban, egy-egy rész erejéig feltűnt az X-akták, a Vészhelyzet, a Gyilkos számok és A Grace klinika című tévésorozatokban is. Angela Pattonnak nemrég szívrohama volt, ami után folyamatos ápolásban részesült. Csütörtökön hunyt el a kaliforniai Oaklandben.
Vágólapra másolva!