A 2018-ban érkező Predator-film egyik legizgalmasabb kérdése, hogy az első rész sztárja, Arnold Schwarzenegger vajon szerepet vállal-e benne. Shane Black író-rendező azonban nem hajlandó igennel vagy nemmel válaszolni erre a sokakat foglalkoztató kérdésre. Korábban azt mondta, hogy mindkét verzióval eljátszottak, az Empire magazin podcastjára hivatkozó Playlist híréből most annyi derült ki, hogy a főszerepet nem Schwarzenegger játssza majd el.

Arnold Schwarzenegger a Ragadozó című filmbenForrás: Mokép

Elárulta, hogy Quinn Mackenná-nak hívják az új főhőst, hozzátéve, hogy a név még változhat. Schwarzeneggert viszont Dutchnak hívták az 1987-es filmben, tehát most annyi vehető biztosra, hogy ha fel is bukkan majd a legújabb részben az akciósztár, nem ő áll majd a történet fókuszában.

Shane Black pályakezdőként egy mellékszerepet játszott el a Ragadozó-ban, és apró módosításokat is végzett a forgatókönyvön. Az áttörést a Halálos fegyver hozta el a számára, legutóbbi filmjét, a Rendes fickók című akciókomédiát jelenleg is játsszák a mozik. Nagy leleplezésekre az új Predator-filmmel kapcsolatban tőle ne várjunk:

Azt akarja, hogy rejtélyesnek tartsák az emberek a közelgő filmet, és azt érezzék, hogy ugyanaz a friss és varázslatos aura veszi körbe, mint anno a Harmadik típusú találkozások-at. „Ezt akarjuk elérni. Lehetetlen cél, de meg fogjuk próbálni.”

 

Antal Nimród és Robert Rodriguez a Ragadozók forgatásánForrás: InterCom

Black tisztában van azzal, hogy a Ragadozó folytatásai már nem ütötték meg az eredeti szintjét. Ridley Scott példája lebeg előtte, aki az egyre gyatrább Alien-részek után ismét a kezébe vette a sorozatot, és egy várva várt, eseményszámba menő filmet tett le az asztalra a Prometheus-szal. Arra sajnos konkrétan nem tért ki Black, hogy mi a véleménye Antal Nimród Ragadozók-járól. A The Predator címen futó új rész 2018. február 8-án debütál a mozikban.