Szombaton este Dell’Edera Dávid Balkon című animációs rövidfilmje nyerte el a zsűri díját Annecy-ben. A világ legrangosabb animációs filmfesztiváljának tartott rendezvényen idén két másik magyar film is versenyzett: Andrasev Nadja Cannes-ban is díjazott A nyalintás nesze című alkotása, illetve Kreif Zsuzsanna és Hegyi Olivér munkája, a Candide - Otthon, édes otthon.

A Budapesti Metropolitan Egyetemen tanuló, 24 éves Dell’Edera Dávid hatperces filmje a diplomafilmek szekciójában vett részt Annecy-ben. A 2D és 3D számítógépes animációval készült Balkon egy lakótelep életébe nyújt bepillantást egy forró nyári napon. Bár a panelrengetegben élők ugyanabba a közösségbe tartoznak, a távolság köztük leküzdhetetlen. A lakásaikba visszahúzódó emberek mindennapi teendőikkel foglalkoznak, míg valami ki nem zökkenti őket a banális rutinból.
Nagyon hasít mostanában a magyar animáció. A két éve Oscar-közelbe került Bucsi Réka LOVE című filmje februárban a berlini filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be, májusban Cannes-ban két magyar filmet is vetítettek (a már említett A nyalintás nesze mellett Tóth Luca Superbiá-ja volt még ott), most Annecy-ben pedig három hazai film szerepelt, amik közül az egyik díjjal távozott.
Az Annecy nemzetközi animációs fesztiválon díjazott filmek teljes listáját itt lehet megtekinteni.

A Filmklub podcast következő adásának vendége Dell’Edera Dávid és Kreif Zsuzsanna lesz, a beszélgetést vasárnap vesszük fel, és várhatóan a jövő hét közepén lehet majd meghallgatni az iTunes-on és a Mixcloudon.