Batman legújabb kalandja már nem lesz beoltva humor ellen

Ben Affleck
Ben Affleck
Vágólapra másolva!
A vártnál kevesebb pénzt hozó Batman Superman ellen után a károkat próbálja eltakarítja a stúdió. A Justice League londoni forgatására elhívtak pár újságírót, akiket arról győzködtek, hogy ez a Batman-kaland már jobban fog sikerülni, ennek érdekében például könnyedebbre veszik a hangvételt. Sok múlik ezen a filmen, hiszen ez lesz a DC-univverzum Bosszúállókja, amiben a denevérember összeáll négy másik szuperhőssel.
Vágólapra másolva!

A Warner mindent tőle telhetőt megtesz, hogy a Batman Superman ellen vetítése után kiábrándultan távozó nézőket megnyugtassa, és biztosítsa őket arról, hogy a jövőre érkező Justice League már jobban fog sikerülni. Ennek érdekében a forgatási riportokat sújtó embargót is hamar, egy héttel a helyszín meglátogatása után feloldották, hogy minél hamarabb kikerülhessen az üzenet.

Ben Affleck a Batman Superman ellen: Az igazság hajnala New York-i premierén Forrás: Origo

Ez egy nagyon szokatlan lépés volt a stúdió részéről, hiszen a forgatási riportokat általában a bemutató előtti hetekben szokták kiengedni, hogy így egybeessen a film reklámkampányával. Több riportot is elolvastam, és az újságírókba sulykolt üzenetet így lehetne összefoglalni: a készítők tudatában vannak annak, hogy rengetegen csalódtak a Batman Superman ellen-ben, és most azon dolgoznak, hogy ez többet ne fordulhasson elő.

Ez a film már nem lesz beoltva a humor ellen

Elvetették az előző film búskomor, humort csak nyomokban tartalmazó hangvételét, a mostaniban már sokkal több könnyedség és vicces pillanat lesz. A helyszínen tartózkodó újságíróknak levetítettek egy jelenet a filmből, amelyet az Uproxx úgy jellemzett, hogy „marveles hangulatú” volt.

Ezra Miller az Egy különc srác feljegyzései New York-i premierén Forrás: AFP

Batman a hiperaktív Flash-t (Ezra Miller) próbálja meggyőzni benne arról, hogy lépjen be az Igazság Ligájába, és a leírás alapján tényleg jobban illik ez a részlet egy Marvel-produkcióba, mint a sötét Batman Superman ellen-be. Minden jel arra mutat, hogy az Egy különc srác feljegyzései-vel berobbant Miller könnyedséget visz majd a világ megmentésével általában együtt járó, súlyos drámába.

Visszavettek a grandiózus álmaikból

2014-ben hirdették ki, hogy a Marvel harmadik bosszúállók-filmjéhez hasonlóan, a Justice Leauge-et is két részre bontják, az első epizód 2017-ben jön, a második pedig 2019-ben követi. A Warner fejesei úgy tűnik visszafogták Zack Snyder tempóját, aki most már egy önmagában is megálló, egy teljes történetet elbeszélő Justice League-ről mesélt.

Zack Snyder és Ben Affleck a Batman Superman ellen: Az igazság hajnala című film forgatásán Forrás: AFP

A 2019-es premierdátum továbbra is él, de az már egy másik történetet elbeszélő folytatás lesz, és Snyder nem beszélt arról, hogy azt is ő rendezi-e majd. A 2017. november 17-én debütáló Justice League fogadtatása nagyban befolyásolja majd a filmes DC-univerzum jövőjét, illetve vélhetően ezen a szuperprodukción múlik majd, hogy Snyder csinál-e még képregényfilmet a Warnernél a közeljövőben.

Dobozokat keresve Atlantiszra és Amazóniába is elugrunk

A riportoknak köszönhetően most már a film történetéről is több minden tudható. A Batman Superman ellen történései után a denevérember ismét visszanyerte a hitét az emberiségben, és Wonder Woman-nel egy szuperhőscsapat összeállításába fog, hogy legyen esélyük visszaverni a film főgonoszának, Steppenwolfnak és a vele érkező paradémonoknak a támadását. A csapat összeállítása nem lesz zökkenőmentes, hiszen erős, önálló személyiségekből kell csapatjátékosokat faragnia.

Jason Momoa a Batman Superman ellen londoni premierén Forrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Tolga Akmen

Az Igazság Ligája Batmanből, Wonder Womanból (Gal Gadot), Aquamanból (Jason Momoa), Cyborgból (Ray Fisher) és Flash-ből áll majd, és a történetben fontos szerepet fog kapni a három, nagy erővel bíró Mother Box, amiket Steppenwolf meg akar kaparintani, és amiket réges-rég az emberek, az atlantisziak és az amazonok között osztottak el az ősi istenek. Egy új szereplőt jelentettek be, Willem Dafoe egy idős atlantiszi politikust játszik majd.

Ben Affleck több megaláztatást már nem akar átélni

Új képanyaggal nem kényeztették el a sajtót, mindössze a Batmobile-ról adtak ki egy új fotót, viszont Ben Affleck mesélt arról, hol tart most az általa rendezett Batman-film előkészülete. Elmondta, hogy csak akkor fogja belevetni magát a film készítésébe, amikor egy olyan forgatókönyvet tart a kezében, amit jónak gondol. Jelenleg még dolgoznak rajta, és még nem elégedett vele annyira, hogy belefogjon a forgatásba.

Így néz majd ki a Batmobil a Justice League-ben Forrás: Warner

Affleck mindent megtesz azért, hogy többet ne kerüljön olyan megalázó helyzetbe, mint a Batman Superman ellen bemutatója idején. Az egyik interjún szomorú arccal bámuló Ben Affleckből még internetes mém is született. Hiába ígérte azt a sajtókörútjain, hogy a Daredevil című szuperhősös fiaskója után ez most sokkal jobb lesz, a film a vártnál rosszabbul teljesített a mozipénztáraknál, és a kritikusok ismét elverték rajta a port.

A cikk az Empire, az Uproxx, a Playlist és a Mashable riportjai alapján készült.