Iszonyú vagány a Wonder Woman-film első előzetese

2016.07.23. 23:43

Javában tart San Diegóban a Comic-Con, azaz a geekek éves nagy csődülete, amelyen a DC-képregények filmes univerzumát felügyelő Warner Bros. stúdió lerántotta a leplet a Wonder Woman-film első teljes, szűk háromperces előzeteséről.

A DC és a Marvel csatájából egy dologban már biztos előbbi fog győztesen kikerülni: ez az első szuperhősfilm, aminek női főszereplője lesz. Wonder Womant (Gal Gadot) az idei Batman Superman ellen – Az igazság hajnalá-ban ismerhettük meg, önálló filmje pedig a múltba vezet minket, az első világháború idejébe.

A harcos amazon továbbra is elképesztő vagánysággal állja a sarat a csatákban: pajzzsal védekezik a lövészárkok előtt a gránátokkal szemben, és ismét megcsördíti híres-nevezetes fegyverét, az Igazság Lasszóját. Még az elegáns bálba is karddal a ruhája alatt vonul be. Az első néhány snittben továbbá bepillantást nyerünk az amazonok varázslatos szigetébe, Themüszkirába, ami úgy néz ki, mint egy karib-tengeri édenkert.

A szerelmi szál sem maradhat el, Wonder Woman jövendőbeli partnerét, Steve Trevort az új Star Trek-filmek Kirk kapitánya, Chris Pine alakítja majd, és vadászgéppilótaként ő is kiveszi a részét a harcokból. Wonder Woman azonban nem az a típus, aki mindenféle férfiak után epekedik: amikor Trevor vissza akarja tartani egy veszélyes akciótól, csupán annyit felel: „Nem te mondod meg, mit csináljak.”

Gal Gadot a Wonder Woman című filmbenForrás: Warner Bros.

Wonder Woman-ben szerepel még Connie Nielsen, Robin Wright, Danny Huston és David Thewlis is, a rendező Patty Jenkins (A rém). A képi világra az előzetes alapján hasonlóan agyonszűrőzött, kékes-zöldes paletta lesz a jellemző, mint a DC-filmekre és Zack Snyder korábbi alkotásaira, de legalább itt-ott már megjelennek élénkebb, világosabb színek is.

A film 2017. június 2-án kerül a mozikba.

A Wonder Woman-film plakátjaForrás: Warner Bros.