Gyalázatosan és felháborítóan rossz film a Suicide Squad

2016.08.03. 17:37

Azt hinné az ember, hogy egy ilyen gyenge nyári moziszezon vége felé közeledve már nem érheti kellemetlen meglepetés, de a Monty Python örökbecsű szállóigéjével élve: senki sem számított az Öngyilkos osztagra. A válogatott DC-s szuperbűnözők egész estés lőfegyverreklámja gyalázatosan rossz film; a kidolgozatlan jellemeket és az ostoba történetet még a szórványosan vállalható színészi játék sem tudja megmenteni. Senki ne dőljön be a pózolásnak: ezek a gonoszok megalkuvó papírkutyák.

Pár hónapja, sok-sok év után először néztem újra Sergio Leone mesteri spagettiwesternjét, A jó, a rossz és a csúf-ot, amiben ugyebár három olyan ember vetélkedik egymással, akik a képzeletbeli morális skálán az önző rohadék és a velejéig romlott szélső értékei közt mozognak. A film háromórás, de simán el tudtam volna tölteni a szereplőkkel még egyszer ennyit. A Suicide Squad - Öngyilkos osztag játékideje alig haladja meg a két órát, mégis alig vártam, hogy kiszabaduljak ebből a szutykos, monoton, tesiöltöző-szagú univerzumból.

Jay Hernandez, Jai Courtney, Adewale Akinnuoye-Agbaje, Margot Robbie, Will Smith, Joel Kinnaman és Karen Fukuhara a Suicide Squad - Öngyilkos osztag című filmbenForrás: InterCom

A Leone-filmmel – vagy akár A piszkos tizenkettő-vel – való összevetés már csak azért sem tisztességtelen, mert David Ayer író-rendező szándékoltan azt a célt tűzte ki maga elé, hogy aljas, egoista, közveszélyes bűnözőket tesz meg egy képregényfilm főszereplőivé, mintegy alternatívaképpen a megszokott szuperhősök helyett. Unod a jó svádájú Amerika kapitányt? Nesze, itt van néhány rosszarcú zsivány! Ezek bizony csúnya, rossz emberek, ahogy azt maguk a szereplők is unos-untalan hangoztatják, nehogy véletlenül elfelejtsük.

Az első húsz perc gyakorlatilag egy hosszú „szedjük össze a csapatot” montázs, amelyben egy kétes erkölcsű kormányügynök, Amanda Waller (Viola Davis) egyenként bemutatja a washingtoni döntéshozóknak – meg a nézőknek –, kik azok a B-kategóriás gonosztevők, akikből speciális különítményt akar összeválogatni, és zsarolással meg hamis ígéretekkel bevetni őket jövőbeli fenyegetések ellen. Nincs többé Superman, jó lesz a szupergonosz.

Viola Davis a Suicide Squad - Öngyilkos osztag című filmbenForrás: InterCom

A csapat vezérbikája Deadshot (Will Smith), a bérgyilkos, aki sosem téveszt célt, és a kezében dalra fakadnak a lőfegyverek. Az ügyeletes őrült Harley Quinn (Margot Robbie), a szeszélyes szomorú bohóc, a megelevenedett nedves álom, aki előtt döglenek a férfiak. A sort egy Ausztráliából importált Tom Hardy-hasonmás, Bumeráng (Jai Courtney), egy szófukar szamuráj, Katana (Karen Fukuhara), egy piromániás bandatag, El Diablo (Jay Hernandez) meg a Tini Nindzsa Teknőcök agresszív rokona, Gyilkos Krok egészíti ki (Adewale Akinnuoye-Agbaje).

És akkor még nem beszéltem a csapat gardedámjáról, a kiscserkész szuperkatonáról (Joel Kinnaman) vagy annak szerelméről, egy mágikus hatalom által megszállt régészprofesszorról (Cara Delevingne), aki Denise Richards A világ nem elég-beli karakterének méltó örököse. Ayer nyakló nélkül adagolja a karaktereket; olyan is akad, aki a csapat első bevetésekor tűnik fel először csak azért, hogy percek múlva kiírják a történetből.

Will Smith és Margot Robbie a Suicide Squad - Öngyilkos osztag című filmbenForrás: InterCom

A rendezőnek fogalma sincs, mihez kezdjen ennyi figurával, képtelen megfelelően zsonglőrködni velük, és hiába zsúfolja tele flashbackekkel a filmjét, a sok-sok háttérsztori csupán egyvalamivel marad adós: érdekes, koherens karakterekkel. A legtöbb esetben a forgatókönyv megelégszik annyival, hogy mindenkinek leoszt egy darab képességet meg egy darab családtagot és/vagy párt motiváció gyanánt. Deadshot egy amorális gyilkos, de csak arra vágyik, hogy felnevelje a lányát; Harley Quinn egy pszichopata, de csak arra vágyik, hogy háziasszonyt játszhasson Jokere oldalán.

Ayer nemcsak a karakterekkel, hanem a cselekményvezetéssel is csúfosan felsül. Az in medias res kezdés elméletileg nagy löketet adhatna a filmnek, de az első húsz perc alatt egy tapodtat sem halad előre a sztori. Később is meg-megszakítják felesleges betétek, például Joker (Jared Leto) szinte valamennyi jelenete – aki arra számít, hogy a vigyorgás nagymestere fontos szerepet játszik az Öngyilkos osztag-ban, azt ki kell hogy ábrándítsam, a mellékszála gyakorlatilag egy az egyben kihagyható anélkül, hogy érdemben sérülne tőle a történet.

Jared Leto a Suicide Squad - Öngyilkos osztag című filmbenForrás: InterCom

Bár ha jobban belegondolok, meglehetősen könnyű megsebezni egy olyan történetet, aminek már a kiindulópontja is sántít, és nem sikerül meggyőznie arról, hogy a szellemi atyja – legyen szó Ayerről vagy Waller karakteréről – tudja, mit csinál. Vagy arról, hogy van-e akár csak minimális értelme is a főgonosz tervének, aki ostobábbnál ostobább döntéseknek köszönhetően sodorhatja veszélybe az emberiség jövőjét (mi mást), és aki a film csúcspontján teljességgel értelmezhetetlen módon hastáncot lejt egy égig érő fényoszlop előtt.

Ami működik, az is legfeljebb egy-egy színész érdeme. Will Smith példának okáért megint emlékeztet minket, hogy amikor hajlandó komolyabb energiákat belefeccölni egy-egy karakter életre keltésébe, akkor valódi sztárként uralja a vásznat.  És noha az előzetesek sok szempontból megtévesztőnek bizonyultak, azt az egyet hűen prezentálták, hogy Margot Robbie gátlástalan élvezettel testesíti meg a cukormázas tébolyt.

Will Smith a Suicide Squad - Öngyilkos osztag című filmbenForrás: InterCom

Más kérdés, hogy ők is csak a forgatókönyv ellenében tudnak érvényesülni. Megvallom őszintén, nem vagyok otthon Harley Quinn képregényes előtörténetében, de érzésem szerint Ayer a felszínesebbik végéről fogta meg a komplikált, kodependens Joker–Quinn-kapcsolatot, és nem merte felfejteni annak toxikusabb rétegeit.

A film egyébként is hemzseg a kínosan lusta, dühítő faji és nemi sztereotípiáktól: a spanyol ajkú csapattag egy szétvarrt utcai gengszter, a japán karakter a kardjával beszélget; a nők szinte mind férfiak után vágyakoznak vagy férfiak befolyása alatt állnak, és csak abban az esetben rúghatnak szét néhány segget, ha falatnyi ruhába vannak öltözve, és így a kamera hosszan elidőzhet a fenekükön.

Adewale Akinnuoye-Agbaje és Margot Robbie a Suicide Squad - Öngyilkos osztag című filmbenForrás: InterCom

Az Öngyilkos osztag egy rettentően skizofrén kísérlet, ahol egy DC-s film rendezője felsőbb utasításra megpróbálta átültetni egy sötét színekkel megfestett világba a Marvel könnyed hangvételű poénkodását. Mindez a film tesztoszterontól fűtött tolmácsolásában úgy jelenik meg, hogy lusta, szexista poénok röpködnek, azon kéne nevetnünk, hogy az izomagyú paraszt egy rózsaszín plüssállatot dédelget, vagy hogy Deadshot nem ölelget férfiakat. Mert az olyan buzis. Kevés dologgal lehet úgy kiüldözni a világból, mint az efféle macsó pózolással, hát még akkor, ha fegyverfétissel társul, ahol tonnaszám hullanak az üres töltényhüvelyek.

Meg akkor, amikor csak üres melldöngetésról van szó. Mondjuk ki: az Öngyilkos osztag egy gyáva film, amely provokatív pózban tetszeleg. Azt hirdeti, hogy szembemegy a divatos szuperhősklisékkel, ehhez képest a fináléban megint egy dimenziókapu nyílik meg, megint tucatgonoszokat – szederfejű gyurmaembereket – kell szitává lőni, és megint CGI-szörnyek gyepálják egymást.

Jay Hernandez a Suicide Squad - Öngyilkos osztag című filmbenForrás: InterCom

Azt hirdeti, hogy a hősök ezúttal elvetemült rohadékok, ehhez képest mindegyikükről kiderül, hogy egy hős veszett el bennük, mégiscsak összeállnak a jó ügy érdekében. Amikor az egyikük felkiált, hogy „egy családot már cserben hagytam, még egyet nem fogok”, attól kezdve ez a különítmény már semmiben sem különbözik a Bosszúállóktól.

Hiába ropognak két órán keresztül a stukkerek, és hiába csendül fel annyi elcsépelt betétdal (a House of the Rising Sun-tól a Seven Nation Army-n át a Black Skinhead-ig), mint Hollywood eddigi egész féléves filmtermésében együttvéve, az Öngyilkos osztag agyonstilizált, zavaros, buta és taszító fejezete az idei nyárnak, és egyben a képregénykultúra legkárosabb tendenciáit képviseli.

Mondanám, hogy a vélt célközönség – akik Ayer szemében alighanem pubertáskorban lévő, hormontúltengéses deszkások – nem fog csalódni, de nem akarom megsérteni a deszkásokat. Ők is jobban járnak, ha keresnek mondjuk egy ennél intelligensebb szupergonoszos képregényt. Nem lesz nehéz találni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK