Koltai Lajos: A világ pont szeretethiányban szenved

2016. 08. 01. Interjú Koltai Lajos Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr Operatőr rendező érdemes művész
Vágólapra másolva!
Új filmre készült Koltai Lajos. A Bizalom, az Oscar-díjas Mephisto, a Redl ezredes és sok más, halhatatlan Szabó István-film operatőre, a Sorstalanság rendezője ismét világsztárokkal készül forgatni. A nyolcvanas évektől Hollywoodban is nagyon keresett és sikeres operatőr lett, majd az olasz Giuseppe Tornatore Az óceánjáró zongorista legendája című remekművét fényképezte, aztán a Malenát, amiért Koltai Lajost Oscarra is jelölték. A legnagyobb sztárokkal dolgozott, Klaus Maria Brandauertől Ralph Fiennes-ig, Jeremy Irons-tól Sean Connery-ig, Jack Lemmon-tól Walter Matthau-ig vagy éppen Jodie Foster-ig. Amerikai rendezésében, az Este című nagy sikerű filmjében pedig -mások mellett - Meryl Streep, Glenn Close, Vanessa Redgrave is játszott. Koltai Lajos most az Origónak arról is beszél, hogy a világ pont szeretethiányban szenved, igaz, ezt a legszűkebb környezetében nem érzékeli.
Vágólapra másolva!

Eredetileg két hete találkoztunk volna, csakhogy közben kapott egy díjat Olaszországban, ezért csúszott az interjú. Milyen díjat kapott?

Egy életműdíjat kaptam a Kalat Nissa fesztivál szervezőtől, amit a Rai Uno műsorvezetői adtak át nekem a színpadon. Az egész egészen fantasztikus volt, mert

A fesztivál, ahová mentem, Szicília közepén van, abból a meggondolásból, hogy ne minden a tengerparton szülessen. Két elszánt ember, egy házaspár szervezi az egészet, elképesztő, amit csinálnak! Az olasz filmjeim – Az óceánjáró zongorista legendája és a Maléna - megtették a hatásukat, és mindenki úgy tekintett rám, hogy a maestro eljött hozzánk, ajándékba. Engem ott mindenki grande maestronak hívott. Mesterkurzust is tartottam. Főleg fiatalok érkeztek. Közel négy órát beszéltem, a két olasz filmem mellett és a saját filmemről, beszéltem, az Estéről, amit én rendeztem Amerikában. Aztán minden nap, ugyanabban az étteremben ettünk, és minden nap jött egy szakember, aki a filmjeimhez passzoló ételt készített. A filmeket bizonyos érzelmekhez kötötte, amik indikálnak egy ételt.

Koltai Lajos Oscar-díjra jelölt operatőr, rendező Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Mi volt az ebéd és melyik filmjét vetítették?

Például a Malénához egy szaftos ételt akart társítani. Azt mondta „a nő szépségéhez, a testhez, valami puha passzol."

Azért azon nem lepődnék meg, ha film főszereplője, Monica Bellucci megsértődne azon, hogy az ő testét egy puha húshoz hasonlítják.

Általában nem stimmelt, amit a pacák mondott, és az volt a jó, hogy az egész asztal ellenkezett. Ő erre nem sértődött meg, hanem azt mondta, hogy jó, akkor beszélgessünk, legyen vita. Aztán még egy párosítás: a Császárok klubja című filmemhez – aminek nagyon keserű a vége -, tiramisut hoztak. Én erre azt mondtam, hogy ebbe minimum mentát kellett volna rakni, olyan keserű a jelenet.

Azt mondja, a világ szeretethiányban szenved. Ezt hol tapasztalja a leginkább?

A legszűkebb környezetemben nem. A családom fantasztikus. Annak, hogy nem két hete találkoztunk, az is az oka, hogy a fesztivál után egy hétre elmentünk Balatonra az unokáimmal. Nagyon jól éreztem magam. De

a világ azért hiányát szenvedi a szeretetnek. Inkább gyűlölködést lehet tapasztalni.

Nem szeretnék a terrorizmusról beszélni, de ami történik engem is félelemmel tölt el.

Mi volt az a hatás, ami után úgy érezte, hogy önnek filmeket kell készíteni?

Egész kicsi korom óta foglalkoztam fotózással és filmezéssel, ennek ellenére a tanáraim azt mondták, hogy biztos, hogy színész leszek, mert mindenben szerepeltem, amiben lehetet.

A gimnáziumban azonban megcsináltam az első filmem, amiben a feleségem volt a főszereplő. 47 éve vagyok házas, és a feleségem ott ismertem meg, aki aztán soha többet nem szerepelt semmiben. A filmmel egyébként – A kerítés volt a címe, egy hatperces kisfilm volt – nyertünk egy amatőr fesztiválon, és a másodikok lettünk a játékfilm kategóriában. Ez óriási dolog volt. Igazi profi filmesek voltak a zsűriben, így Szabó István rendező is ott ült, akivel ugye később rengeteget dolgoztunk együtt. Egyébként Szabó a főiskolai felvételin – a mai napig nem emlékszik rá – kérdezett erről a filmről engem, hogy mit akartam vele mondani.

Valami hasonló történt a másik irányban is. A Sorstalanság című film – aminek ön volt a rendezője – operatőre, Pados Gyula korábban azt nyilatkozta, hogy ön felvételiztette, de később nem emlékezett rá.

Így van, pontosan így. Ő azt meséli mindig, hogy én voltam, aki fölvette őt.

„A tanár úr azt mondta, hogy azt így kell csinálni és azóta is úgy csináljuk". Én meg sokszor visszakérdezek, hogy „tényleg azt mondtam"? Most is idézett tőlem az Egri Egyetem rektora – ott tanítok.

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Jó gondolatot idézett?

Jót, nagyon szépet idézett tőlem, nagyon megtisztelő volt. Most pedig, mielőtt idejöttem, kaptam egy e-mailt egy holland cégtől, hogy egy szír fiú - aki az én osztályomba járt -, sokat beszélt rólam, és most azt szeretné ha a készülő filmének én lennék a mentora.

Elvállalja?

El. A forgatókönyvet kell majd átvizsgálnom és tanácsokat kell majd adnom. Aztán lehet, hogy többet is kérnek majd, hogy legyek ott a forgatáson, ezt nem tudom.

Most is van futó projektje, a Bengáli tűz...

Sok filmem van ilyen-olyan fázisban, összesen hat.

Ugyanakkor az elmúlt években több nagy sztár, nagy volumenű filmekkel kapcsolatban nyilatkozta azt, hogy önnel fog dolgozni. Például Julia Roberts. Miért nem lett ezekből végül film?

Julia Roberts nyilatkozatára én is emlékszem, de az régen volt. Az a terv nem tudom, miért nem valósult meg.

Ugyanígy nyilatkozott Jeremy Irons is, vagyis, hogy önnel fog forgatni.

Jeremyvel konkrétan meg is állapodtunk két filmről is. Az egyiktől nagyon félt. Az a II. világháborúban játszódik és az a címe, hogy a Kísérleti nyulak klubja. A kornak volt egy plasztikai sebésze, aki először orrokat operált színésznőknek, majd miután kitört a háború, egyszer csak sebesült pilótákat kezdett operálni. Fiatal srácokat, akik Londont védték a német támadással szemben. És akkor ennek a filmnek a kapcsán találkoztam Jeremyvel New Yorkban. Volt kapcsolatunk, mert korábban csináltunk együtt filmet, de nem voltunk barátok. Ott viszont úgy viselkedett, mintha óriási barátok lennénk.

Jeremyvel és a többiekkel próbáltunk is. Mellettem ült és még arra is emlékszem, hogy cilinderben jött. Én meg is kérdeztem, hogy miért van rajta? Mire azt válaszolta, hogy „ha jó kedvem van, cilinderben jövök".

De a többi színész is ott ült, végigpróbáltuk az egész könyvet, aztán végül nem jött össze rá a pénz.

Az, hogy egy olyan történetnél, ami a II. világháborúról szól, az ön neve merül fel elsőként, nem lehet, hogy a képvilága mellett azért is történhet meg, mert az alkotásainak a jelentős része ebben az időszakban játszódik?

Most is van egy regényem, az is II. világháborús. Igen, a jelentősebb filmjeim mind a II. világháborúban játszódnak, mint például a Sorstalanság.

És még sorolhatnám, a Maléna is, a Mephisto...

Igen. Én azt gondolom, hogy

Engem ez a korszak érdekel a leginkább. A regény, amit találtam, szintén ebben az időben játszódik, az a címe, hogy a Láthatatlan híd. Már forgatókönyv is készült belőle.

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Ez egy nagy volumenű film lesz?

Igen, megláttam a könyvet, aminek a borítóján a Lánchíd volt belelőve a Dunába. Mondom: vajon miért? Nem találtam magyarázatot. Én még angolul olvastam, később azonban megtudtam, hogy az egyik kiadónál megjelenik a könyv magyarul. Amikor megtudták, hogy foglalkozom a könyvvel, felhívtak, hogy írjak hozzá ajánlót. És idehozták a könyvbemutatóra az írónőt, aki, amikor meglátott, a nyakamba borult és azt mondta:

„nem gondoltam, hogy téged valaha is látlak, és hogy ez téged érdekelhet. Tudod mi inspirált engem, amikor a könyvet írtam? A Sorstalanság és a Napfény íze."

Ez esküszöm, hogy így történt. Mint kiderült, a nagyszülei magyarok voltak. Csak nagy színészekkel tudom elképzelni a filmet.

Elárulja, hogy kikkel?

Marion Cotillard-t szeretném hozzá női főszereplőnek, a férfiakat még nem tudom.

A történet arról szól, hogy egy kis faluból, Konyárból három testvér elindul a II. világháború előtt. Az egyik Párizsba megy építészetet tanulni, de már az első hónapban nem érkezik meg az ösztöndíja, a zsidótörvények miatt. Aztán azt mondják neki, hogy menjen el egy családhoz, és ismerje meg a lányukat, mert nem lehet, hogy egy ilyen jóképű fiú egyedül legyen. Csakhogy ő nem a lányba, hanem a lány anyjába szeret bele. A fiút és a testvéreit végül háromszor viszik el munkatáborba. És ami a másik mániám, az a család és az összetartás mindenáron. A szűkülő térben is mindig együtt maradnak.

Erről is szól A napfény íze, hogy történjen bármi a család, az egy biztos pont?

Erről szól és

a mostani regény pontosan a Napfény ízének és a Sorstalanság az elegye, de a legszebb elegyel.

Előbbi főszereplője Ralph Fiennes, aki többek között: Az angol beteg a Schindler listája, és a Harry Potter-filmek főszereplője.Milyen volt vele dolgozni?

Nagyon kíváncsi ember, azon túl, hogy nagyon tehetséges. Nagyon élvezte azt, hogy három magyar karaktert formázhat meg egy filmben. A végén már azt mondta, hogy ennél magyarabb már nem lehet, ezért magyar útlevélért fog folyamodni. Ez persze csak vicc.

Elképesztő történelemórák voltak a Szabó által – ugye a Szabó írta a könyvet – és iszonyatosan érdekelte a Ralph Fiennest, hogy egy-egy dolgot miért mond a szereplő. És akkor volt, hogy a Szabó 45 percig is mesélt neki.

A Maléna című film miatt - amelynek Monica Bellucci főszereplője, és akit a filmben gyakorlatilag meztelenül mutatnak – sokan irigyelték?

Inkább bizonyos jelenetekért köszönetet szoktak mondani, de persze magáért a filmért is. És most, amikor Olaszországban voltam, azt is nagyon megköszönték, hogy elmondtam, hogy milyen érzés egy ilyen nőnek a közelségében lenni, amikor éppen még le is van vetkőzve. Én most is elmondtam, hogy

És amikor visszanézi?

Akkor persze látom, hogy milyen gyönyörű. Egyszer behívott a tanárom – még főiskolás voltam – és azt mondta, hogy „van nekem egy barátom a Madarász utcai kórházban, fel kéne venni egy műtétet, mert nekik az nagyon fontos". Az orvos a műtét közben folyamatosan mondta, hogy menjek közelebb, mert ez nagyon fontos. Két és fél órás műtét volt, semmi bajom nem volt, aztán megnéztük együtt az orvossal is és akkor sem. Hiszen az a munkám volt. Aztán visszanéztük a főiskolán, és azt láttam, hogy a vetítőteremben mindenki meszelt fehéren ül és én sem tudtam soha többet megnézni.

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A főiskolán többek között Illés György tanította, akinek „Papi" volt a beceneve. Ő egy apafigura volt?

Abszolút és egy terelő. Mostanában sokszor elmondom, hogy

Ő ezt nagyon tudta, főleg, ha valaki tehetséges volt. Én azt remélem, hogy ezt csinálom én is. Harmadéves voltam, amikor azt mondta, „ha az a fiú végez, jön mellém". És így is volt.

Hogyan választottak színészeket a Szembesítés című filmhez, amelyben a két főszereplő Harvey Keitel illetve Stellan Skarsgard?

Harvey Keitel egy egészen elképesztő figura, nagyon jóban is lettünk. Ő tengerész volt korábban és egy nagyon precíz ember. Sokszor - azoknál a jeleneteknél, ahol a kihallgatást csinálja – ő maga vette körül magát különböző tárgyakkal, noha ez a rendező dolga lett volna. Egyenként választotta ki azt, hogy mire van szüksége ahhoz, hogy meg tudja csinálni azt a bizonyos jelenetet.

Emlékszem a Zsigmond Vilit elvittem moziba hogy nézze meg a filmünket és az mondta nagyon lelkesen, hogy hogyan tudsz ilyen egyszerű filmet ilyen remekül megcsinálni?!

Egyébként szó is van egy kicsi filmről, amiben ő játszana és Shirley MacLaine. Mind a ketten azt mondták, hogy a „Lajossal persze, szívesen dolgozom!" Mind a kettővel dolgoztam korábban és nagyon jó volt a kapcsolatunk. Egyelőre sajnos nem tudtak rá pénzt szerezni.

A Szembesítés című filmben az, hogy a kihallgatás során az ablak mögötti rész fekete-fehér legyen, kinek a döntése volt, a rendezőé, Szabó Istváné, vagy az öné?

Az egy közös döntés volt. Az említett fekete-fehér háttér egy fotó. Az az igazság, hogy nem akartunk hátteret építeni. Nem sikerült a legtökéletesebben a fotó felnagyítás, ezért próbáltam mindig fénnyel egy kicsit elégetni, ahogy egyébként a külső minden filmben el van égetve egy kicsit.

Több filmjében használ korabeli felvételeket. Szereti ezeket alkalmazni?

Ezek a felvételek csak hitelesebbé teszik a filmeket és a Szabó Pista mindig úgy választ archív felvételeket, hogy az nagyon passzol az adott jelenethez. Ezek azért vannak, mert ezeket a felvételeket az ember nem tudná létrehozni. A Sorstalanságban, a legemlékezetesebb jelenetnek gondoltam, hogy ne felejtse el senki, amikor a gyerek a halottak között utazik buchenwaldi táborban. Azt először úgy gondoltam, hogy egy trükkel fogom összerakni. Kísérletek is készültek, hogy hogyan fog kinézni. Arra, hogy ezt mi magunk készítsük el, azért volt szükség, mert soha egyetlen film sem készült a II. világháború alatt a buchenwaldi táborban, de még fotó sem. Mondják, hogy valahol lennie kell egy ládának, egy óceán mélyén, ami tele van felvételekkel, de az még nem került elő.

Nekem csak Kertész Imre leírása volt, ahogy elmondta nekem, úgy volt minden. Fel is lett építve a tábor, igencsak nagy léptékben, emlékszem, jött ki a Szabó és csodálkozott, hogy ma még ilyen nagy léptékben megépítenek valamit.

És akkor a végén, amikor a fiú visszanéz és látja, hogy viszik a répalevest, az egyetlen elviselhető dolgot a táborban, ezt én meg akartam csinálni. És rájöttem, ha felépítem, úgy meg is tudom csinálni, a megfelelő léptékben. És ez egy óriási dolog volt, hogy azokat a valóságokat, amiket kölcsönöztünk a dokumentumokból, meg tudtam magam csinálni.

Mi az képvilág, amit először ön alkalmazott?

Van egy colorisztika, egy mély barna, amit mézbarna félhomálynak hívnak, ez az én stílusom, és ezt nagyon boldogan vállalom. Ez egy kicsit ott van a Mephistónál, ott van a Napfény ízénél.

Kitaláltam egy-két dolgot világításban, ezért hívnak például Lajoshingnak egy bizonyos világítási stílust,

ezt sokan utánozzák.

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Szereti, ha utánozzák?

Ha jól teszik, akkor csinálják, de ez az egész nekem nagyon belülről jött. Az Óceánjáró zongorista legendájában például egy harminc méter mély helyiséget kellett megvilágítani.

Nekem pedig azt mondta a forgatáson, hogy őt senki sem érti, csak én. Ezért is volt, hogy mindig azt mondta, hogy ő kitalálja, aztán majd jön a Lajos és megvalósítja. Amikor azt a filmet forgattuk, minden este úgy mentem haza, hogy ezt nem tudom megcsinálni.

Mi segített?

Olasz csapatom volt, akik nagyon szerették, és mindig mondták, hogy „dehogyisnem, majd reggel jössz és mondod, hogy mit csináljunk!" És úgy is volt, minden éjszaka kitaláltam, aztán reggel mondtam, hogy mit kell csinálni.

Az Óceánjáró zongorista legendája olyan film, hogy nem is filmnek tekinthető, szerintem a film kategória fölött van, egy csoda.

Van egy film, amiben dolgozott és mintha teljesen kilógna a többi munkája közül, az Egy igaz ügy című film. Hogyan jött a felkérés?

Az utolsó pillanatban kerültem be a csapatba. A főszereplő Sean Connery ugyanis ezt a filmet nem akarta csinálni. Le is mondta, aztán egy nappal később mégis elvállalta. Akkorra azonban mindenki hazament. Az operatőr is elment, egy nagyon jó barátom, egy nagyon jó operatőr, Stephen Goldblatt, és még aznap délután elvállalt egy filmet. És ott voltak operatőr nélkül. Akkor kerültem én – az európai pali, így hívtak – képbe. Behívtak az irodába és azonnal kellett döntenem, mert indult a forgatás. És akkor azt mondtuk, hogy ne csináljunk egy akciófilmet, hanem készítsünk egy artisztikus képvilágú filmet. Ezért van az, hogy nagyon szép az egész képvilág.

Sean Connery aztán több stábtagnak is azt mondta, hogy nagyon lassan dolgozom, ő ugyanis nagyon sietett, egy golfversenyre akart menni a barátaival. Aztán odaálltam elé – ezt soha senki nem merte megtenni – és megkérdeztem, hogy mi a baja velem. Erre azt mondta, hogy: „nekem? Semmi, sőt azt szeretném, ha te lennél az egésznek a motorja!"

Aztán letolt mindenkit, hogy miért mondták az egészet vissza nekem?!

Több sztárt is említett, akikkel együtt dolgozott. Volt, akivel nem találta meg a közös hangot?

Nem, nem volt ilyen. A színészek előbb-utóbb rájöttek arra – még Robert Duvall is, aki a legnehezebb figura – hogy minden az ő érdekükben történik.

Egy filmben rendezőként vagy operatőrként nehezebb dolgozni?

Vannak filmek, - például az említett Zongorista legendája – amiben operatőrként meg kell feszülni. Ott a Tornatorénak sokkal könnyebb volt, nekem kellett mindent létrehozni.

Egy operatőr ki tud sétálni egy filmből, de a rendező nem.

Szabó István nevét – akivel rengeteget dolgozott együtt - rendszeresen említi. Az önöké több, mint egy szimpla munkakapcsolat?

Azt hiszem, ő az egyetlen barátom. 37 éve ismerjük egymást, nem kis dolog! Fantasztikus pillanatokat és sok keserűséget éltünk át együtt. Mai napig egyformán gondolkodunk a világról, egyformák a problémáink. Pont a Szabó mesélte nekem, hogy a

Jirí Menzel, amikor meglátogatta Milos Formant New Yorkban, az, amikor kinyitotta az ajtót, azt kérdezte tőle, „te mit szedsz?"

Hát mi is itt tartunk.

Azt nyilatkozta korábban, hogy operatőrként, nem pedig rendezőként csak akkor dolgozna egy filmben, ha Szabó István hívná.

Most már igen.

A Tornatore amúgy is megtalálta a párját. Egyszer – amikor a Sorstalanságról beszéltem neki Romában – azt mondta nekem, hogy „ahogy te a saját filmedről beszélsz, teljesen világos, hogy soha többet nem fogsz velem dolgozni, megtaláltad az utad". És így is volt.

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Van, amit a filmjeiben másként csinálna, ha visszamehetne az időben?

Lehet egy filmtől eltávolodni, de lehet újra nagyon közel kerülni hozzá.

És az életében volt olyan, amit most másként mondana?

Én elég őszinte ember vagyok, és mindig próbálok a tanításban is olyat mondani, ami hasznos is. Nem változtatnám meg a mondataimat.