A Memento agyontetovált amnéziás fickója, Guy Pearce, illetve A tűzben edzett férfi és az Alkonyat-sorozat egykori gyerekszínésze, Dakota Fanning tavaly télen egy hónapot töltött nálunk, és sárban, fagyban forgattak egy nagyon súlyos westernt Borsodban. A velencei filmfesztivál versenyprogramjában debütált Brimstone az utóbbi évek legdrágább holland produkciója, és sok olyan ember lesz, akit ki fog készíteni a film extrém erőszakossága, a Trónok harca két színésze, Carice van Houten és Kit Harrington is szerepel a Brimstone-ban – amit csak lehetett, kiderítettünk a vérfertőzős holland westernről. 

Az amerikai vadnyugatnak Európában is nagy keletje van, az olaszoknál egy külön alműfaj, a spagettiwestern alakult ki a mitikus régióban játszódó történetekből. Most egy holland rendező formálta a saját képére, ruházta fel a saját nemzeti kultúrájára jellemző motívumokkal a vadnyugatot, ahová Hollandiából is számos telepes érkezett. Kíméletlen erőszakossága, a vallási fanatizmus meghökkentően durva ábrázolása, a műfajban szokatlan női nézőpont és a sztárszereposztás miatt lesz érdemes várni a Brimstone-ra. 

Guy Pearce a Brimstone című filmbenForrás: Paradiso Entertainment

Számunkra amiatt is kiemelten izgalmas Michael Koolhoven velencei versenyprogramban debütált westernje, mert Ausztria, Németország és Spanyolország mellett Magyarországon is forgatták. A négy fejezetből álló film egyik részét teljes egészében nálunk vették fel, a négy főszereplő közül viszont csak ketten, Guy Pearce és Dakota Fanning dolgozott hazánkban. A magyar stáb imádta a Memento színészét, de Fanning még nála is jobban elbűvölte őket. 

Michael Koolhoven rendező (bal szélen) és Dakota Fanning (jobb szélen) a Brimstone magyarországi forgatásánForrás: Paradiso

Eredetileg Mia Wasikowska és Robert Pattinson játszotta volna a fiatal főhősöket (érdekes, hogy ők már mindketten forgattak Magyarországon, Pattinson kétszer is), a tavalyi cannes-i marketen még az ő nevükkel árulták a filmet, ám az utolsó pillanatban kiestek, és kétségbeesett keresgélés után ugrott be helyettük Fanning és Kit Harrington. 

A Trónok harca színésze a nyaralását áldozta be a western kedvéért, majd pedig a forgatásra mutogatva próbálták elhitetni a sorozat rajongóival, hogy Havas Jon tényleg meghalt, különben Harrington nem vállalhatta volna el ezt a filmet.

Emilia Jones és Kit Harrington a Brimstone című filmbenForrás: Paradiso Entertainment

A forgatás, amellett, hogy jól jött az HBO marketingosztályának, két ember életét teljesen megváltoztatta. Carice van Houten és Guy Pearce egymásba szeretett a film munkálatai során, a férfi 18 éven át tartó házasságát bontotta fel a Trónok harcá-ban A vörös papnőt alakító holland színésznő kedvéért. Múlt hét hétfőn született meg első közös gyermekük, Monte Pearce. 

Guy Pearce és Carice van Houten a Brimstone című filmbenForrás: Paradiso Entertainment

A Brimstone kénkövet jelent magyarul, és a 149 perces, a Variety által szadomazó vérfertőzős westernnek nevezett filmhez remekül illik ez a cím: pokolian komor hangvétellel bontakozik ki egy néma nő (Dakota Fanning) és egy velejéig romlott prédikátor (Guy Pearce) macska-egér harca. Liz nem tud beszélni, de minden szavát hallja a sebhelyes arcú lelkésznek, aki azzal fenyegeti meg a félelemtől remegő nőt, hogy meg fogja őt büntetni. 

Mindezt meg is nézheti a Magyarországon forgatott fenti jelenetben, de hogy pontosan mi is a kapcsolat a két főszereplő között, miért néma Liz, és hogyan szerezte sebhelyét a lelkész, az csak a film későbbi részeiből derül ki. A Brimstone négy különálló blokkra van osztva, a fenti részlet a Jelenésnek elkeresztelt első fejezetből származik, ezt a részt vették fel teljes egészében hazánkban. 

Guy Pearce (jobbra) a Brimstone magyarországi forgatásánForrás: Paradiso

Fanning és Pearce 2015 november végén érkezett Magyarországra, és négy héten át forgattak nálunk. A színésznő akkor még nem volt fent az Instagramon, így nem dokumentálhatta az ittlétét, egyetlen képes bizonyítékot találtunk a magyarországi tartózkodásáról: az Oktogonnál található Arriba Taqueria egyik élelmes dolgozója készített vele közös képet, amikor a 22 éves sztár betért a mexikói gyorsétterembe. 

Guy Pearce viszont nagy élvezettel posztolt a magyarországi kalandjairól, ráadásul olyan helyekre jutott el, ahova holywoodi sztárok amúgy sosem szoktak menni. 

A Brimstone vadnyugati díszleteit a szlovák határ mellett fekvő, borsodi Domaházán építették fel. Sárban, fagyban kellett forgatniuk, de a színészek koncentráltak voltak, és meglepően jól bírták a nehéz körülményeket – mesélte az Origónak a filmben dolgozó egyik magyar stábtag. Pearce Borsodtól sem rettent meg, a fagyos idő ellenére is elment kocogni, betért egy falusi közértbe, ahol rácsodálkozott a kommersz szeszek széles kínálatára, valamint elbüszkélkedett azzal, hogy egészen jól ki tudja mondani a Szilvásvárad, Szalajkavölgy vasútállomás nevét. 

Budapestre visszatérve aztán olyan fényképeket is posztolt a Twitteren, amilyeneket a Magyarországra látogató hollywoodi sztároktól megszoktunk. Beszámolt arról, hogy a Margitszigeten rótta a köröket, sőt, még azt is elárulta, milyen zenét hallgatott futás közben, illetve a budai Várral lőtt egy közös szelfit az Erzsébet hídról. 

A nálunk forgatott első fejezet után a Brimstone a Kivonulás és a Teremtés című fejezetekkel folytatódik, amelyek visszamennek az időben, és megismerhetjük belőlük Liz traumatikus gyerekkorát. Az utolsó, Megtorlás című fejezet a Jelenés után veszi fel a fonalat, és A visszatérő ugorhat majd be róla. 

Guy Pearce prédikátora válogatott durvaságokat követ el a filmben, az erényövhöz hasonlatos fémszerkezetet helyez fel a felesége (Carice van Houten) arcára, máskor hosszasan prédikál az engedelmesen vetkőző nőnek, majd pedig kegyetlenül megkorbácsolja – mint ebben az alábbi jelenetben is. 

A kritikák alapján erős gyomor kell majd ahhoz, hogy az embert ne készítse ki a film, a velencei filmfesztiválon tartózkodó Kovács Gellért kritikus a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy a nem éppen bestiálisan durva jelenetekre számító kisestélyis hölgyek közül többen is kimenekültek a teremből a díszbemutatón. 

Ezen egyáltalán nem csodálkozunk, ugyanis a filmből kiadott jelenetek legdurvábbikában fájdalmasan hosszú ideig nézhetjük azt, ahogy Kit Harrington egy budiba belógatott hurkos kötéllel megfojt egy embert. 

Martin Koolhoven rendező imádja a spagettiwesterneket, többek között azért, mert hiába nagyon amerikai a témájuk, a tartalmukból és a stílusukból is kiérződik, hogy olaszok csinálták őket. A Brimstone-t összetéveszthetetlenül hollanddá akarta tenni, ezért kötött ki egy kálvinizmusból fakadó, vallásos történetnél. A Volt egyszer egy Vadnyugat mellett A vadász éjszakája című horrorisztikus drámát jelölte meg fő ihletforrásként, ebben Robert Mitchum egy teljesen kattant, leendő áldozatait fondorlatos módokon behálózó prédikátort formált meg. 

Koolhoven arra jött rá a filmre való felkészülés közben, hogy a vadnyugati életről alkotott elképzelése igazából csak a népesség ötven százalékának a tapasztalatait tükrözte. Csupán a férfiaknak adatott meg a törvényen kívüli, szabad életforma, a nők ennél sokkal szigorúbb keretek közé voltak beszorítva. 

A holland rendező egyik olvasmányélményét hozta fel példaként: az elszökött nőnek két lehetősége volt, vagy férjhez megy, vagy beáll prostituáltnak. A vadnyugat mítosza egy macsó elképzelésen alapul indokolta meg Koolhoven, miért inkább egy női sors elbeszélésére hegyezte ki a westernfilmjét. 

Carice van Houten és Dakota Fanning a Brimstone című filmbenForrás: Paradiso Entertainment

A Brimstone szokatlanul magas, 12 millió eurós költségvetéssel készült – ez a legdrágább holland film Paul Verhoeven tíz évvel ezelőtti Fekete könyv című második világháborús drámája óta (aminek a főszereplője amúgy szintén Carice van Houten volt). Már most nyilvánvaló, hogy ez egy megosztó mű, amit legalább annyian fognak elutasítani, mint amennyien megbabonázva nézik majd a vallási tébolytól szabadulni kívánó nő történetét.

Kovács Gellért így írt róla: „Leone érzékenységéből, Hillcoat karcosságából, Dominik költőiségéből, Tarantino jól szervezett szemtelenségéből is éreztem valamit ebben az öntörvényű, szimpatikusan arrogáns, mocskos módon érdekes filmben.” 

Egy kocka a Brimstone című filmbőlForrás: Paradiso Entertainment

Én úgy vagyok vele, hogy feltétlenül látnom kell ezt a filmet, hiszen ezek szerint a Volt egyszer egy Vadnyugat mellett két másik zseniális westernnel Az ajánlat-tal és a Brad Pitt főszereplésével készült Jesse James-filmmel is mutat rokonságot.