Juliette Binoche elbűvölt egy teljes magyar várost

2016.09.10. 10:54

Az 52 éves Juliette Binoche ugyanolyan vagány, derűs és hiteles Miskolcon, mint a filmjeiben, vagy a cannes-i vörös szőnyegen. Kiderült, annyira akar szerepelni Tarr Béla egy filmjében, hogy kitartóan győzködi a magyar rendezőt, ne vonuljon még vissza. Fotósok előtt utál pózolni, de a rajongókkal barátságosan fotózkodott több mint fél órán át, ami ilyen szupersztártól meglepő gesztus. Az Oscar-díjas színésznő az Origónak elmondta, a meztelenségtől nem fél, mert a test is a történetet szolgálja.

Juliette Binoche-nak már rég nem kell bizonyítania semmit. Harmincegy évvel ezelőtt robbant be a Randevú főszerepével, és azóta szinte az összes létező filmes műfajban alkotott maradandót.

Ugyanolyan hiteles jelenség a hétpróbás művészfilmőrülteket is fejvakarásra késztető Camille Claudel 1915-ben, mint a legszélesebb közönséget megszólító Csokoládé-ban vagy Az angol beteg-ben. Csinált harsány komédiát, zsarus thrillert, kosztümös drámát és romantikus kalandfilmet is.

Juliette Binoche Az angol beteg mellékszerepéért elnyert díjjal az 1997-es Oscar-gálánForrás: AFP

Ő volt az első színésznő, akinek összejött a nagy európai filmfesztiválok Grand Slamje, azaz Berlinben, Cannes-ban és Velencében is megkapta a legjobb női alakítás díját, illetve a francia színésznők közül másodikként vehette át az Oscart. Ha most nyugdíjba vonulna, akkor is nehéz lenne überelni.

De neki esze ágában sincs nyugdíjba menni. Tavaly négy filmjét mutatták be, közben végigturnézta a világ színházait az Antigone címszereplőjeként, Scarlett Johanssonnal forgatta Új-Zélandon a Páncélba zárt szellem című hollywoodi sci-fit (ebben a gyerekei unszolására vállalt szerepet), és tervben van még három filmje, az egyiket - először a karrierje során - producerként is jegyzi.

Juliette Binoche és Bíró Tibor fesztiváligazgató CineFest nyitógálájára tart a miskolci Művészetek HázábaForrás: MTI

Hogy mindezek mellett időt szakított arra, hogy eljöjjön Miskolcra díszvendégeskedni a Jameson CineFestre, a jófejségét bizonyítja - ahogy az a derű és közvetlenség is, ami a teljes ittléte alatt áradt belőle. Mert lehetett volna kelletlen és távolságtartó is, ehelyett ő a legnagyobb természetességgel járt egy csomó ember kedvében.

Az viszont egyből lejött, hogy a fotózkodást nem szíveli. Kábé ötven újságíró, fotós és operatőr várta a lillafüredi Palotaszállóban, amikor délelőtt fél tizenkettőkor betoppant az elegáns hotel egyik különtermébe, ahol rögtön heves fényképezőgép-csattogás köszöntötte. Bár a program szerint tíz percig kellett volna pózolnia a fotósok előtt, Juliette Binoche egypercnyi vakuvillogás után közölte, hogy ebből elég is ennyi.

Juliette Binoche a fotózás alattFotó: Pozsonyi Janka

Félórás sajtótájékoztató következett, amelyen többek között bebizonyosodott, hogy nincs az az idióta kérdés, amire Juliette Binoche ne tudna értelmes, szórakoztató és informatív választ adni. Szó esett az Oscar-díjáról, a jövőbeni terveiről, a menekültválságról, a művészfilmek helyzetéről Hollywoodban, sőt még egy tizenhat évvel ezelőtti filmje konkrét jeleneteit is megpróbálta egy kolléga elemeztetni vele, de én most csak az egyetlen magyar vonatkozású témáról írnék részletesebben.

Már a legelején megemlítette, hogy előző este Tarr Bélával vacsorázott, az Instagramra kirakott fotóján pedig az is látszik, hogy erre a találkozóra a budapesti Kazinczy utcában lévő Kőleves étteremben került sor.

En Hongrie avec Béla Tarr

Juliette Binoche (@juliettebinoche) által közzétett fénykép,

Binoche ódákat zengett Tarr művészetének nagyszerűségéről, és kiderült, hogy aktívan győzködi a Sátántangó Kossuth-díjas rendezőjét, hogy térjen vissza a filmkészítéshez, azzal a nem titkolt céllal, hogy egy esetleges majdani filmjében ő is szerepet kaphasson. Tarr már számtalanszor kijelentette, hogy A torinói ló-val eljutott az út végére, nem kíván több filmet készíteni, és a visszavonulása óta eltelt öt évben egyszer sem utalt arra, hogy valaha meggondolná magát.

Binoche sem számolt be változásról ezen a téren, de ha valakiről, akkor róla el tudom képzelni, hogy még egy olyan legendásan csökönyös embert is meggyőzzön a maga igazáról, mint Tarr Béla. Elvégre arról a színésznőről beszélünk, aki három olyan nagynevű rendező (Abbas Kiarostami, Bruno Dumont, Hou Hsiao-Hsien) filmjében is kicsikart magának főszerepet, aki előtte kizárólag amatőr szereplőkkel dolgozott.

Abbas Kiarostami és Juliette Binoche a Hiteles másolat című film forgatásánForrás: AFP

Vajon milyen lehetne egy Juliette Binoche főszereplésével készült Tarr Béla-film? Miközben ezen jártattam az agyamat, véget is ért a sajtótájékoztató. Kitessékeltek minket, következtek az egyéni interjúk. Pár tévé mellett négy újság kapott lehetőséget, hogy külön is kérdezhesse a színésznőt. Az idegtépő várakozás alatt mindenki a folyosón járkált a kérdéseit mormolva, mintha csak egy egyetemi vizsga előtt magolnánk még egy utolsót.

Amikor végre engem szólítottak, és beléptem a terembe, a látvány inkább emlékeztetett egy nyilvános kihallgatás, mint egy bensőséges beszélgetés helyszínére. Az erős reflektorokkal megvilágított terem közepén ült Binoche, vele szemben egy üres szék várt engem. Tíz percet kaptam a beszélgetésre, miközben mellettünk körülbelül egy tucat ember fülelt (Binoche asszisztense, a fesztivál munkatársai, egyéb érdeklődők).

Ma este levetítik Miskolcon a Három szín: kék című filmjét. Beül rá?

Hú, ezt még meglátom. Az ilyet sosem szoktam előre eldönteni.

Juliette Binoche rögtön az interjú előtt a lillafüredi Palotaszálló Beatrix termébenFotó: Pozsonyi Janka

Otthon előfordul, hogy beteszi egy régebbi filmjét, és megnézi csak úgy, kedvtelésből?

Nem, soha. Saját filmemet csak akkor nézem, ha nagyon muszáj. Ha vége a forgatásnak, persze szeretem látni a filmet, kíváncsi vagyok, hogy állt össze, de később legfeljebb a díszbemutatón vagy egy fesztiválon nézem meg. Nem szeretek visszafelé tekingetni. Annak, hogy most elővették a Három szín: kék-et, azért örülök mégis, mert felhívja a figyelmet egy nagyszerű művészre – Krzysztof Kieslowskira.

Quentin Tarantino mondta, hogy amikor a Godzillát nézte, elsírta magát azon a jeleneten, amelyikben ön meghal. Ön sírt már valaha Tarantino-filmen?

Igen, egyszer. Terhes voltam, amikor először láttam a Kutyaszorítóban-t. Lenyűgözött a tehetsége, de közben iszonyatosan féltem. Egyszerre sírtam és sikítoztam a film alatt. A többi munkája más, azokon nehéz lett volna sírnom.

Fotó: Pozsonyi Janka

Amúgy az a típus, aki könnyen elsírja magát egy filmen?

Igen, nagyon könnyen, de könnyen nevetek is.

Önnek van az egyik legfantasztikusabb nevetése a világon. Mindig így nevetett, vagy önbizalom is kell hozzá, hogy az ember így elengedje magát?

Már kislány korom óta így nevetek. Néha viszont nem a legszerencsésebb, hogy így nevetek.

Olvastam, hogy a pályája legelején pénztárosként dolgozott egy nagyáruházban. Volt még más munkája is ezen és a színészkedésen kívül?

Ugyanabban az időszakban dolgoztam eladóként egy zöldség-gyümölcs árusnál. Illetve még korábban, tizenhat éves koromban múzeumi felügyelő is voltam egy darabig, arra kellett vigyáznom, nehogy hozzányúljanak az emberek a festményekhez, vagy megfogjanak egy szobrot. Ezek voltak. Aztán az a sok film.

Említette interjúkban, hogy hajlamos csak úgy felhívni azokat a rendezőket, akikkel szívesen dolgozna. Valaha eszébe jutott már, hogy felhívjon egy magyar rendezőt?

Igen, Tarr Bélát. És fel is hívtam többször!

Melyik magyar film volt önre a legnagyobb hatással?

Biztos, hogy egy Tarr Béla-film volt. Azt hiszem, A torinói ló érintett meg a legjobban közülük.

Az IMDb szerint két filmjének is ön tervezte a plakátját, A Pont-Neuf szerelmesei plakátját pedig az ön rajza díszíti. Van kedvenc moziplakátja?

(12 másodperces szünet) Nem, túl nehéz a választás. Még a saját filmjeimhez készült plakátok közül sem tudnék választani.

Juliette Binoche rajza A Pont-Neuf szerelmesei plakátjánForrás: Gaumont

Nemrég egy fiatal színésznő elmesélte, hogy több filmje forgatásán is szörnyű élmények érték, például a rendező kierőszakolta, hogy meztelen legyen több jelenetben is. Azt szűrtem le ebből a beszélgetésből, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy a lányaimnak eszébe ne jusson színésznőnek állni. Az ön lánya most 16 éves. Megpróbálná lebeszélni erről?

Soha! Szerintem a színészet a legfantasztikusabb, legcsodálatosabb munka.

Még az ilyen rossz élményekkel együtt is?

A rossz élményekkel meg kell birkózni, és jóvá alakítani őket. Magadnak kell megszabnod a határokat, de színészként az egész testeddel kell történeteket elmesélni. A testeddel, a lelkeddel, a szíveddel, az eszeddel. Nemcsak a fejeddel, hanem az egész testeddel. Ez nem rólad szól, mindent alá kell vetni annak a történetnek, amit el akartok mesélni.

A legfontosabb, hogy nagyszerű művészekkel dolgozz együtt. Lehetsz meztelen egy filmben, ha az a történetet szolgálja. Persze vigyázni kell, hogy kinek tárulkozol ki, hogyan fényképeznek közben, és aztán mindezt hogyan vágják össze. Hogy milyen a film szellemisége. De nem lehet a testet félretenni, mert vele teljes az ember.

Fotó: Pozsonyi Janka

Ön hogyhogy még sosem rendezett filmet?

Hahaha! Mert rendezni kib****tt nehéz.

Rengeteg emlékezetes filmben játszott, amiből biztos sokan idézgetnek önnek híres mondatokat. Ön emlékszik még szövegekre például Az angol betegből, A lét elviselhetetlen könnyűségéből vagy akár a Három szín: kék-ből?

Nem, sajnos egyetlen mondatra sem emlékszem. Ahogy végzek velük, azonnal elfelejtek mindent. Nincs túl jó memóriám.

Juliette Binoche és Daniel Day-Lewis A lét elviselhetetlen könnyűsége című filmbenForrás: Warner Home Video

Mit gondol arról a fajta színjátszásról, amit például Daniel Day-Lewis űz, hogy teljesen elmerül az általa játszott figurában, és a forgatás végéig ki sem jön belőle?

Danielt jól ismerem. Amikor A lét elviselhetetlen könnyűségé-t forgattuk, ő még nem alkalmazta ezt a módszert, és kínlódott is amiatt, hogy nem tud elég közel kerülni a figurához, akit alakít. Ezután fejlesztette ki a saját színészi megközelítését, ami nem hiszem, hogy pont az a fajta „method acting” lenne, amit Lee Strasberghez szoktunk kötni, bár ahhoz is van köze. Danielnek teljesen egyedi módszere van, ezért is olyan briliáns.

Ön próbált már valami hasonlót? Hogy olyan extrém módon átlényegül, hogy akkor is a figura bőrében marad, amikor már nem forognak a kamerák?

Ha nem is ennyire végletes módon, de a magam módján kísérleteztem módszerekkel. Dolgoztam együtt Susan Batsonnal, aki Strasbergtől tanulta a szakmát. Segít, ha van valami módszered, mert ad egy bizonyos struktúrát. Színészként olyan sok, nagyon különböző érzelmi állapotba kell kerülnöd, hogy muszáj valami megoldás arra, hogy elmerülj ezekben az állapotokban, de aztán ki is tudj jönni belőlük.

Persze önmagában ez sem old meg mindent, a munkát attól még el kell végezni. Kell, hogy legyen bátorságod ahhoz, hogy belevesd magad az ismeretlenbe. De azért segít egy módszer, nekem legalábbis segített.

Fotó: Pozsonyi Janka

Nemrég egy filmben együtt játszott Kristen Stewarttal, aki az egyik legnagyobb mozisztár most a világon. Ön szerint élhet kiegyensúlyozott, teljes életet valaki, aki annyira híres, mint Stewart, akinek olyan sok ember figyeli minden mozdulatát?

Szerintem ő próbálja kiszűrni mindezt. Normális, hogy amikor az ember felnőtté válik, egy darabig sodródik. Történnek veled dolgok, amikből próbálsz tanulni, és csak ezután kezded el tényleg a saját döntéseidet meghozni. Az egódnak végig kell járnia az utat: fel a hegyre, le a völgybe. De végül meg kell tanulnod elengedni a dolgokat, és akkor derül ki, hogy ki is vagy igazából. Mindenkinek a pályáján vannak hullámvölgyek, egy pont után már nem lehet felfelé menni.

- - -

Binoche-t legközelebb délután ötkor láttam a Jameson CineFest fő helyszínén, a Miskolc belvárosában lévő Művészetek Házában, ahol Krzysztof Kieslowski Három szín: kék című zseniális filmjével nyitották a fesztivált. Binoche a nagyterem színpadán átvette a CineFest frissen alapított Európa-díját, és egy nagyon szép beszédben méltatta az 1996-ban meghalt Kieslowskit, és mesélt a vele való munkáról (ennek a beszédnek a magyarra fordított változatát itt lehet megnézni).

Juliette Binoche megköszöni az Európa-díjat a miskolci Művészetek Háza nagytermének színpadánForrás: CineFest

Amikor a sokadik tapsvihar után elsötétült a terem, Binoche egy oldalsó kijáraton távozott, és beült az épület mögött várakozó fekete autók egyikébe, ezzel megadva a választ az interjúban feltett első kérdésemre. A vetítés végére azonban visszatért a Művészetek Házába, és a földszinti folyosón dedikált.

Példátlan, hogy egy Binoche-kaliberű világsztár egy ilyen protokolláris esemény végén nyilvános autogramosztáson vegyen részt. Márpedig ő több mint fél órán át, legalább kétszázszor firkantotta alá a nevét az orra elé dugott papírfecnikre, meghívókra vagy programfüzetekre, kedvesen szóba elegyedett a fesztivál népével, sőt rengeteg közös fotóhoz is hajlandó volt mosolyogni.

Juliette Binoche autogramot ad, és egy rajongójával fotózkodik MiskolconFotó: Varga Ferenc - Origo

A vége felé ott álldogáltam a közelben, és figyeltem, milyen hihetetlenül szívélyes mindenkivel. Többen megkértek, hogy csináljak róluk közös fotót a művésznővel, és amikor éppen mobiltelefonnal a kezemben guggolva egyensúlyoztam az asztala előtt két méterre, Binoche észrevett. "Jók voltak a kérdések! - szólt hozzám hangosan. - Tényleg élveztem az interjúnkat."

Egy "köszönöm szépen, én is"-t azért kinyögtem valahogy.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK