A martfűi rémként ismertté vált Kovács Péter 1957 és 1967 között bizonyíthatóan hat nőt támadott meg. Utolsó áldozatát megerőszakolta, megfojtotta, melleit levágta, végül a holttestet a hídról a Körösbe dobta. A kéjgyilkos sokáig viszonylagos biztonságban hódolhatott hajmeresztő szenvedélyének, mivel egy ártatlanul elítélt férfi ült helyette a Csillag börtönben. Sopsits Árpád pszichothrillerére már csak szűk két hónapot kell várnunk. A rendező azt ígéri, hogy a székbe fog szögezni minket, a szereposztás és a közölt képek alapján pedig ez akár valóra is válhat. Az igazán türelmetlen krimirajongók Varsó felé vegyék az irányt.
Ha a martfűi rém Amerikában szedte volna áldozatait, már minimum a harmadik feldolgozásnál járna Hollywood, és a legjobbat közülük David Fincher rendezte volna. A magyar igazságszolgáltatás egyik legnagyobb mellényúlásaként rögzült az emlékezetben Kovács Péter esete, aki 1957 és 1967 között hat nőt támadott meg, áldozatai közül kettő el tudott menekülni, négy viszont meghalt. A családos, rendezett életű férfira sokáig a gyanú árnyéka sem vetült, mivel az első gyilkosság után az ártatlanul elítélt Kirják Jánost dugták börtönbe.

A sorozatgyilkos életéből a Céllövöldé-t és a Torzók-at is jegyző Sopsits Árpád rendező készített filmet, amelynek az október 7-én kezdődő varsói filmfesztiválon tartják majd a világpremierjét. A magyar krimirajongóknak sem kell sokat várniuk A martfűi rém-re, a pszichothrillert november 10-től a hazai mozik is elkezdik játszani.
A nyílt tekintetű, barátságos vonású Hajduk Károly (Fekete kefe, Lora) játssza a sorozatgyilkost, akiről az ismerősei mind azt mesélték, hogy családszerető, békés ember. A nyomozás során azonban kiderült róla, hogy kiskorában egy tanár arra késztette, hogy állatokat kínozzon meg, macskát akasszon fel – emlékezett vissza a Magyar Nemzet interjújában Barna Bálint egykori vizsgálóügyész.
Kovács az első gyilkosság napján egy argentin filmet nézett a moziban, amelynek az egyik jelenete – egy férfi erőszakoskodott egy nővel – annyira felizgatta, hogy a valóságban is meg akarta ismételni. A martfűi cipőgyár egyik hazafelé induló dolgozójának a nyomába szegődött. A közvilágítás nélküli dülőúton egy síndarabbal vágta fejbe a nőt, fojtogatta, megerőszakolta, majd a közeli vízelvezető árokba rejtette.

Az ártatlanul elítélt Kirják Jánost Jászberényi Gábor alakítja, akit jelenleg a József Attila Színház Bánk az esküdtszék előtt című előadásában láthatunk. Kirják úgy került bele az ügybe, hogy udvarolt a meggyilkolt lánynak, majd ellentmondásba keveredett a kihallgatáson.
Az ügybuzgó rendőrök kiverték belőle a beismerő vallomást, a férfi tizenegy évet ült a szegedi Csillag börtönben. Még öt támadásnak kellett megtörténnie, hogy a bűnüldöző szerveknek feltűnjön, ezek az esetek összefüggnek, és egy sorozatgyilkos garázdálkodik Martfűn és környékén.
A martfűi rém nem csupán egy sorozatgyilkosság krónikája lesz, a film az ’56-os forradalom utáni elnyomással, illetve a korszak igazságszolgáltatásával is foglalkozik, amikor a kényszervallatás még bevett módszer volt. Sopsits Árpád sokkoló, fordulatos és nem szokványos thrillert ígért az MTI-nek adott interjújában, amely „odaragasztja a nézőt a székhez, mert a mindnyájunkban megbúvó félelemre apellál”.

A lélektani thriller további szerepeiben is ismert magyar színészek fognak feltűnni: a moziban utoljára a Mancs jóravaló főszereplőjeként látott Trill Zsolt, Lizával, a rókatündérrel alighanem örökre összeforrt Balsai Móni, az Aranyélet maffiózójaként is ismert Anger Zsolt, a Viszkis-filmben a bankrabló barátnőjét alakító Móga Piroska, valamint Bárnai Péter és Szamosi Zsófia.
A rém egyik áldozatát Sztarenki Dóra (Terápia, Félvilág) formálta meg, a filmből kiadott alábbi jelenetfotón ő látható, amint a sínek mellett fekvő testét egyenruhás férfiak vizsgálják.

A 118 perces A martfűi rém ötszáztíz millió forint támogatást kapott a Filmalaptól. Amennyiben tényleg sikerül helyes arányban, egymást erősítve keverni a korhangulatot és a nyomozást, és az erőszak explicit ábrázolásától sem riadnak meg, ebből akár egy olyan thriller is kisülhet, amibe még napokkal utána is beleborzongunk. A rendezői vállalás, a színészek névsora és az eddig kiadott képek is egyaránt biztatóak.