Elképesztően erős előzetessel reklámozzák az Éjszakai ragadozók (Nocturnal Animals) című thrillert, amelyet most egyből magyar felirattal nézhet végig. Első blikkre olyan, mintha két különálló filmnek a képsorait vágták volna össze: az egyikben a Los Angeles-i üvegpalotában élő Amy Adams érzi úgy, hogy zsákutcába torkolt az élete, a másik pedig egy texasi krimi, amiben a seriffet játszó Michael Shannon lő le hidegvérrel egy embert, Aaron Taylor-Johnson pedig arról beszél vigyorogva valakinek, hogy embert ölni mókás dolog, kipróbálhatnád egyszer.

A két összeegyezhetetlennek tűnő történetet egy kézirat és Jake Gyllenhaal köti össze. Susan (Amy Adams) könnyes szemmel idézi fel, hogy szörnyű dolgot művelt a régóta nem látott exférjével, majd a saját boldogtalansága elől a férfi (Jake Gyllenhaal) által írt regénybe menekül.

Jake Gyllenhaal az Éjszakai ragadozók című filmbenForrás: UIP Dunafilm

Valóság és fikció, jelen és múlt a szemünk előtt fog összemosódni: egyrészt Susan Los Angeles-i életét követhetjük, másrészt a Susannak dedikált regény elevenedik meg előttünk, illetve a nő múltjából láthatunk majd epizódokat. Izgalmas kérdés például, hogy Susan beleképzeli a regény világába a régi szerelmét, vagy Jake Gyllenhaal karaktere valóban nagy bajba keveredett Texasban, és pisztollyal lövöldözött.

Az Éjszakai ragadozók-at előszeretettel hívják bosszúthrillernek,  amelyben a bosszú merőben szokatlan formáját választja a múltból előbukkanó exférj. Szomorú, kegyetlenségekben tobzódó regénnyel próbálja szembesíteni Susant a bűneivel. A filmet a divattervezőből rendezővé vált Tom Ford jegyzi, akinek a hét évvel ezelőtti, Colin Firth főszereplésével készült Egy egyedülálló férfi volt az első nagyjátékfilmje. Új rendezése a nagy presztízsű velencei filmfesztiválon debütált, ahonnan el is hozta a zsűri nagydíját.

Amy Adams az Éjszakai ragadozók című filmbenForrás: UIP Dunafilm

A nagyvárosi magányt, egy ember lelki összeomlását már számos film ábrázolta stílusosan, illetve texasi, napégette thrillerekre is sok példát tudunk hozni a múltból, a kettőt együtt viszont izgalmas és újszerú párosításnak tűnik, nagyon várom már, hogy láthassam, hogyan ér össze a két történetszál. Az Éjszakai ragadozók november 17-től lesz látható a magyar mozikban.