Jennifer Lawrence-t jól megizzasztják az űrben

Jennifer Lawrence és Chris Pratt az Utazók című filmben
Jennifer Lawrence és Chris Pratt az Utazók című filmben
Vágólapra másolva!
Chris Pratt A galaxis őrzői után visszatér a csillagok közé, Jennifer Lawrence pedig először vesz részt űrkalandban az Utazók (Passengers) című sci-fiben. A filmhez kiadott előzetes első felét a romantika dominálja, az űrhajó meghibásodásával viszont felpörögnek az események, és a párosnak cselekednie kell, ha nem akarnak belezuhanni egy csillagba. Jim (Chris Pratt) és Aurora (Jennifer Lawrence) egy százhúsz éven át tartó útra vállalkozott egy távoli bolygón található kolóniához, de kilencven évvel korábban felkeltek a hibernációból, és most együtt kell kitalálniuk, mivel üssék el életük hátralévő részét. Ahogy az már a trailer előtt is sejthető volt, öröm nézni az egymással incselkedő Prattet és Lawrence-t. Jim randira hívja a lányt, és ugyan az előzetes csak utal rá az asztalra felmászó, majd a férfit megcsókoló Aurórával, de Lawrence korábbi interjúiból tudjuk, hogy a két sztár szexjelenetet is forgatott, amitől annyira félt az Oscar-díjas színésznő, hogy az anyját hívta fel tanácsért. Jennifer Lawrence és Chris Pratt az Utazók című filmbenForrás: InterCommiddleoff644267 Az Utazók nem kétszereplős dráma lesz, egy pillanatra Laurence Fishburne is feltűnik a trailerben, Michael Sheen pedig egy pultosként funkcionáló robotot fog alakítani, akinek van egy csodás pillanata a trailerben. Fishburne szerepén túl más meglepetéssel is fog szolgálni a film, az előzetes utolsó mondata új megvilágításba helyez mindent, amit addig tudtunk az Utazók történetéről. Jennifer Lawrence és Chris Pratt az Utazók című filmbenForrás: InterCommiddleon27801853 A romantikus sci-fit a Kódjátszmá-t jegyző Morten Tyldum rendezte, Amerikában december 21-én mutatják be, a tervek szerint Magyarországra 2017 januárjában jut el. Jennifer Lawrence Magyarországra jönhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/keszuloben/20160914-jennifer-lawrence-jovore-magyarorszagra-jon-red-sparrow-frank-lawrence-joel-edgerton-budapest.html
Vágólapra másolva!