Harrison Ford már nagyon várja azt a közös ebédet önnel. Vagy ha nem is pont önnel, de azzal a szerencsés emberrel, akit Budapestre röpítenek, elszállásolják egy négycsillagos szállodában, kimehet a Szárnyas fejvadász 2049 forgatására, illetve elfogyaszthat egy jó ebédet Harrison Ford és Ryan Gosling társaságában. Próbáljon szerencsét, ilyen alkalom csak 35 évente egyszer adódik!”  – domborítja ki a lehetőség exkluzív jellegét Ford abban az új videófelhívásban, amit egy órával ezelőtt posztoltak a film hivatalos Twitter-csatornáján

Ha ön akar lenni ez a szerencsés ember, nem kell mást tennie, mint ezen a honlapon minimum tíz dollárt adományozni, amit jótékonysági célokra fordítanak (a befolyt összeg három különböző szervezetet támogat majd), de utalhat sokkal töbet is, minél magasabb az adomány összege, annál nagyobb esélye van nyerni.

Egyre fogynak azonban a lehetőségek, például már csak egyetlen darab van abból a 3500 dolláros csomagból, amihez az első rész soundtrackjének Ridley Scott által dedikált bakelit verziója jár, és szintén már csak egy személy veheti meg a tízezer dolláros csomagot, és kaphatja meg hozzá a Harrison Ford aláírásával ellátott Deckard-fotót.

Ryan Gosling és Harrison Ford a játék nyereménypromóképénForrás: omaze.com

A videóból az is kiderül, hogy Rick Deckard fejsérülést fog elszenvedni a Szárnyas fejvadász folytatásában, ugyanis egy jókora véres seb éktelenkedik Harrison Ford jobb halántékán. 

A Szárnyas fejvadász 2049 című film 2017. október 6-án kerül a mozikba.