Ha Magyarországra jön egy hollywoodi produkció, akkor abban szinte biztos, hogy Árpa Attila is kap szerepet. A mozikban jelenleg futó Infernó-ban is feltűnik egy pillanatra, Irrfan Khan és egy helikopter között áll a részvételét bizonyító jelenetfotón. Az Argo rendezője most Facebookon jelentette be a legújabb amerikai filmet, amihez leszerződött. A Pillangó (Papillon) című regényt először Steve McQueen és Dustin Hoffman főszereplésével dolgozták fel, a most készülő, modern környezetbe ágyazott remake-ben Árpa is fel fog bukkanni.

Rami Malek és Árpa AttilaForrás: Árpa Attila Facebook

„Az egyik kedvenc klasszikus filmem remake-jét forgatjuk a rendkívül tehetséges Rami Malekkel. Ennél többet nem mondhatok, ne haragudjatok. Ha többet akarsz tudni, nézz utána” – írja Árpa a Facebookra feltett fénykép alatt, és mi pontosan ezt tettük.

Az augusztusi hírekben az szerepelt, hogy szeptembertől Montenegróban, Belgrádban és Thaiföldön forgatják a Pillangó-t. A magyar színész október 13-án jelezte a nyilvános Facebook-oldalán, hogy Montenegróban tartózkodik. Innen már mindenki ki tudja következtetni, pontosan miért is ment Árpa a tengerparti országba.

Henri Charriere önéletrajzi ihletésű bestsellerében két elítélt próbál meglógni egy Francia Guyaná-ban található börtönből. Több sikertelen kísérlet után sem adják fel, és végül Pillangó lesz az első fogoly, aki meg tud szökni az Ördög-szigetről. Az 1973-as filmben Steve McQueen játszotta a címszereplőt, az ő helyét a Kemény motorosok-ból és a Tűzgyűrű-ből ismert Charlie Hunnam veszi át. Partnerét a szökésben, Louis Degát Dustin Hoffman alakította, helyette most Rami Malek fog ravaszkodni.

Rami Malek és Christian Slater a Mr. Robot című sorozatbanForrás: NBCUniversal

Malek a Mr. Robot című tévésorozatban nagyszerűen játszotta el a mentálisan instabil számítógépzsenit, hirtelen mindenki felfigyelt a színészre, aki a Pillangó-val bizonyíthatja, hogy egy nagyszabású hollywoodi produkcióban is megállja a helyét.

Árpa Attila nyolcéves korában Werner Herzog Nosferatu, az éjszaka fantomja című filmjében debütált, mint hegedűs fiú. Azóta, apró szerepekkel ugyan, de egy komoly filmográfiát hozott össze idegen nyelvű produkciókból. Feltűnt a Gyilkos játékok című Van Damme-akciófilmben, a Csajok Monte Carlóban, a Die Hard ötödik részében, a Borgiák-sorozatban, A kém-ben piros Ferrariból szólogatott be a reptéren álló csajoknak, most éppen az Infernó-ban látható, legközelebb pedig a Charlize Theron főszereplésével készült The Coldest City című kémfilmben fel határőrként, amelyet szintén Magyarországon forgattak.

Árpa Attila és Irffan Khan az Inferno című filmbenForrás: Origo

A Pillangó-t hiába nem nálunk készítik, így is Árpát választották ki a szerepre – és ennek a Facebook-posztja alapján nagyon örült. Remélhetőleg úgy nyúlnak majd a színész által joggal klasszikusnak nevezett filmhez, hogy azzal értelmet adnak a remake-nek. Illetve abban is reménykedünk, hogy a gázsijából Árpa végre le tudja majd cserélni azt a látszólag kőkorszaki mobiltelefont, amivel ez a fotó készült.