Ennek a szuperhősnek már minden mozdulat fáj

Logan
Logan
Vágólapra másolva!
Farkas, avagy Rozsomák harmadik önálló kalandja pontosan olyan X-Men-filmnek tűnik az előzetes alapján, mint amilyenre szükségünk van az idén tavasszal bemutatott Apokalipszis grandiózus és személytelen pusztítása után. Elnagyolt mutáns-körkép helyett a nemes egyszerűséggel Logan-nek elkeresztelt film Farkas és Xavier professzor kapcsolatára koncentrál, melankolikus hangvételével, a karakterek fizikai fájdalmát, lelki tipródását előtérbe állítva visszarángat minket a földre. Johnny Cash Hurt című száma a legócskább előzetest is feljavítaná, de itt a képek már önmagukban döbbenetesen erősek. A megöregedett Rozsomák teste olyan, mintha egy aknatölcsérekkel, árkokkal teli tájkép lenne csata után. A mutáns öngyógyító képessége egyre kevésbé működik, fájdalmát alkohollal tompítja, és még a szenilis, elgyengült Xavier professzort is ő gondozza. Hugh Jackman a Logan című filmbenForrás: InterCommiddleon1064532 A Logan-ben láthatjuk utoljára Hugh Jackmant Rozsomákként, így hát nagyon is találó, hogy a színész utolsó X-Men-filmje az elmúlásról szóljon. A halál mellett persze a remény is felsejlik James Mangold rendező alkotásában, a jobbára magányosan élő mutáns egy kislányt vesz az oltalmába, aki szinte ugyanolyan képességekkel bír, mint ő, amikor még ereje teljében volt. A filmet 2017. március 3-án mutatják be Amerikában, a trailer alapján minden adott ahhoz, hogy Farkas utolsó akciója egyben a legjobb is legyen.
Vágólapra másolva!