Amikor már tényleg nagyon lucskos meg hideg lesz minden, jön majd egy magyar film, amelyet tipikus nyári pillanatokból állítottak össze. Tipikus, ha az ember a huszonéves korosztályba tartozik: fesztiválozás, Balaton-parti henyélés, fiúzás és csajozás minden mennyiségben. A #Sohavégetnemérős című Wellhello-film első előzetese gondtalanságot tükröz, mosolygásra késztet, és azt kívánja tőle az ember, hogy legyen megint nyár, és legyen az a legnagyobb problémánk, hogy milyen alkoholt pakoljunk a vonatútra. 

Jár a jó pont azért, hogy az előzetes nem próbálja Fluor Tomi és Diaz szerepét felnagyítani: a film hat epizódját Wellhello-slágerek ihlették, az ő zenéjük fog szólni, a koncertjükre is eljutunk majd, de csak kicsike szerepekben fognak feltűnni. Helyettük fiatal magyar színészeket láthatunk majd a játékidő legnagyobb részében. 

A Terápia sorozat egyik főszereplőjét, Sztarenki Dórát hollywoodi filmbe illó módon akarja lenyűgözni a barátja, az interneten gyorsan elterjedt primanimás kisfilm egyik főszereplője, Mészáros Blanka a Volt Fesztiválra indul a barátnőivel, aztán valamiért FaceTime-on kezd el beszélgetni egy fiúval, a Játszótársak című remek rövidfilmből ismerős Zsigmond Emőke pedig azzal szembesül a Tinder-randiján, hogy a megjelent srác nem is a saját fényképével van fent a mobilalkalmazásban.

A legviccesebb helyszínnek amúgy egy hipermarket ígérkezik, ahol a húspult mögött szövődik szerelem. A filmben felbukkan Rujder Vivien is, akiről pár éve azt jósoltuk, hogy ő lehet a magyar Scarlett Johansson.

Tóth János Gergely és Rujder Vivien a #Sohavégetnemérős című filmbenFotó: Wlcsek András

Augusztusban kilátogattunk a forgatásra, ahol többen is azt bizonygatták, hogy a párbeszédek természetesek, a korosztályhoz illőek lesznek, és ez a vállalás a trailer alapján teljesülni látszik. Ezen felül még a bevágott viccek is biztatóak: remek poén születik abból, hogy senki nem tudja a lány nevét, a lehető legkellemetlenebb módon kerül elő a péniszméret a randin, és még Fluor Tomit is jól leoltja Szabó Simon.

A film alkotói hat Wellhello-dalt választottak ki, és a bennük elkapott érzéseket, hangulatokat próbálják kifejteni, közvetíteni hat egymáshoz lazán fűződő epizódban. Reményeik szerint sokan magukra ismernek majd a célközönségből: ők is hasonlóan viselkednek egy Tinder-randin, ők is így szólítják meg a lányt a fesztiválon, ők is nézegetik a Facebookon az exük  képeit.

A #Sohavégetnemérős plakátjaForrás: Színfolt Film

A #Sohavégetnemérős-t Tiszeker Dániel rendezte, a zenés játékfilmet november 12-től a Mozgó Mozi vetíti, december 1-jétől pedig a Cinema City hálózatában is látható lesz. 

Tíz év múlva is a Wellhello-filmből fogunk idézgetni?
A Wellhello tagjaival a Dunán hajókáztunk, és azt figyeltük, hogyan készül a Fluor Tomi és Diaz közös dalaira alapozó zenés játékfilm, amely a mai huszonévesek generációs élményeit próbálja összefoglalni. A filmnek nem csupán a formája lesz kísérleti, hanem a forgalmazása is. Mielőtt még elérne a plázákba, városról városra fogják vele járni az országot, mintha csak turnéra vinnék a #Sohavégetnemérőst. Olvassa el a fogatási riportot!