A magyar lány, aki egyből világsztárok mellé került

2016.11.07. 13:25

A JutalomJáték húszéves főszereplője életében először állt kamera előtt, mégsem lelkes amatőr, hanem máris profi színész, és emellett üdítően természetes jelenség. Coco König félig magyar, félig osztrák származású, de Bécsben nőtt fel, és már tinédzserként színpadon állt Európa legnevesebb színházrendezőinek előadásaiban. Most a New York University hallgatója, de nem színészetet, hanem politikát és történelmet tanul, és alig 24 órára ugrott át Budapestre első filmjének magyarországi premierjére. Az angol, német és francia mellett magyarul is tökéletesen beszél, sőt, egyenesen hadart nekünk 14 éves kori merészségéről, arról, hogyan tette tisztába Brian Coxot, és hogyan került egy filmbe Michael Fassbenderrel és Marillon Cotillard-ral.

Kamaszkora óta játszik színpadon, azt hinné az ember, hogy alig várta, hogy az egyetemen színészetet tanulhasson.

Igen, 14 évesen kezdtem színházban dolgozni, és azután minden évben volt egy-két színházi projektem, de ezeket abba kellett volna hagynom, ha egy színiakadémiára jelentkezem, mert a komoly színésziskolákban az első két évben a diákok – saját érdekükben – nem vállalhatnak szerepeket. Én viszont nem akartam munkát visszaadni, dolgozni akartam.

Coco KönigFotó: Szabó Gábor - Origo

Lehet, hogy egy nap majd meggondolom magam, de most az egyik lehetőség hozta a másikat, és egyikről sem szerettem volna lemondani – például a JutalomJáték-ról sem, ez számomra nem volt opció. És szerintem az is érdekes, hogy amikor nem a színészettel foglalkozom, valami mást tanulhatok, másra koncentrálhatok.

Hogyan kezdődött a színészi karrierje 14 évesen?

Egy vacsorán találkoztam a híres színházi rendezővel, Luc Bondyval (aki a párizsi Odéon Színház igazgatója volt – a szerk.), akihez odaléptem, és azt mondtam neki: színésznő szeretnék lenni, és nagyon örülnék, ha egyszer szerepet kaphatnék nála. Ezt ma már nem merném megcsinálni, de akkor nem nagyon gondolkodtam, és még fiatalabbnak is látszottam tizennégynél.

Szerintem az ő szemszögéből elég édes lehetett ez az akció, mert pár héttel később felvette velem a kapcsolatot, és adott egy kis szerepet a Die schönen Tage von Aranjuez című Peter Handke-darabban. Néma szerep volt, a főhősnőnek játszottam a gyerekkorát, és gyakorlatilag semmi mást nem kellett csinálnom, mint hintáznom. Egy évre rá felkért, hogy játsszak el egy kisebb szerepet a Tartuffe-előadásában, még egy évvel később pedig megkaptam tőle az első nagyobb szerepemet Berlinben.

És közben soha nem járt színjátszó csoportba vagy kurzusra?

Tizenkét-tizenhárom évesen még jártam, és közben is néha, de rájöttem, hogy nekem jobb, ha csak a profi színészektől tanulok munka közben. Eleinte persze csak ültem a kulisszák mögött, és minden jelenetet megnéztem, később aztán már barátságok is születtek közöttünk, ahogy a JutalomJáték forgatása során is Brian Cox-szal. Tegnap is együtt vacsoráztunk.

Pedig amit Brian Cox játszik a filmben – egy zsörtölődő idős színészt, aki mindenkibe belerúg –, az eléggé valósághű, a színházban is találkozhat az ember furkálódással, rosszindulattal.

Nekem a színházban szerencsém volt eddig, talán mert mindig jókedvűen, humorral közelítettem a többiekhez. Ebben hasonlítok a JutalomJáték-ban játszott karakteremre, mert szerintem a filmbéli Sir Michael Gifford is valójában csak unatkozik, elege van azokból az ápolókból, akik addig körülvették, mert nem voltak érdekes emberek.

Coco König és Brian Cox a JutalomJátékbanForrás: A Company Hungary

Dorottya viszont egy kedves, vicces lány, és nem fél a híres színésztől, ezért tud köztük egy szép barátság kialakulni. Nekem nem volt még rossz élményem színházi emberekkel, de megértem, ha valaki nagyon izgul előadás előtt, és emiatt morcos. Velem is előfordul, hogy izgulni kezdek, és olyankor másképp reagálok. Szerencsém volt azzal is, hogy akikkel együtt dolgoztam, azok mindig csak tanítani akartak, vagy egyszerűen csak szerettek együtt játszani. Én pedig nagyon fegyelmezetten dolgozom. Amikor kapok egy szerepet, csak arra koncentrálok, van, hogy egy másik emberré változom arra az időre.

Luc Bondy épp egy éve halt meg, ez biztosan mélyen érintette önt.

Igen, épp tegnap mondtam Briannek, mennyire sajnálom, hogy nem láthatta ezt a filmet. Ő volt a mentorom, és érdekes lett volna, ha láthatja, mert kicsit rólunk is szól.

Az ön színházi karrierjét hogyan befolyásolta a halála?

Mi mindig máshol dolgoztunk együtt – hol Párizsban, hol Berlinben, hol Bécsben –, így több helyen is megismertek, és annál jobb belépő nem kell a színházi világban, mint ha valaki Bondyval dolgozott. Mindenkit tisztelet övez, aki végigcsinált vele egy előadást. Matthias Hartmann, a Burgtheater rendezője is így talált meg, akivel legutóbb dolgoztam Schiller Haramiák című darabjában.

Magyarországon a színészek nehezen tudnak átállni a színpadi színjátékról a filmesre, önnek viszont láthatóan nem okozott gondot. Hogyan csinálta?

Igazából Jánossal (Edelényi János, a JutalomJáték rendezője – a szerk.) mindketten izgultunk ezen, hiszen ez volt az első filmem, és nem tudtam, mit kell tennem ahhoz, hogy ne legyen túljátszva. De aztán rájöttem, hogy mivel a karakter nagyon hasonlít rám, és egy természetes jelenség, elég, ha magamat adom. Az első forgatási napon János is azt a visszajelzést adta, hogy tetszik neki, amit csinálok – ezután már nem izgultam többet.

De tényleg nem mindig könnyű megtalálni a helyes játékstílust. A Haramiák című előadás egy olyan projekt volt, ahol a színpadon tizenegy kamerát helyeztek el, a színpad fölött pedig egy vásznat, amin élőben játszották a kamerák által rögzített filmet. A színészek mögött zöld háttér volt, a vásznon viszont már mögénk vetítettek egy hátteret, és később két tévécsatorna sugározta is a felvételt.

Coco König és Emanuel Fellmer a Haramiák című előadásbanForrás: ServusTV / Neumayr / Leo/ServusTV / Neumayr / Leo/Neumayr/Leo

Aki a nézőtéren ült, az mindkettőt élőben követte, és a színészek számára nagy kihívást jelentett, hogyan lehet eleget mutatni ahhoz, hogy a nézőtéren ülők számára ne váljon unalmassá, ugyanakkor ne legyen túl sok a filmhez. Érdekes feladat volt megtalálni az arany középutat.

Edelényi János, a JutalomJáték rendezője hogyan talált önre?

Egy újságban meglátta a fekete-fehér portréfotómat, amit Baricz Kati készített. Akkoriban Berlinben játszottam, és mivel csak 17 éves voltam, közben Svájcban végeztem a gimnáziumot. Most tűnik csak fel nekem, hogy már akkoriban is ingáztam, sosem maradtam egy helyen sokáig. János írt egy levelet, amiben elküldte a forgatókönyvet, és kérdezte, érdekelne-e a film, én pedig azt mondtam, persze, annál is inkább, mert a karakter közel áll hozzám. Aztán készítettünk egy próbafelvételt Bécsben, később még kettőt Budapesten, és végül megkaptam a szerepet.

Coco König portréfotója, amit meglátott Edelényi János egy újságbanFotó: Baricz Kati

Brian Coxszal nem is nézte meg együtt?

Csak egy hónappal a forgatás előtt, amikor már kiválasztott. Edelényi Jánosnak is nagyon fontos volt Brian Cox véleménye, és örült, hogy a két főszereplő között működött a kémia.

Milyen volt a forgatás?

Eleinte izgultam, de a színész kollégák – Anna Chancellor és Emilia Fox – nagyon kedvesek voltak, ők nagy színésznők Angliában. A stáb többi része viszont magyar volt, és szuper volt velük dolgozni.

Coco König és Máthé Tibor operatőr a JutalomJáték forgatásánForrás: A Company Hungary

Volt egy kínos jelenete Brian Coxszal, amikor tisztába kellett tennie őt.

Ezt rögtön az első forgatási napon vettük fel, ezért is izgultam nagyon. Azt hittem, az első jelenetem valami egyszerűbb dialóg lesz, ehelyett rögtön bedobtak a mély vízbe. De végül is így volt jó, mert miután átestem rajta, elpárolgott minden félelmem. Brian is ugyanolyan zavarban volt, mint én, együtt nevettünk rajta, aztán belemerültünk a karakterünkbe, és onnantól mind a ketten arra koncentráltunk.

Milyen volt először angolul játszani?

Ugyanolyan, mint németül. Nekem tulajdonképpen az angol a második nyelvem, mert otthon hol németül, hol angolul beszéltünk. Magyarul csak anyukámmal kommunikáltam, és vele is csak akkor, ha kettesben voltunk, mert ha már ott volt egy testvérem, átváltottunk németre. Ausztriában nőttünk fel, így ez volt automatikus. Hiába kérte anyukám mindig, hogy egymás között beszéljünk magyarul, mi valahogy mindig a németnél kötöttünk ki. Angolul van egy kis kontinentális akcentusom, amit meghagytunk, hiszen Dorottya sem angol, bár felmerült, hogy külön magyar akcentust tanuljak, de végül emellett döntöttünk.

A karaktere öntudatos magyarságáról mi a véleménye?

Szerintem ez teljesen hiteles, a legtöbb magyar, aki ismerek, ugyanilyen büszkén vállalja a magyarságát, például az anyukám is. Én is büszke vagyok rá, mindenkinek el is mondom. Szerintem nincs még egy ország a világon, amelyiknek a népe ilyen büszke a származására – ebben a tekintetben Dorottya a klisét erősíti.

Milyen volt magát magyar szinkronnal látni?

Nem tudtam megnézni az egész filmet, de amit hallottam, érdekes volt. A német verziót már én fogom csinálni, a magyar esetében azért döntött az utószinkron mellett a produkció, mert nekem egyelőre még érződik a beszédemen némi akcentus.

Igaz, hogy a szerepet átírták az ön kedvéért?

Igen, mert János eredetileg egy bolgár színésznőnek, Vesela Kazakovának szánta, akivel a Príma primavérá-ban dolgozott, ezért harminc körüli karakter volt. Együtt tervezték a filmet hét éven keresztül, és mire összeállt a projekt, mindketten úgy érezték, hogy a történethez egy fiatal lány passzolna jobban, hiszen harmincévesen már senki nem vágyakozhat arra, hogy színésznő legyen – vagy az lett addigra, vagy már késő. 

Érdekes, hogy önt mindig az idősödő rendezők találják meg és karolják fel.

Tényleg így van, és én nagyon szeretek velük dolgozni. Luc Bondy, Matthias Hartmann, Brian és Edelényi János is idősebbek, de nagyon élvezem velük a közös munkát, és mindenki nagy tisztelettel tekint a másikra.

Edelényi János rendező, Coco König és Brian Cox a JutalomJáték vetítése előtt a Palm Springs filmfesztiválonForrás: Vivien Killilea/Getty Images for PSIFF/AFP

Azóta forgatott egy nagy költségvetésű hollywoodi produkcióban, a Michael Fassbender és Marion Cotillard főszereplésével készült Assasin’s Creedben is. Ezek szerint van már amerikai ügynöke?

Közben lett egy amerikai–angol ügynököm, igen, de ezt a kis szerepet még előtte kaptam Brian Cox és Anna Chancellor ajánlására. Most még nagyon új nekem ez az ügynökrendszer, meglátjuk, hogyan tudok működni benne. Én nem szeretnék olyan filmekben részt venni, amik személyesen nem érdekelnek. Mivel még iskolába járok, van is rá okom, hogy inkább nemet mondjak egy lehetőségre, ha úgy érzem, nem passzol hozzám.

Eldöntötte már, hol szeretne élni?

Egyelőre a kofferemből élek, az elmúlt fél évben minden héten visszarepültem Európába a Haramiák miatt, és már eldőlt, hogy jövőre is játszani fogjuk. Szerintem hosszú távon vissza fogok térni Európába, talán Londonba, ahol jó a színház és a film is. Ez a kérdés még számomra is nyitott.

Coco KönigFotó: Szabó Gábor - Origo

A hírnév, ami a sikeres színészléttel együtt jár, mennyire vonzza?

Ez a vágy nem volt meg bennem soha, és most sincs meg. Nekem az a fontos, hogy olyan produkciókban dolgozhassak, amik közel állnak hozzám, a többi csak másodlagos járulék, amit el kell fogadnom. Korábban azt hittem, elég, ha csak a munkára koncentrálok, de már látom, hogy a filmek marketingje legalább olyan fontos része az egésznek. Tudom, hogy nem mindegy, mit veszek fel egy eseményre, vagy hogyan nyilatkozom, de az érdeklődést egyelőre örömmel fogadom, mert azt jelenti, hogy valaki kíváncsi arra, amivel foglalkozom.

Ha megkérdezték eddig, kivel dolgozna szívesen, mindig Woody Allen nevét mondta.

Jó, hát Wes Andersonnal és Quentin Tarantinóval is szívesen dolgoznék, vagy egy új tehetséggel. Színházban inkább a klasszikusokat szeretem, filmen viszont szívesen próbálnék ki új dolgokat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK