A kosztümös krimi nagy lendületet vett az utóbbi évek magyar filmgyártásában, egyre jobb alkotások születnek a műfajban. A martfűi rém is ezek közé tartozik: pont olyan izgalmas, profi és stílusos munka, amilyennek az előzetesek alapján reméltük. Legfeljebb azért hagy némi hiányérzetet maga után, mert nem derül ki, ma mit tanulhatunk belőle.

Érdekes, hogy bár nem sok sorozatgyilkosságot ismerünk a magyar bűnügy huszadik századi történetéből, a filmeseinket eddig egy sem ihlette meg, pedig akad köztük olyan rendező (Sopsits Árpád mellett például Szász János is), aki vissza-visszatérő módon foglalkozik a bűn lélektanával, vagy a bűn és a hatalom viszonyával. Egyedül Gothár Péter vitt színpadra pár éve egy darabot Jancsó Ladányi Piroska történetéből, aki az ötvenes években öt tizenéves lányt gyilkolt meg, de ebben az évadban már épp az sem látható a Katona József Színház Kamrájában.

Sztarenki Dóra A martfűi rém című filmbenForrás: Big Bang Media - Fotó: Szabó Adrienn

Pedig a sorozatgyilkosságokban közös, hogy egy torzult személyiségből fakadnak, amely azonban a szűkebb környezetük előtt is sokáig rejtve marad, és gyakran fiatal nőkre irányulnak, akiket szexuális motivációból támadnak meg – emiatt tehát tökéletes alapanyagok egy filmhez. Pláne, ha egy korábbi történelmi korszakban játszódnak, és a konkrét bűneseteken keresztül az akkori társadalmi berendezkedésbe, igazságszolgáltatásba és politikai rendszerbe is bepillanthatunk.

A „martfűi rém” 1957 és ’67 között négy fiatal nő haláláért és további kettő súlyos sérüléséért felelt, akik többnyire a Tisza-parti cipőgyár alkalmazottai voltak – ahogy ő maga is. Áldozatait késő este cserkészte be, és előbb egy kalapáccsal leütötte vagy megfojtotta őket, majd közösült velük. Miután kielégült, a holttesteket a folyóba vetette.

A nyomozást nehezítette, hogy az első eset után talált gyanúsított, Kirják János (a filmben Nyári Ákosnak hívják) beismerő vallomást tett, és megkezdte életfogytiglani büntetését a szegedi Csillag-börtönben. Igaz, később kétszer is perújrafelvételt kért, de – ahogy az minden rendszerben szokás – senki nem akarta leporolni az aktáit, hogy aztán kiderüljön: tévedés történt. Az igazi bűnös, Kovács így még évekig szabadon garázdálkodhatott. Ügyét két nyomozó próbálta felderíteni: egy kiégett alkoholista és egy fiatal, bizonyításvágytól fűtött kezdő – akiknek munkáját titkos ügynökök és besúgók figyelték. A hivatalos politikai állásfoglalás pedig az volt, hogy Magyarországon nem történnek sorozatgyilkosságok. 

Réthelyi András és Bárnai Péter A martfűi rém című filmbenForrás: Big Bang Media - Fotó: Szabó Adrienn

A történetből több úton is el lehetett indulni – fókuszálhattak volna az ártatlanul elítélt Kirjákra (itt Nyárira), vagy foglalkozhattak volna inkább Kovács aberrációjának mozgatórugóival és természetével, lehetett volna csak egy izgalmas akciókrimit forgatni bénítóan brutális jelenetekkel, vagy vizsgálhatták volna mélyebben az ’56 utáni Magyarország társadalmi és politikai állapotát.

Sopsits Árpád rendező azonban úgy döntött, legyen mindez együtt a filmben, nagyjából egyforma súllyal. Ez egyrészt azt eredményezi, hogy a filmnek sok fontos szereplője és aspektusa van, ami pozitívum, másrészt azt, hogy a végére szétforgácsolódik az üzenet – de erről később. Sokáig valóban csak kényezteti a nézőt azzal, hogy a történetet ennyire komplexen ábrázolja, és meg tudja oldani azt a bravúrt is, hogy a sok karakter mind kapjon annyi időt és figyelmet, hogy mélyebben megismerjük őket, de a cselekmény mégis követhető, világos maradjon. Ebből a szempontból kiváló a forgatókönyv. 

Anger Zsolt A martfűi rém című filmbenForrás: Big Bang Media - Fotó: Szabó Adrienn

De abból a szempontból is kiérlelt, profi munka, hogy sikerül egyre nagyobb feszültséget kelteni. Minél többet tudunk, annál fájdalmasabb a nyomozók lassúsága, akadályoztatása, a gyilkos minden újabb bűntette, és egyre jobban reménykedünk benne, hogy az ártatlanul elítélt Nyárit végre meghallgatják. Ez nagyon fontos, hiszen hiába lenne bármilyen jól kiszámítva az információk adagolása, a szereplők és nézőpontok váltakozása, hiába kevernének alá a sejtelmes zenét, fényképeznék lesből az elkövetőt, és hiába követné a film hűen az előírt sémákat, ha ez a feszültség nem születne meg.

Ízlés dolga viszont, ki mit szól ahhoz, hogy a kéjgyilkosságokat újra meg újra hasonló formában és koreográfiában tálalják (talán kicsit sok a közeliben meredező mellbimbókból), vagy hogy a párbeszédekben, szóhasználatban nem törekedtek a korhűségre (nekem legalább jelzésszinten jólesett volna a kor beszédmodorát megőrizni), ehelyett mai káromkodások, mai kifejezések, mai humor jelenik meg bennük. Ezek a „fogyaszthatóság” szempontjából bizonyára előnyösek, ugyanakkor azt a kockázatot is magukban rejtik, hogy időnként kizökkentenek az átélésből. 

Van még egy-két olyan részlet, ami kilóg a koncepcióból, például egy túl hevesre sikerült, majd hirtelen megbánt csókolózás vagy túl intimre vett testvéri gesztus, a film sodrásán és egységén azonban nem esik csorba, a lineárisan felépített történetben pedig nem okoz megbicsaklást. A cselekmény végére a tettes körül minden irányból egyszerre fogy el a levegő, és a fő kérdés az marad, mit ért mindez akkor.

A martfűi rém jól felépített, profin kivitelezett zsánerfilm, amit nyugodtan sorolhatunk az utóbbi évek jól sikerült történelmi-bűnügyi filmjei közé, A vizsga, A berni követ vagy a Félvilág sorába, noha ezt nem Köbli Norbert írta, és mivel mozifilmnek készült az előbbieknél jóval nagyobb büdzséből, nagyobb szabású is azoknál.

Jászberényi Gábor és Szamosi Zsófia A martfűi rém című filmbenForrás: Big Bang Media - Fotó: Szabó Adrienn

Az a nagyjából félmilliárd forint, amit a Filmalap megítélt a támogatására, ott van a vásznon. A korábban az Oscar-jelölt Jób lázadásá-t és a kultikus Meteó-t is fényképező Szabó Gábor operatőr rég mutatta meg felkészültségét és tehetségét magyar filmben ilyen szépen.

A martfűi rém-nek erős az atmoszférája, és igazi moziélmény (annál is inkább, mivel celluloidra forgott). Ütősek és tempósak az akciók, egyszerre érezzük át a gyilkos aberrált vágyait, és viszolygunk tőle, majd kellően borzasztó a hullák látványa – amiért külön elismerés jár a maszkmestereknek is. Grandiózusak a külső természeti és a gyári belső helyszínek, és ellenpontként kellően nyomasztóak, kisszerűek a szoba- és irodabelsők. 

Egy kocka A martfűi rém című filmbőlForrás: Big Bang Media - Fotó: Szabó Adrienn

Mivel a díszletek és jelmezek az elkötelezett korhűség jegyében készültek, furcsa, hogy a frizurákban viszont újra csak bekacsint a modernitás (ráadásul Nyári egyszer már megőszült a börtönben, aztán újra bebarnul). Az idősebb politikusnak pedig (akit Venczel Valentin, az Újvidéki Színház igazgatója játszik) nemcsak a hajvágása mai, hanem a szemüvegkeretétől kezdve a beszédstílusáig szinte minden annak hat. Emlékezetes és karizmatikus figura, de nehéz pártfunkcionáriusnak látni.

Mindazonáltal a filmet erős színészi alakítások jellemzik, amelyek közül kiemelkedik a két friss felfedezett, Jászberényi Gábor (Nyári Ákos) és Bárnai Péter (Szirmai nyomozó), akik rengeteg energiát adnak a filmhez, és a két rutinos filmes: Anger Zsolt és Trill Zsolt, de most közülük is inkább Anger, akinek a látványosabb és összetettebb feladat jutott. De a gyilkos arcát sem fogjuk elfelejteni.

A gyilkos A martfűi rém című filmbenForrás: Big Bang Media - Fotó: Szabó Adrienn

Egy hollywoodi filmben a sorozatgyilkosok gyakran már messziről súlyos pszichopatának látszanak, itt azonban a „rém” egy végtelenül hétköznapi ember. Legjellemzőbb tulajdonsága a jellegtelenség, ezért is nem tudják leírni őt, akik élve megúszták a vele való találkozást. És ezért bízik benne mindenki, aki később az áldozatává válik. Egy igazi Kovács János (vagy épp Péter), amilyenből rengeteg él, és csak az különbözteti meg a többitől, hogy van ez a titkos élete, ez a bűnös, beteg élvezete.

Amikor végre elkapják, a fiatal nyomozó csalódott, mert azt hitte, megfejtheti, milyen ember az, akit ilyen sötét vágyak fűtenek. De erre nem kaphat választ, mert nincs ott semmilyen rejtély, csak egy hétköznapi ember, aki egyszer látott egy erotikus filmet a tévében, és többé nem tudta legyűrni a démonait. A kihallgatáson viszont már se nem félelmetes, se nem szerencsétlen alak. Némi önelégültséggel adja tudtunkra, hogy sosem fogjuk megfejteni a titkát, mert „vannak dolgok, amikhez nem férkőzhetünk közel”.

Sztarenki Dóra A martfűi rém című filmbenForrás: Big Bang Media

Hogy a fenébe ne lennénk ezután csalódottak, hiszen mit viszünk így haza magunkkal? Egy szépen elmesélt, lenyűgözően fotografált történetet, aminek épp a kulcsfigurája marad megfejtés nélkül? Szépen elvarrtak minden más szálat – így azok nem hagynak maguk után titkot –, erről meg állítják: egyszerűen nem érdemes firtatni. Sopsits Árpádtól szokatlan és furcsa, hogy nem búvárkodott tovább az emberi lélek mélységeiben, amit pedig a rendszerről mondott, már mind tudtuk. Viszont mint tapasztalt, erős víziójú és jó ízlésű rendező, kétségkívül minőségi szórakoztatást nyújtott.