Nyolcvanhárom éves korában meghalt Robert Vaughn Oscar-jelölt színész, A hét mesterlövész sztárja. A klasszikus western hét főszereplője közül ő távozott utoljára az élők sorából. Rendszerint fanyar humorú szerepeket játszott, a szája sarkában gúnyos mosoly bujkált, szerepe válogatta, hogy ez épp a megvetés vagy az önirónia jele volt-e. 

Az idős színészt, aki akut leukémiában szenvedett, rövid betegség után pénteken reggel érte a halál – közölte menedzsere.

Robert Vaughn A hét mesterlövész című filmbenForrás: Mokép

Az 1964-ben a képernyőre került Az U.N.C.L.E. embere nyomban hatalmas siker lett, és 1968-ig futott. Vaughn a titkos kémszervezet egyik csúcskémjét, Napoleon Solót alakította a tévésorozatban, amelyet a James Bond-filmek ihlettek. A sorozat alapján tavaly mozifilm is készült Henry Cavill (ő játszotta Solót) és Armie Hammer főszereplésével.

1959-ben jelölték Oscar-díjra a The Young Philadelphians című drámában nyújtott alakításáért. Egy évvel később John Sturges A hét mesterlövész című westernjében játszott Yul Brynner, Steve McQueen és Charles Bronson társaságában.

Míg neves színésztársai impozáns, mitikus hősöket keltettek életre, Vaughn lelkiismeretével küzdő, polgárháborús veterán párbajhőse földhözragadt, gyarló, emberi figura, akinek megváltásért folytatott küzdelmével könnyű azonosulni. A hetes fogat második legfiatalabb tagjaként a film kirobbanó sikere az ő karrierjét is meglódította.

Yul Brynner, Steve McQueen, Horst Buchholz, Charles Bronson, Robert Vaughn, Brad Dexter és James Coburn A hét mesterlövész című filmbenForrás: Mokép

Sorban forogtak olyan filmjei, mint a Ha kedd van, akkor ez Belgium (1969), a Julius Caesar (1970), amelyben John Gielgud, Charlton Heston és Jason Robards oldalán játszott, a Mr. Soames eszmélése című sci-fi, illetve az izgalmas autós üldözős jelenete miatt elhíresült Bullitt (nálunk A chicagói tanú és San Franciscó-i zsaru címen is futott), amiben ismét Steve McQueen volt a partnere.

Steve McQueen és Robert Vaughn a Bullitt című filmbenForrás: Mokép

Az 1974-es Pokoli torony-ban Parker szenátort alakította. Ezt követően egy sor tévé- és játékfilmben játszott szenátorokat és más befolyásos embereket. Az 1983-ban készült Superman 3-ban rábízták a főgonosz szerepét.

Robert Vaughn és Paul Newman a Pokoli torony című filmbenForrás: Mokép

Játszott A szupercsapat című tévésorozatban, a Gyilkos sorok-ban és az Esküdt ellenségek-ben is a kilencvenes évek végén. A Coronation Street 2012-es évadában is feltűnt, 2006 és 2015 között pedig a Különleges ügyosztály epizódjaiban láthatták a nézők. Gold Star című utolsó játékfilmjét a múlt hónapban mutatták be Amerikában.