Vágólapra másolva!
A Zsivány Egyes vetítéseire hétfőn reggel kilenckor kezdődött el a jegyelővétel, de ahogy tavaly, úgy most is komoly problémába ütköztek azok, akik az elsők között akarták bebiztosítani a helyüket a Star Wars-filmre. A Cinema City Facebook-oldala tele van panaszos kommentekkel, amikben azt írják, hogy a tranzakció sikertelen volt, vagy a pénz ugyan levonásra került, de a jegyet nem kapták meg. Jiang Wen a Zsivány Egyes című filmbenForrás: Fórum Hungarymiddleon1280720 Egyik kollégám megunta az online rendszerrel való vesződést, és inkább személyesen vette meg a jegyet, egy másik kollégának pedig egy órájába telt, míg több sikertelen próbálkozás után interneten meg tudta vásárolni a belépőket. A rendszer tehát nem mondta fel a szolgálatot, csupán irtózatosan lelassult a nagy roham miatt. Két jegy a Zsivány Egyes című filmreForrás: Origomiddleoff960641 A Cinema City már vasárnap este figyelmeztetett arra, hogy a szervereket ugyan megerősítették a tavalyi eseményekből okulva, de nem tudják garantálni, hogy idén zökkenőmentes lesz a vásárlás. Így aztán a következő tudnivalókra hívták fel a figyelmet: a jegyvétel csak akkor sikeres, ha a befejezését követő 5-10 percen belül kapnak egy visszaigazoló emailt, amely mellékletként a jegyet is tartalmazza. „Amennyiben csak az adott összeg terheléséről kaptok visszaigazolást a bankotoktól (sms-ben, emailen, vagy ahogy ez a banki szerződésetekben áll), de a fent említett levelet tőlünk a konkrét jeggyel nem, akkor a vásárlásotok részünkről sikertelennek minősült. Ebben az esetben, az adott összeg a bankotok által meghatározott időn belül jóváírásra kerül a számlátokon.”  A tavalyi hercehurca tehát, ha nem is olyan drámai mértékben, de megismétlődött. Kíváncsian várjuk, melyik lesz az első olyan Star Wars-film a Disney-től, aminél nem fog problémába ütközni az elővételes jegyek megvásárlása. Addig is megmutatjuk a Zsivány Egyes legújabb előzetesét, amely még az eddigieknél is részletesebben meséli el a film történetét, és csak azoknak ajánljuk a megtekintését, akiket nem zavar, hogy a legtöbb fordulatot má ismerni fogják előre. Ez a trailer is meggyőzött arról, hogy a trópusi szigeten játszódó csata hihetetlenül látványos lesz: az egyik lázadó vállról indítható rakétával próbál elintézni egy birodalmi lépegetőt. A Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet december 15-től lesz látható a magyar mozikban. 
Vágólapra másolva!