Kell egy szuperprodukció, amiben egymásba szerethet két közönségkedvenc, Chris Pratt és Jennifer Lawrence! Valahogy így szólhatott a stúdió által kiadott ukáz, ami az Utazók megszületéséhez vezetett. Az űrhajós románc azonban minden téren félrecsúszott: a film olyan morális kérdéseket vet fel, amiknek nem hajlandó a végére járni, olyan szerepeket akaszt sztárjai nyakába, amiket egyáltalán nem az erősségeikre szabtak, és olyan látványparádét ígér, aminek csak a töredéke valósul meg. Kritikánk leleplez egy fordulatot az első fél órából, de ez a film lényege, a központi konfliktus, amit a marketingkampány bizarr módon elhallgatott.

Rég vezetett félre annyira egy előzetes, mint ami az Utazók-hoz készült. Pedig első ránézésre többé-kevésbé helyesen lőtte be a film műfaját, főbb ismérveit. Steril díszletek közt játszódó romantikát ígért két hajótöröttel, akik lakatlan sziget helyett űrhajón rekednek. Sok flörtölést két szexi sztárral. Túlélésért folytatott harcot valamiféle katasztrófa következtében. Ezt mind megkapjuk. Épp csak a cselekményt rendezte át oly módon, hogy kihagyott egy lényeges narratív fordulópontot, ami gyökeresen átírja a film történetét. És tönkre is vágja.

Chris Pratt és Jennifer Lawrence az Utazók című filmbenForrás: InterCom

Emlékszik a Prometheus elejére, amikor Michael Fassbender simulékony androidja egymaga ütötte el az időt mindenféle szabadidős tevékenységgel az űrhajón, várva, hogy az útitársai magukhoz térjenek a hibernációból? Annak a filmnek az írója, Jon Spaihts nagyon szeretheti ezt a helyzetet, mert az Utazók forgatókönyvében is újrahasznosította.

Az Avalon csillaghajó ötezer utast és kétszázötven fős legénységet szállít mélyalvásban egy gyarmatbolygó felé, ám egy meteor becsapódása nyomán meghibásodik egy hibernációs ágy, és magához tér Jim (Chris Pratt), a másodosztályon utazó gépész. De csak ő, ráadásul túl korán: az útból hátravan kilencven év, és nem feküdhet vissza. Nem juthat el élve a célig, a hajón fog meghalni.

Erős kiindulópont, és a film első felvonása még rendben is van, Jim kipipálja a gyász összes stádiumát a dühtől a beletörődésig, épp csak nem léphet tovább sehova, így végül a nihiltől megcsömörülve, torzonborz szakállal az öngyilkosságot fontolgatja. Akadnak jó poénok is, mint amikor haragjában elüldözi a takarítórobotokat, ám egyből vissza is csábítja őket néhány morzsával, mert kell a társaság. És nincs teljesen egyedül, Michael Sheen élvezettel játssza a bárpultos androidot az arcára fagyott segítőkész mosollyal, kellően kiismerhetetlenné téve.

Michael Sheen az Utazók című filmbenForrás: InterCom

Ám az Utazók-nak már ebben az egész könnyen lecsúszó szakaszában is kiütközik egy vaskos probléma: Chris Pratt egyszerűen kevés ahhoz, hogy elvigyen a vállán egy efféle monodrámát úgy, ahogy Tom Hanks a Számkivetett-ben, Sandra Bullock a Gravitáció-ban vagy Matt Damon a Mentőexpedíció-ban megtette.

Szerethető bumburnyákként (Városfejlesztési osztály) vagy lökött kalandorként (A galaxis őrzői) jól teljesít, még ha nem is ő a legemlékezetesebb tagja a szereplőgárdáknak. De Hollywood mindenáron a karizmatikus sztár szerepét próbálja ráerőltetni, ami rettenetesen rosszul áll neki.  Ha épp nem poénkodik vagy akciózik, semmi nem tükröződik az arcán, nem tárja fel a figurája belső életét, nem történik semmi a vásznon, és emiatt végtelenül unalmas nézni.

Chris Pratt az Utazók című filmbenForrás: InterCom

De persze már a plakátokból is kiderül, hogy nem marad sokáig emberi partner nélkül, érkezik Jennifer Lawrence, hogy kiteljesülhessen az Utazók premisszája: Titanic az űrben. Nem is lenne gond, ez egy teljesen vállalható ötlet, még ha Pratt faarcúsága csorbít is rajta. Ám az, ahogy Aurora, az írónő csatlakozik Jimhez, az a fordulat, amit az előzetes elsunnyog, olyan következményeket von magával, amelyek kibontására az alkotók nem álltak készen.

Tudniillik, Aurora nem egy rejtélyes üzemzavar miatt eszmél fel. Nem, Jim magánya mélypontján egyszer csak kinézi magának ezt a bombázót, beleszeret blőd videóblogja stílusába, majd azok alapján magába a lányba – „rátaláltam a tökéletes nőre” –, és némi dilemmázás után felébreszti Csipkerózsika-álmából. Azaz meggyilkolja.  Mintha valaki agyonlőne engem, visszatérnék kísértetként, de mivel nem tudok szólni senkihez, ezért lepuffantom az első csinos csajt, aki szembejön velem.

Jennifer Lawrence az Utazók című filmbenForrás: InterCom

Na most, ez elméletben megint csak jó húzás, rengeteg potenciált, a műfaji sablonok merész kiforgatását, izgalmas morális kérdésfelvetéseket rejt magában. Teszem azt, ha Paul Verhoeven ül a rendezői székbe Morten Tyldum (Kódjátszma) helyett, alighanem provokatív szatírát rittyentett volna, arra fókuszálva, hogy Jim Aurora beleegyezése nélkül dönt a lány életéről, majd addig manipulálja, amíg belé nem szeret.

Vagy születhetett volna akár egy Cloverfield Lane 10 jellegű, feszült űrhajós thriller. Sőt még a romantikától sem kellett volna feltétlen elszakadni, a nyolcvanas években Michael Douglas és Kathleen Turner kapott volna az alkalmon, hogy a nemek vérbő, morbid, vitriolos harcára futtassák ki az alapsztorit.

Jennifer Lawrence és Chris Pratt az Utazók című filmbenForrás: InterCom

És ez nem az az eset, hogy mást várok a filmtől, mint amit az alkotók akarnak: hagyják Jimet vívódni, bűntudatot érezni, és egyszer el is hangzik a bárpultos szájából, hogy ez védhetetlen döntés. Látszik a szándék, de Tyldum botfülűsége, a banális forgatókönyv, vagy a stúdió parancsa, miszerint nem csorbulhat a főhős szerethetősége, elkeni a problémát.

A gyilkosságot a romkomok klasszikus szabályai szerint akadályként gördítik a szerelmesek útjába, amit a harmadik felvonásban majd leküzdenek; mintha egyenértékű lenne azzal, hogy Tom Hanks nem árulja el Meg Ryannek, hogy ő a nagy, gonosz könyváruház tulajdonosa.

Chris Pratt és Jennifer Lawrence az Utazók című filmbenForrás: InterCom

Most úgy tűnhet, indokolatlanul sokat rugózok ezen az egy mozzanaton, csakhogy ez a film lényege, a központi konfliktus, amelynek elmismásolása megmérgezi Jim és Aurora évődését, bimbózó románcát. Amikor a középrész után – ismételten a romantikus filmek sorvezetőjét követve – kiborul a bili, és Jennifer Lawrence vulkanikus haragja a felszínre tör (na, ezért szeretjük őt, a perzselő indulatokért, nem pedig ábrándos pillogásért és passzivitásért), még felcsillan a reménysugár, hátha kisül valami hiteles a filmből. De nem, az alkotók végső soron Jim mellett teszik le a voksukat, még el is hangzik a védelmében: „A fuldokló nem nézi, kit ránt a mélybe.” A bociszemű Chris Prattre pedig, ugye, nem lehet haragudni.

A harmadik felvonás tartogat fordulatokat, amiket nem lövök le, bár egyik sem túl épületes, és végképp leegyszerűsítik a képletet: lehet tippelni, kinek a tudása bizonyul hasznosnak a krízis során, a gépészé vagy az írónőé. Tyldum ekkor megpróbál kedvére tenni azoknak is, akik egy sci-fire ültek be, és egy jelenetben, ahol a váratlanul fellépő súlytalanság miatt Aurora csapdába esik egy medencényi víztömegben, el is éri a célját. De ezenkívül csak elcsépelt sablonokra futja, ahol fogantyúkat kell húzogatni, és a logika sebesen szökik ki a légzsilipen.

Chris Pratt és Jennifer Lawrence az Utazók című filmbenForrás: InterCom

Az Utazók mint sci-fi közönségfilm, alulmarad a Gravitáció-val vagy a Mentőexpedíció-val szemben; mint romantikus dráma csak akkor élvezhető, ha nem veszünk tudomást arról, hogy sem a párbeszédek, sem a cselekmény, sem a főszereplők alakítása nem támasztja alá az alapfelvetését. Avítt nézeteket valló film, ami modernnek hiszi magát.  A végén egy pillanatra beköszön Andy Garcia, aki a hibernációban átaludta az egész ribilliót. Még ő járt a legjobban.