Miles Tellert és Emma Watsont kis híján megüti a guta a Kaliforniai álom diadalmenete láttán – állítja a Page Six nevű bulvárlap ismeretlen forrásokra hivatkozva. A két színész dühe érthető, hiszen eredetileg velük akarta leforgatni a filmet Damien Chazelle rendező, de aztán Teller és Watson is addig kavart, hogy végül inkább Emma Stone–nal és Ryan Goslinggal valósult meg a film. A Kaliforniai álom musical létére már százmillió dollár felett jár az amerikai mozikban és ugyanannyi, szám szerint tizennégy Oscar-jelölést gyűjtött be, mint az eddigi rekorder Titanic.

Emma Watson a Colonia berlini díszbemutatóján 2016 februárjábanForrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Aapimages / Sight

„Miles és Emma Watson is nagyon dühös most az ügynökére, mivel az nem biztosította be számukra a szerepet. Pedig valójában maguknak köszönhetik, hogy nem lett övék a film: túlontúl nagy követelésekkel álltak elő” – pletykálta az egyik névtelen forrás.

Miles Teller játszotta Chazelle előző filmjében, a Whiplash-ban a dobos srácot, és a Kaliforniai álom-nál is ő volt a rendező kiszemeltje a főszerepre. A színész azonban nem elégedett meg a neki felkínált négy millió dollárral, hatot követelt a Page Six szerint. Egy 2015-ös interjúban arról beszélt, hogy az ügynökétől tudta meg, hogy Chazelle már nem számít rá.

„Az előbb hívtak a Lionsgate-től (a filmet gyártó stúdió - a szerk.), Damien azt mondta nekik, hogy már nem hiszi, hogy megfelelő lennél a szerepre. Nélküled viszi tovább a projektet” – idézte fel a beszélgetést Teller, majd azt is elárulta, hogy mi állt abban az SMS-ben, amit ezek után a rendezőnek küldött: „Mi a fasz van, tesó?”

Damien Chazelle és Miles Teller a deauville-i filmfesztiválon 2014 szeptemberébenForrás: AFP/Charly Triballeau

Watsonnal az volt a probléma az újság szerint, hogy ugyan felkínálták neki a női főszerepet, de ő nem kötelezte el magát, hanem „őrült követelésekkel állt elő”. Például azt akarta, hogy a próbák Londonban legyenek, miközben a film egyik legfontosabb szereplője az eseményeknek helyt adó város, Los Angeles. „Mindent elkövettek, hogy Watsonnal forgathassák le a filmet, de ő úgy érezte, hogy ez a szerep nem neki való.”

Watson végül egy másik zenés produkcióhoz, A szépség és a szörnyeteg-hez szerződött le, amely az eddigi élő szereplős Disney-filmekből kiindulva több pénzt fog termelni a Kaliforniai álom-nál, de kevésbé lesz egyedi a hangvétele, és a díjszezonban nem lesz komoly tényező.

„Miles és Emma saját magának tett keresztbe azzal, hogy nem szerepeltek a Kaliforniai álom-ban, és most, hogy a film egyre-másra nyeri a díjakat, kiborultak, és másokat hibáztatnak” – foglalta össze a helyzetet egy másik névtelen forrás. Mint minden pletykánál, ennél sem lehet tudni, hogy pontosan mennyit is szabad elhinni belőle.