Másfél évtized után folytatást készíteni a 2000-es évek egyik legemlékezetesebb horrorjának merész vállalkozás, és az alkotók bicskája csúnyán bele is tört A kör legendájának feltámasztásába. A Körök már a hármas szám elhagyásával is a létjogosultságát bizonygatja, de megújulás helyett egy olyan vérszegény utánérzést kapunk, aminek az erejéből még rendes ijesztgetésre sem futja. 

Habár a 2002-es A kör sem volt eredeti alkotás, a japán Ringu-t feldolgozó Gore Verbinski rendező egy olyan nyomasztó és fordulatos horrort hozott tető alá, ami után egy egész generáció rezzent össze a tévé statikus zajától. Az akkoriban befutó Naomi Watts főszereplésével készült film hatalmas siker lett, és a 250 millió dolláros összbevétel nemcsak a keleti horrorok remake-hullámát indította el, de A kör sem kerülhette el a sorsát: négy évvel később elkészült a teljesen felesleges folytatás. 

Matilda Lutz a Körök című filmbenForrás: UIP Dunafilm

Mondjuk az kifejezetten dicséretes, hogy az évek óta ötlethiányban és franchise-lázban szenvedő Hollywood több mint tíz évig kibírta anélkül, hogy elővették volna a múlt évtized egyik legnagyobb horrorsikerét. Ráadásul további piros pont jár azért, mert hatalmas mérsékletességet tanúsítva nem egy rebootot izzadtak ki magukból, hanem az előző részekből építkező folytatást készítettek a videokazettán terjedő halálos ítéletnek. 

A pozitívumok sora viszont ezzel véget is ér, lévén a Körök nemcsak a nagy előd minőségéhez képtelen felnőni, de a műfaj átlagos képviselőihez képest is annyira lagymatag, érdektelen és feszültségkeltésre képtelen film,  hogy igazából azt sem érdemli meg, hogy horrornak nevezzem.

Ne nézd meg!

A sztori szerint 13 évvel járunk az eredeti film eseményei után, a felkavaró kisfilmet tartalmazó videokazetta még mindig szedi az áldozatait: ha megnézed, akkor hét napod van lemásolni és átadni valakinek, különben Samara ismét előmászik a monokróm kútból, és megállítja a szíved. 

Johnny Galecki a Körök című filmbenForrás: UIP Dunafilm

A megátkozott mágnesszalag a film elején tömegszerencsétlenséget okoz, majd egy olyan egyetemi tanárhoz (Johnny Galecki) kerül, aki nemcsak megoldja, hogy elkerülje a szétázott kislány haragját, de egy meglehetősen veszélyes kutatásba is belekezd. A Körök főszereplője viszont nem az Agymenők Leonardja, hanem a Matilda Lutz alakította Julia, aki az első rész főhőséhez hasonlóan önhibáján kívül keveredik a halálos körforgásba. 

És nem ez az egyetlen párhuzam a két film között. Miután újfent fény derül a videó logikájára, kezdetét veszi a versenyfutás az idővel, felbukkan egy eddig sosem látott verzió (erre utal a cím többes száma), Julia kutakodni kezd, és a nyomok egy rejtélyektől terhes kisvárosba, fura figurák és újabb nyomasztó(nak szánt) titkok közé vezetik a nézőt és a szereplőket. 

Bonnie Morgan a Körök című filmbenForrás: UIP Dunafilm

Az persze nem feltétlenül baj, hogy a Körök egy korábban már bevált sémát követ, viszont az kifejezetten bosszantó, hogy a Spanyolországból importált F. Javier Gutiérrez rendező munkája képtelen hatást gyakorolni a nézőre. Ebben ugyan a nevetséges kliséket pufogtató forgatókönyv is ellene dolgozik, de még így is megdöbbentő, hogy mennyire nincs hangulata és lendülete a filmnek. 

A Körök lényegében tét nélkül fárasztja a nézőt: érthetetlen módon egyáltalán nem érzékeljük az idő múlását, nincs meg a sürgetés érzése, és a szereplők sem úgy viselkednek, mint akiknek a halál ott lohol a sarkukban. Nincs miért izgulni, szinte az első pillanattól nyilvánvaló, hogy talpraesett huszonéveseink helytállnak minden fenyegetéssel szemben. 

Aimee Teegarden a Körök című filmbenForrás: UIP Dunafilm

A történet ráadásul annyira igyekszik újabb réteget adni Samara kálváriájának, annyira szeretné kitágítani a mitológiát, hogy közben lényegi információk sikkadnak el, és rémüldözés helyett inkább homlokráncolva próbáljuk érthető láncba fűzni az első résszel összefüggő történéseket.

Időzítésből pocsék

A Körök viszont nemcsak azon bukik el, hogy száz perc alatt mindössze három valamirevaló ijesztgetést és  nagyjából harminc másodpercnyi libabőrt tud felmutatni.  A teljes kudarchoz nagyban hozzájárul, hogy a sztori legnagyobb fordulata már csak egykedvű vállrándítást eredményez a tavalyi év egyik legütősebb alkotása, a Vaksötét után. 

Matilda Lutz és Vincent D’Onofrio a Körök című filmbenForrás: UIP Dunafilm

A párhuzam szinte azonnal szöget üt az ember fejében, és ezen a ponton Gutiérrez filmje végleg elvérzik, hiszen semmilyen szempontból nem képes megközelíteni a vak veteránt felvonultató lélektani thriller karfamarkolós pillanatait, hiába van itt a sokkal többre hivatott Vincent D'Onofrio, és egy ijesztő kislány, aki még egy mobilból is képes kimászni. 

Apropó, mobil. Másfél évtized telt az első rész óta, hatalmasat fordult a világ, manapság már mindenki egy internetre kapcsolt képernyővel a kezében szaladgál, ám a Körök ezzel sem kezd semmit. Az alkotók meg sem próbálták a történetbe integrálni a manapság már teljesen hétköznapinak számító technológiai forradalmat, megelégedtek azzal, hogy Samara agyzsibbasztó képeit már számítógépen is lehet elemezni, és a gyilkos videó akár pár kattintással is másolható. 

Matilda Lutz a Körök című filmbenForrás: UIP Dunafilm

Ez persze már csak a hab a tortán, a legnagyobb baj az, hogy a Körök a horrorrajongók azon legalapvetőbb igényét sem tudja kielégíteni, hogy egy kellemeset borzonghassunk a moziban. Ezzel szemben megteszi azt, amire a második rész annak idején még nem volt képes: eléri, hogy a műsor hiányában zúgó tévé ezentúl ugyanúgy hidegen hagyjon bárkit, mint a 2002-es A kör előtt.