Jack Nicholson végre visszatér, és nem is akármiben!

Jack Nicholson
Vágólapra másolva!
Hétévnyi kihagyás után ismét mozifilmben játszik Jack Nicholson. A háromszoros Oscar-nyertes legenda a Toni Erdmann című német komédia hollywoodi remake-jének főszerepét vállalta el.
Vágólapra másolva!

Jack Nicholson legutóbbi filmszerepét a 2010 végén bemutatott Honnan tudod? című romantikus komédiában alakította. Ebben a filmben a sztár hiába fogott össze újra azzal a rendezővel, aki a három Oscar-nyertes alakítása közül kettőt (Lesz ez még így se!, Becéző szavak) instruált, a Honnan tudod? hatalmasat bukott, Amerikában csak a negyedét hozta vissza a 120 millió dolláros költségvetésének.

Jack Nicholson a Honnan tudod? című filmben Forrás: InterCom

Az azóta eltelt több mint hat évben sokszor felröppent a sajtóban a hír, hogy Nicholson (aki idén áprilisban tölti be a nyolcvanat) ezzel be is fejezte színészi karrierjét, arról pletykáltak például, hogy a sztár memóriája már nem a régi (ezt Nicholson képviselői cáfolták később). A színész érdemben sosem reagált ezekre a találgatásokra, annyit ismert csak el, hogy már nem bulizik úgy, mint egykoron, mert a kora miatt többé nem tud nyilvános helyeken csajozni.

Legutóbb pár héttel ezelőtt régi harcostársa, Peter Fonda – aki a hétvégén a Coen testvérek által rendezett Mercedes-reklámban váltotta nem éppen aprópénzre a Szelíd motorosok legendáját – jelentette ki, hogy Nicholson "gyakorlatilag nyugdíjba vonult", de azt is megjegyezte, hogy egy fantasztikus szereppel talán vissza lehetne csábítani a mozivászonra az isteni Jacket.

És Nicholsont már meg is találta ez a fantasztikus szerep

a Variety írja, hogy ő lesz a férfi főszereplője a Toni Erdmann amerikai remake-jének. A legjobb idegen nyelvű filmek kategóriájában jelenleg Oscar-jelölt német eredetiben Peter Simonichek játszotta a polgárpukkasztásra szakosodott apukát, aki úgy próbálja meg rendbe hozni kapcsolatát a karrierista, felnőtt lányával, hogy egy extravagáns figura, a csálé fogú, loboncos parókás életvezetési tanácsadó, nevezett Toni Erdmann bőrébe bújik.

Peter Simonchek és Sandra Hüller a Toni Erdmann című filmben Forrás: Cirko Film

Már a Toni Erdmann tavaly májusi cannes-i bemutatója idején többen felvetették, hogy a filmből könnyen készülhetne amerikai remake (a The Guardian kritikusa, Peter Bradshaw a cannes-i kritikájában konkrétan Nicholsont is megemlítette, mint potenciális főszereplőt), mert Maren Ade alkotása hiába hömpölyög közel három órán keresztül, a történet magja annyira univerzális, hogy fel lehetne dolgozni hollywoodi keretek között is. Amikor a német rendezőnővel interjúztam tavaly ősszel, bedobtam neki az amerikai remake gondolatát – így zajlott a szóváltásunk:

Hagyná, hogy egy hollywoodi rendező remake-elje a Toni Erdmannt?

Nem tudom biztosan, de simán el tudom képzelni, hogy akár valami jó is kisülhetne belőle. De még nem döntöttem el. Ön mit tenne a helyemben? Szívesen megnézné a Toni Erdmann amerikai remake-jét?

Nem igazán. De el tudok képzelni egy szórakoztató, másfél órás hollywoodi filmet ezzel a történettel, csak akkor pont a lényeg veszne el.

Félek, igaza van.

A hollywoodi áramvonalasítás kiölheti tehát az eredetiséget a Toni Erdmann-ból, de ha valami értelmet adhatna egy amerikai remake-nek, akkor az az, ha két nagyszerű színésszel játszatják el a főhősöket, akik igazi, nagyszabású sztáralakítást nyújthatnak. Most ez pont meg is történhet, ugyanis a Variety azt is megtudta, hogy Nicholson partnere a filmben a Koszorúslányok-ból és a Szellemirtók-ból ismert Kristen Wiig lesz.

Kristen Wiig a Szellemirtók című filmben Forrás: InterCom

Wiig tökéletes választás az eleinte érzéketlen, megjátszós yuppie-nak tűnő, majd később egyéb, titkolt oldalát is megmutató főhősnő szerepére, és ha az amerikai verzióban is megtartják a német film egyik csúcspontját jelentő pucérpartit, a színésznő biztosan nem fog szégyenlősködni – a Welcome to Me című 2014-es drámában például anyaszült meztelenül sétált át egy kaszinón.

Kulcsfontosságú a rendező személye is. Neki kell majd kordában tartania a ripacskodásra néha hajlamos Nicholsont, illetve ügyelni arra, hogy ne legyen se túl harsány, se túl nyálas a film. Azt már tudjuk, hogy Ade csak producerként vesz részt a remake-ben, de a rendező személyét még nem jelentették be. Nekem most hirtelen a Kerülőutak-at is jegyző Alexander Payne ugrott be, aki a Schmidt történeté-ben egyszer már kihúzott egy finom, gyönyörűen modulált alakítást Nicholsonból (azért kapta a máig utolsó Oscar-jelölését), legutóbbi filmjében pedig pont Kristen Wiiggel dolgozott együtt.

Jack Nicholson és Alexander Payne a Schmidt története forgatásán Forrás: UIP Dunafilm

Kérdés az is, hogy hol fog játszódni majd az új film. Az eredeti Toni Erdmann-ban a multinacionális tanácsadó cégnél dolgozó főhősnő Bukarestben van hosszú kiküldetésen, és a játékidő 85 százalékát a román fővárosban töltik a szereplők (ezeket a részeket természetesen ott is forgatták), a maradékot pedig a németországi Aachenben.

Nyilván egyből az merült fel bennem, mennyire csodás lenne, ha a hollywoodi remake helyszínét átraknák Budapestre (Wiig visszatérő vendég lenne nálunk, a Mentőexpedíció-t forgatta itt három éve), de nehezen tudom elképzelni, hogy Nicholson életének és karrierjének ezen a pontján rávehető lenne arra, hogy hónapokra átcuccoljon a magyar fővárosba.

A Variety forrásai szerint a remake Jack Nicholson ötlete volt (vagy legalábbis az, hogy az ő főszereplésével készüljön el), aki óriási rajongója a német filmnek.