John Carpenter teljesen fellelkesült az új Halloweentől

2017.02.10. 12:35

Meglepődtünk, amikor azt olvastuk, hogy remake készül az egyik legnagyobb horrorklasszikusból, az 1978-ban bemutatott Halloween-ból. Hiszen mindössze tíz év telt el azóta, Rob Zombie 2007-ben egyszer már újragondolta John Carpenter eredeti művét. Arról nem is beszélve, hogy azon kívül is még számos folytatásban tért vissza a maszkot viselő Michael Myers. Annyi biztos, hogy szenzációs ötlettel kell rendelkeznie annak, aki új Halloween-filmet készít, és el akarja kerülni, hogy feleslegesnek nevezzék a művét.

Képkocka a Halloween című filmbőlForrás: Collection Christophel/Compass International Pictures/Compass International Pictures

Bíztató, hogy a projektet John Carpenter jelentette be, és lelkendezve nyilatkozott róla: „David Gordon Green és Danny McBride belépésével teljessé vált a kreatív csapat. David és Danny együtt írják a forgatókönyvet, David fogja megrendezni a filmet. Nemrég eljöttek az irodámba, és elmondták, hogyan képzelik el az új Halloween-t. Váó! Értik, hogy miről szól ez az egész. Azt hiszem, szeretni fogjátok a filmet, engem elkápráztattak.”

Danny McBride az Ananász expressz című filmbenForrás: InterCo

A dolog és a Menekülés New Yorkból legendás rendezője annyira fellelkesült, hogy még azt is felvetette, zenét fog írni az új filmhez. Az eredeti horrort részben a Carpenter által szerzett minimalista és lassan építkező zene tette felejthetetlenné.  

Green és McBride eddig vígjátékokon dolgozott együtt. Közös munkáik közül az Ananász expressz és az Egyszer fent, …inkább lent című sorozat is a műfaj legjobbjai közé tartozik, horrorral viszont még nem próbálkoztak. McBride szerint emiatt senkinek nem kell aggódnia: „David és én örülünk annak, hogy most az eddigi komédiánk határain túlra merészkedhetünk, és egy sötét és kegyetlen horrorban merülhetünk el. Senki nem fog nevetni.”

David Gordon Green a 2015-ös torontói filmfesztiválonForrás: AFP/2015 Getty Images/Kevin Winter

Green már régóta azt tervezi, hogy horrorfilmet készítsen, éveken át azon dolgozott, hogy remake-et készítsen a Suspiriá-ból, de végül otthagyta a projektet, és helyette Luca Guadagnino gondolhatja újra Dario Argento rémmeséjét. Az új Halloween-t 2018. október 19-től vetítik az amerikai mozik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK