Natalie Portman nem kér a szánalmunkból

2017.02.10. 11:04

Mindenki tudja, miket vitt véghez John Fitzgerald Kennedy, de azt talán már kevesebben, hogy a meggyilkolt amerikai elnök örökségét a felesége fektette le. A Jackie szokatlan életrajzi film, amiből nemcsak erről tudhatunk meg többet, hanem az özvegy gyászát is átélhetjük. Nehéz, nyomasztó múltidézés, ami itt-ott unalmassá és didaktikussá válik, de Natalie Portman tökéletesen megkonstruált alakítása, bámulatos átlényegülése minden hozsannát megérdemel.  

Tanulságos megnézni, milyen pályát futott be a Jackie a díjszezonban. Szeptember elején, amikor Pablo Larraín rendező Jackie Kennedyről szóló életrajzi filmje debütált a velencei és a torontói filmfesztiválokon, a legtöbben készpénznek vették, hogy Natalie Portman bezsebeli második Oscarját az alakításáért, és hogy a film komoly versenyző lesz a főbb kategóriákban. 

Natalie Portman a Jackie című filmbenForrás: Mozinet

Azóta fordult a kocka. Portmant a kritikusok még csak-csak díjazzák, de a szakmai szervezeteknél Emma Stone, a Golden Globe-on meg Isabelle Huppert vitte el előle a díjat. A rendező és a forgatókönyvíró még ennyit sem mondhat el, kihullottak a szórásból; a film három Oscar-jelölésébe csak Mica Levi zenéje és a jelmezek fértek be Portman mellé.

A magyarázat viszonylag egyszerű: a Jackie nagyrészt szembemegy azokkal az életrajzi filmes klisékkel, amikre az Oscar-szavazók rá szoktak harapni, és nem könnyen befogadható hangvétellel, kísérletezőbb formában dolgozza fel a szinopszis alapján tipikusnak látszó témát. Nem száraz történelemlecke, sem pedig nagyívű tabló, sokkal inkább mélylélektani, pszichológiai rétegeket kapargat a férje meggyilkolásának sokkjában szédelgő first ladyről.

Teszi mindezt elidegenítő formai eszközökkel, kezdve a nem lineáris időrenddel. Van egy kerettörténet, amelyben egy újságíró (Billy Crudup) készít interjút Jackie-vel massachusettsi otthonában, egy héttel a dallasi merénylet után. A film gerincét Jackie visszaemlékezései alkotják, az a három nap, ami a gyilkosságtól a temetésig vezetett. 

Natalie Portman és Billy Crudup a Jackie című filmbenForrás: Mozinet

Ennek az időszaknak az eseményei is megkavart kronológiával, a csapongó emlékezés asszociációi mentén bomlanak ki. Sőt, még korábbra is visszatekintünk: egy fontos, az egész filmen átívelő jelenetsorban Jackie először vezeti körbe az amerikai népet a Fehér Házban egy tévéműsoron keresztül. 

És – ami az Oscar-szavazók szempontjából a leginkább elrettentő lehetett – a Jackie nem egy Nagy Emberről szól, aki általában egy fehér férfi, inspiráló, világra szóló tetteket végrehajtó hős vagy arrogáns zseni. Ez a film egy olyan nőt állít a középpontba, aki a Nagy Ember árnyékában éli az életét, és még a férje halála után sem léphet ki onnan. 

Caspar Phillipson és Natalie Portman a Jackie című filmbenForrás: Mozinet

Ha szétszálazzuk a Jackie impresszionista időrendjét, azt vehetjük észre, hogy voltaképpen két egyenrangú film fonódik össze benne több-kevesebb sikerrel. Az egyik a már emlegetett háromnapos időszak története. Larraín hűvös, szenvtelen rendezői attitűdjével távolságot tart a gyász első szakaszát átélő hősnőtől, mégis olyan fullasztó atmoszférát teremt, amivel belöki a nézőt egy súlyos traumát elszenvedő ember mentális állapotába. Minden érzékszervünkre hatni kíván: a kézikamera zaklatott, a vágás szabálytalan, a zene idegborzoló.

„Fogadok, magát csak az érdekli, milyen hangja volt a golyónak?” – gúnyolódik Jackie a riporteren, mondván, úgyis csak a morbid részletekre lesz kíváncsi. A film írójának, Noah Oppenheimernek elsősorban nem a merénylet a fontos: Kennedy halálát széttördelve, repetitív pillanatképekben szúrja be, ahogy az özvegy agyába tolakszik be unos-untalan, hívatlanul. 

Natalie Portman a Jackie című filmbenForrás: Mozinet

Cserébe láthatjuk azt, amit a tévé nem mutatott. Ahogy Jackie fuldokolva, zihálva zokog, taknya-nyála folyik. Ahogy közli a gyerekeivel a hírt, és megpróbálja megértetni velük, mi történt. Ahogy cigivel a szájában, kábán bolyong a kiüresedett Fehér Házban, mint egy szellem, aki ott ragadt egykori otthonában. A gyász itt nem patetikus, szép méltósággal viselt teher, mint oly sok életrajzi filmben, hanem maga a horror.  Ezek a leghatásosabb jelenetek, és egyben ez az, amiért a Jackie sosem lesz közönségkedvenc.

Minél közelebb maradunk 1963. november 22-hez, annál organikusabban kapcsolódik a gyász ábrázolása a film másik fontos aspektusához, ami azt járja körbe, mit jelentett Jackie számára first ladynek lenni a férje halála után. Mennyire extrém helyzet: Jackie nem adhatja át magát a fájdalomnak, a gyásznak. Feladatai vannak. Kötelességei. Az, hogy az elnöki különgép mosdójában bőg, nem önmagában érdekes, hanem azért, mert pár másodperccel később ki kell lépnie, és némán asszisztálnia Lyndon B. Johnson (John Carroll Lynch) elnöki eskütételéhez. 

Lyndon B. Johnson (John Carroll Lynch) eskütétele a Jackie című filmbenForrás: Mozinet

Jackie nem lehet csak egy feleség, aki elvesztette a férjét. Az identitása az, hogy ő a first lady, és a merénylő golyója megfosztja ettől. Újra kell definiálnia önmagát, ő pedig a rendelkezésre álló lehetőségek közül azt választja, hogy megteremti JFK legendáját. 

Hogy a férje ne arról maradjon emlékezetes, hogy megölték, és ne az utódai arassák le az általa megalapozott babérokat. Olyan temetést szervez, mint Lincolné volt, hogy a holtában örökifjúvá tett JFK-re is úgy emlékezzenek, mint az elnöki székben megőszült nagy elődre. (A két Lincoln-fotó összevetésénél lehetetlen nem a nyolc év alatt dupla annyit öregedett Obamára gondolni.) 

Peter Sarsgaard és Natalie Portman a Jackie című filmbenForrás: Mozinet

Ezt a gondolatkört azonban a Jackie nem tudja maradéktalanul, végig érdekesen dramatizálni. A pökhendi, lekezelő újságíróval való csörték szórakoztatóak, és keretként is működnek, viszont túlontúl statikusak, mintha a zsöllyéből néznénk egy színpadi előadást. Hasonlóan leül a film Jackie és a gyóntatópapja eszmecseréinél. 

Hiába jó viszontlátni a pár hete meghalt John Hurtöt, és hiába piszkálja meg egy kicsit a film ezekben a beszélgetésekben a Kennedy házaspár belső konfliktusait – például azt, hogy JFK is osztotta azt a közkeletű vélekedést, miszerint Jackie szórja a pénzt a Fehér Ház átalakítására –, a dialógusok bele-belecsúsznak a didaktikusságba. 

John Hurt és Natalie Portman a Jackie című filmbenForrás: Mozinet

Ám még a döccenőkön is átsegít a szenzációs Natalie Portman. Mi is sokat cikkeztünk arról, micsoda transzformáción esett át a színésznő: alig lehet ráismerni az arcára, teljesen elváltoztatta a hangját, a hanglejtését, elsajátította Jackie gesztusrendszerét. A filmet mindenképp eredeti nyelven kell látni, mert bármilyen jó is legyen a szinkron, rengeteg minden el fog veszni. 

A döbbenetesen korhű, archívnak tetsző felvételeket a valódi tévébejátszásokkal összevetve – a múlt újrateremtésében a film Oliver Stone JFK-jével vetekszik – elképesztő a hasonlóság a valós személy és az őt megformáló színész között. 

Natalie Portman a Jackie című filmbenForrás: Mozinet

De Portman játéka nem ér véget a külsőségeknél. Tüskés, rideg alakítást nyújt, nem akarja elnyerni a szimpátiánkat. Az egyes idősíkokban más-más arcát mutatja meg, akár attól is függően, épp kivel beszél.

Az asszisztense/társalkodónője előtt (Greta Gerwig) mer sebezhetőnek mutatkozni, az őt semmibe vevő tanácsadókkal szemben burkolt szarkazmust csempész a hangjába, Bobby Kennedyvel (a nagyszerű Peter Sarsgaard) ápolt, szeretetteljes, de összetűzésektől sem mentes rokoni viszonyát széles regiszterben szólaltatja meg. 

Peter Sarsgaard és Natalie Portman a Jackie című filmbenForrás: Mozinet

És ahhoz képest, hogy a cselekmény pár napot ölel fel, Portman komplett ívet jár be az egy évvel a Fehér Házba költözése után tartott körbevezetésen görcsösen megfelelni vágyó, naiv és ideges Jackie-től a Crudup riporterét fölényes magabiztossággal irányító személyiségig. 

Látszik, hogy Portman hajszálpontosan megtervezett minden váltást, minden gesztust, minden szemöldökvonást. Rendkívül maníros alakítás, nincs benne semmi természetes – de pontosan ez kellett Jackie-hez, akinek a szituációjában szintén nincs semmi természetes, és aki mindig, mindig szerepet játszott. Portman nem akar tetszeni, mert Jackie sem kért a szánakozásból. 

Részlet a Jackie plakátjárólForrás: Mozinet
Rakja Natalie Portmant a falra!
A Jackie poszteréről mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy szabálykövető. A vörös kosztümöt viselő Natalie Portman vörös háttér előtt áll rajta. Ha szeretné megnyerni az utóbbi idők leggyönyörűbb moziplakátját, játsszon velünk!

Jackie Kennedy a férje egyik kedvenc musicallemeze, a Camelot utolsó sorait felhasználva ruházza fel letűnt dicsőséggel a halottat: „Ne feledjük el, hogy egy tovatűnő, ragyogó pillanatra valósággá vált Camelot.” A saját tételmondatát viszont egy másik, Amerika születéséről szóló musicalben, a Hamilton zárószámában találhatta volna meg: Nem tudjuk irányítani azt, hogy ki él, ki hal, ki meséli el a történetünket.  A világ még mindig hősként emlékszik vissza JFK-re, de Larraín és Portman visszaírta Jackie-t is a nagy narratívába. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK