Ha egy színésznőt fiatal kezdőként felkarol egy befutott rendező, azt illik meghálálnia akkor, amikor már ő is feljutott a csúcsra. Erről szól a Spanyolország királynője (La Reina de Espagna) című film, amiben Penélope Cruz pontosan azt teszi, amit az általa eljátszott figura: megpróbálja visszafizetni a rendezőnek, hogy hitt benne egykor. Csakhogy ezért most a saját színészi hitelét kellett beáldoznia.

Kegyetlen dolog, de onnan lehet tudni, hogy egy nagy színésznő öregedni kezdett, vagy legalábbis kezd félni az öregedéstől, hogy csak azért elvállal egy szerepet, mert szép lehet benne. És úgy tűnik, most Penélope Cruzt is elérte a végzet. 

Penélope Cruz a Spanyolország királynője című filmbenForrás: Berlinale

Egész eddigi pályáján azért dolgozott, hogy ne csak a külsejéért foglalkoztassák, és ne kizárólag a szenvedélyes latin szeretőt lássák benne, hanem a színészi kvalitásait is, most meg elkészített egy olyan filmet, mint a Spanyolország királynője (La Reina de Espagna), amiben semmi mást nem csinál, mint tökéletesen megcsinált külsővel páváskodik. Egy nézhetetlenül rossz filmben. 

A Spanyolország királynőjé-t a Berlinale Special nevű szekcióban vetítik, ami azt jelenti, nincs versenyben, de a válogatók valamiért mégis érdekesnek és minőséginek tartják – minket pedig azért érdekelt, mert egy részét Magyarországon forgatták. (Valószínűleg sokan emlékeznek a bulvárlapokból, amikor Cruz a férjével, Javier Bardemmel és gyerekeikkel a budapesti Nagycirkuszba látogatott.) Gyanús azonban, hogy a film valójában nem a filmszakmai értékei miatt került a programba, hanem a témája miatt, amire Berlinben különösen fogékonyak, ugyanis ez az alkotás is a politikai elnyomás és üldöztetés témáját érinti. 

Az ötvenes évek Franco-rezsimjébe repít minket vissza a történet, amelyben Cruz egy Hollywoodban nagy karriert befutott spanyol színésznőt játszik, aki a politikai nyitásnak köszönhetően visszatérhet hazájába, hogy eljátssza az amerikai–spanyol koprodukcióban készülő Izabella, a katolikus királynő című film főszerepét. 

Igazi dívaként érkezik, és akként viselkedik egészen addig, míg ki nem derül, hogy egykori mentora és felfedezője, egy már idősebb spanyol rendező időközben a diktatúra áldozata lett: előbb Mauthausenbe deportálták, aztán bujkálnia kellett, és alig hogy újra felbukkanhat a filmipar háza táján, máris megint letartóztatják. A világhírű sztárból egyszeriben érző szívű forradalmár válik, aki mindenféle cselnek és trükknek képes alávetni magát azért, hogy kiszabadítsa a rendezőt Franco pribékjeinek karmai közül. 

Penélope Cruz és Chino Darín a Spanyolország királynője című filmbenForrás: Berlinale

A film találmánya pedig az volna, hogy mindezt nem melodramatikus vagy tragikus hangvételben tálalja, hanem a vásári komédiákat idéző vidámsággal, harsánysággal és káosszal, amiben legalább tíz színész ripacskodhat kedvére egy-egy epizódszerepben, és mind meg lehet győződve arról, hogy ellenállhatatlanul bájos. Hát, nem, sajnos nem ez a helyzet. 

Tom Cruise és Penélope CruzForrás: AFP/Lucy Nicholson
Penélope Cruz addig bukdácsolt, míg bevette Amerikát
Alig tudott pár szót angolul, de már westernt forgatott az új-mexikói prérin Woody Harrelsonnal. Penélope Cruz azok közé a kivételes színésznők közé tartozik, akik képesek voltak komoly európai és amerikai karriert építeni párhuzamosan. A hollywoodi indulás, igaz, döcögős volt, a fodrászának tévedésből felajánlotta például, hogy lepippantja, Johnny Depp pedig egy fingópárnával szekálta. Járt Tom Cruise-zal és Matthew McConaughey-val, állítólag kavart Matt Damonnal, Woody Allen pedig passzolt neki egy Oscart. Megnéztük, mit csinált a színésznő Hollywoodban tizenöt év alatt.

A Spanyolország királynője rendezője, Fernando Trueba igazi vén róka, aki 1992-ben ragyogó szerepet adott az akkor még csak 18 éves Cruznak a Belle epoque című Oscar-díjas filmjében. Most azonban nem tudta megtalálni azt a vékony határvonalat, ami a filmjét egyszerre teszi komollyá és könnyeddé. Semmiféle tétje nincs a sztorinak, noha egy ember élete forog kockán egy szörnyű diktatúrában, és egyáltalán nem vicces, ahogy a filmesek közegét valami őrült, de imádnivaló társulatként ábrázolja. Inkább végtelenül közhelyes és unalmas minden. 

Arturo Ripstein, Penélope Cruz és Clive Revill a Spanyolország királynője című filmbenForrás: Berlinale

Igazából még nem volt film a Berlinalén, amin ennyire szenvedtem volna, és csak azért nem követtem azokat a kollégákat, akik időben elhagyták a vetítést, mert egy hosszú sor közepén ültem, és nem akartam húsz embert felállítani. Még az sem vigasztalt, hogy magyar tájakat és utcarészleteket szúrhatok ki az ötvenes évek Madridjának és Madridhoz közeli dombságának álcázva, mert ez tipikusan az a bérmunka volt, amiben nem volt szükség a magyar helyszínek jellegzetességeire, csak nálunk tudták a legolcsóbban megoldani a forgatást. 

Úgyhogy ha netán egy forgalmazó ezért vacillálna azon, hogy behozza-e hozzánk a filmet, azonnal eltanácsolnám tőle, mert ettől nem fogja magáénak érezni a közönség, viszont sem vígjátéknak, sem politikai drámának nem válik be.

Penélope Cruz és Loles León a Spanyolország királynője című filmbenForrás: Berlinale

Ezt sok-sok kínos részlet felidézésével alá lehetne támasztani, de a film mélypontja kétségkívül az volt, amikor maga Franco tábornok jelent meg a színen. Ott már olyan szinten vált komolytalanná, súlytalanná és hiteltelenné az egész, hogy le kellett sütnöm a szememet. Miközben Penélope Cruz épp a legnagyobb diadalát játszotta el, és emelt fővel, kidüllesztett mellkassal, a napba nézve búcsúzott tőlünk. 

A Spanyolország királynője című filmet a berlini filmfesztiválon láttuk, a magyarországi premier időpontja egyelőre nem ismert.