Visszajöttek a haláltáborból, és jól átverték a németeket

2017.02.15. 13:27

Ami nem sikerült Penélope Cruz nálunk forgatott filmjének, azt megugrotta a Mácsai Pál közreműködésével készült Egyszer volt Németországban: bölcs humorral beszél egy huszadik századi traumáról, és egyszerre képes szórakoztatni, megríkatni és elgondolkodtatni. A mesebeli történetben egy csapat zsidó férfi próbál új életet kezdeni a második világháború utáni romos Németországban, köztük az az egykori szegedi színész is, akit Mácsai játszik. Ha nem is ő áll a film középpontjában, a karakterével fontos bástyája lett egy okosan megírt, értékes alkotásnak. 

Azt hiszem, még sosem láttam olyan filmet, ami a felirataival ütött a legnagyobbat - és ezt dicséretnek szánom. A Egyszer volt Németországban (Es war einmal in Deutschland...) ugyanis mindennek megfelel, amit az első percben, az első feliratával ígér, és mindent megmagyaráz előre ahhoz, hogy az utolsó felirat után leforrázva üljünk a székünkben, és megvárjuk, míg a stáblista utolsó betűje is elhagyja a vásznat.

Hans Löw, Mácsai Pál, Jeanne Werne, Mark Ivanir, Moritz Bleibtreu, Antje Traue, Tania Garbarski, Tim Seyfi és Anatole Taubman az Egyszer volt Németországban című filmbenForrás: fabrizio maltese/Fabrizio Maltese

Kezdjük az első felirattal, ami azt mondja: Ez egy igaz történet. És ami nem igaz belőle, az is stimmel.  A második világháború után vagyunk, közvetlenül a lágerek felszabadítása után Németországban, ahol az amerikai hadsereg próbálja talpra segíteni a túlélő zsidókat. A felirat azt üzeni: nem kell olyan véresen komolyan venni a dolgot. 

Hiteles történet lesz, de viccelődni azért szabad – még a haláltábort megjárt zsidókkal is. És máris belibben az elegáns, hetyke, „a szeme sem áll jól” típusú főszereplőnk, David Bermann (Moritz Bleibtreu), hogy bebizonyítsa: ő tényleg az újrakezdésre koncentrál, nem tekint vissza. Kicsit úgy, ahogy Gárdos Péter édesapja, akiről a Hajnali láz szól.

Itt persze nincs olyan fantasztikus sztori, mint abban, amit az élet maga produkált, itt csak az van, amit egy forgatókönyvíró ki tud találni. És ez kimerül abban, hogy néhány életre ítélt, meggyötört, magányossá vált férfi – köztük a Mácsai Pál alakította Szoros – egy cégfélét alapít, hogy kevés kis pénzüket megsokszorozzák, és azzal emigrálhassanak Amerikába.

Mácsai Pál, Mark Ivanir, Hans Löw, Moritz Bleibtreu, Václav Jakoubek, Tim Seyfi és Anatole Taubman az Egyszer volt Németországban című filmbenForrás: IGC Films

A biznisz ötlete Bermanntól származik, aki sikeres kereskedőcsaládba született: valaha lakástextil-áruházuk volt. Bermann az a fajta ember, aki a jég hátán is megél, és mindenkit le tud venni a lábáról. Megtalálja azokat a társait, akik hozzá hasonlóan szemtelenek, tehetségesek és mindenre elszántak, és velünk együtt remekül szórakoznak azon, ahogy a németeken bosszút állva az üzlet lassan beindul.

Közben Bermann papírjaival gondok akadnak, az amerikaiak nem akarják igazolni, hogy lágerből szabadult, mert gyanús elemekre lelnek a múltjában. Így aztán akár szeretné, akár nem, kénytelen visszatekinteni, és egy jéghideg szemű, német származású CIA-tisztnek (aki véletlenül egy csinos, fiatal nő) részletesen elmesélni, mi történt vele a háború alatt. 

Moritz Bleibtreu és Antje Traue az Egyszer volt Németországban című filmbenForrás: Berlinale

A film eleje ugyan arra intett minket, hogy élvezzük és értékeljük az életet, ha már megadatott nekünk, de a közepe táján elkezd egyre komolyabbá válni. Ahogy Bermann kénytelen újraélni a megpróbáltatásait, úgy a társai is folyton a fel-feltörő emlékeikkel küzdenek, mindannyian  poszttraumás stressz szindrómában szenvednek. Ebben is Gárdos Péter filmje juthat eszünkbe, még a sémák is hasonlóak.

És pontosan ez a film bravúrja: vígjátéknak indul, és szinte a végéig meg tud nevettetni minket, de a történet előrehaladtával egyre inkább képes szembenézni a tárgyával. Mintha az író-rendező, Sam Garbarski egyszer csak azt mondaná: „Na, jót nevettünk, de álljon meg a menet. Mégsem mehet tovább az élet, nincs, ami ezt a fájdalmat begyógyíthatja.” 

Moritz Bleibtreu, Antje Traue és Sam Garbarski rendező az Egyszer volt Németországban berlini sajtótájékoztatója előttForrás: AFP/Tobias Schwarz

David Bermann nem akarja többé viselni az álarcot, nem akar már menekülni a múlt elől. Egyre komorabbá, sötétebbé válik a film, pedig jó érzékkel megkímél a brutális részletektől. Van, hogy hatásosabb, ha valakinél csak attól borul ki a bili, hogy olyan zenét hall, amire Auschwitzban az őrök mulattak.  Nem kell már kimondani, mi minden történt ott. 

A tomboló fájdalom aztán egy meseszép, piros autó szétverésében eszkalálódik. Addigra végérvényesen beleszerettünk Bermannba (pontosabban az őt alakító Moritz Bleibtreuba, aki ellenállhatatlan tehetségű filmsztár); büszke mosollyal nyugtáztuk Mácsai Pál minden pillanatát, mert gyönyörűen belesimult a társulatba, és szépen beszél németül; elraktároztunk néhány aranyköpést és poént; és már csak arra várunk, hogy bekövetkezzen a rendeltetésszerű happy end.

Moritz Bleibtreu az Egyszer volt Németországban című filmbenForrás: Berlinale

De akkor megjelenik az utolsó felirat, ami nem azt akarja sokadszorra is az eszünkbe vésni, hány áldozata volt a holokausztnak, vagy mennyien emigráltak utána az Egyesült Államokba. Nem, annál Garbarski sokkal ravaszabb és eredetibb alkotó. Azt meséli el inkább, hány túlélő döntött inkább úgy, hogy mindennek dacára Németországban marad.  Köztük nyilvánvalóan az ő szülei is, akiktől sosem kapott magyarázatot arra, mi tartotta őket ott.

Garbarski felnőttként állt tovább Belgiumba, ott vált belőle filmrendező. Ez az első német nyelvű munkája, de ennél hatásosabban talán nem is térhetett volna vissza a szülőhazájába. Egy életigenlő, melegszívű, de fájdalmas történettel, ami azzal szembesít, hogy voltak zsidók, akik mindezek után is németek akartak maradni. Ez tulajdonképpen durvább, mint ha valaki csak ezredszerre is a bűneiket dörgölte volna az orruk alá. Nem is volt egy pisszenés sem a teremben, amíg a zene utolsó akkordja el nem hallgatott. 

Az Egyszer volt Németországban című filmet a berlini filmfesztiválon láttuk, a magyarországi bemutatójának az időpontja egyelőre nem ismert. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK