Farkas Franciskába egy egész falu belehabarodott

2017.02.20. 07:00

Az Origo Filmklub oldalán nézheti meg először a Brazilok humoros és lendületes előzetesét, melyben a focipályán és azon kívül is kaotikus és vérpezsdítő küzdelem folyik egy brazíliai vakációért. Eleinte úgy tűnik, hogy komoly kihívó híján a hivatal felfuvalkodott, a pálinkáspoharat magabiztosan emelgető munkatársai utazhatnak ki Rio de Janeiróba, de aztán a faluban élő romák is kiállítják a maguk csapatát, és bizony két labdazsonglőr minimum van köztük.

Az előzetes egy sosem pihenő forgatagként ábrázolja a film helyszínéül szolgáló Acsát. A titkárnőnek öltöztetett Dobó Kata fontoskodva jelenti be, hogy beszéd lesz az öltözőnél, a Hivatal S.C. csapatkapitányát játszó Fekete Ernő öntelt ábrázattal jelenti be a döntő időpontját, és Schmied Zoltán sem lát esélyt arra, hogy veszthetnek.

Fekete Ernő a Brazilok című filmbenForrás: InterCom

Az ő levesükbe köp bele a Nagy Dániel Viktor által megformált srác, aki a komoly ellenszél ellenére is benevezi a romák csapatát a bajnokságba. Velük van a falu plébánosa (Bánki Gergely) is, aki arra is odafigyel, hogy a brazil focimezben flangáló Lakatos Erik ne káromkodjon.

A Brazilok-ban a legutóbb az Aranyélet-ben látott Farkas Franciska is szerepel. Az általa megformált Puporka Roziról azt írják a film hivatalos Facebook-oldalán, hogy az egész falu belé van bolondulva, ha ő is a nézőtéren van, akkor mindenki 150 százalékon pörög a pályán.

Farkas Franciska a Brazilok forgatásánForrás: InterCom

A profi színészek mellett Gáspár Lacit és két sportolót is felfedeztünk az előzetesben, a 33. másodpercben Bánfi János áll fel az asztaltól, aki a kilencvenes években huszonötször volt a futballválogatott tagja. Kicsit később Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes birkózó mosolyog egy sör felett.

Ha a brazilok nyernek, pokollá teszem az életüket – mondja Schmied Zoltán gyónás közben, de a fenyegetőzések és a verekedések ellenére is humorral dolgozza fel M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor a mai Magyarországot jellemző etnikai feszültséget. Az előzetes Rio látképével zárul, április 6-tól derítheti ki a mozikban, hogy végül melyik csapat utazhat el az amerikai nagyvárosba. Addig is fogadjuk meg a film hashtaggel ellátott jelmondatát: „#nembeszarni”.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK