Csillogó szemmel nézik, amint a szüleik Arany Medvét kapnak

Enyedi, Berlinale
Vágólapra másolva!
Szombaton este, miután a Berlinale zálógáláján a zsűrielnök, Paul Verhoeven (Showgirls) bejelentette, hogy a Testről és lélekről című magyar filmnek ítélték oda a fesztivál fődíját, a színpadra lépett Enyedi Ildikó rendező, és a film három producere, Muhi András, Mécs Mónika és Mesterházy Ernő. Miközben Enyedi a köszönőbeszédét mondta, a közvetítés készítői jó érzékkel kétszer is (az 52. másodpercnél és 1:01-nél) ráirányították a kamerát a nézőtéren ülő két emberre: Enyedi fiára, Györgyre és Muhi lányára, Zsófiára (az ő jobbján ülő szakállas fiatalember Donáth Péter, a magyarhangya mozgalom társalapítója). Így mi is láthatjuk, amint a két büszke gyermek szerető szemekkel, meghatottan néz a szüleikre, amint azokat a világ egyik legrangosabb filmes eseményén ünneplik. Muhi Zsófia és Droste György a Berlinale zárógáláján Enyedi Ildikó köszönőbeszéde alattForrás: Berlinalemiddleoff644362 Enyedi fia nem szakmabeli, ő számítógépes játékok tervezésével foglalkozik, Muhi Zsófia azonban a Testről és lélekről casting directora volt, a dicsőség így őt is megilleti. Szinte minden kritika kiemelte, mennyire erős volt az Arany Medve-díjas magyar film szereposztása. Muhi Zsófia még nincs 24 éves, de a filmes karrierje elképesztő repülőrajtot vett. Tavaly júliusban Karlovy Varyban ő is a színpadon állt, amikor az Ernelláék Farkaséknál megkapta annak a fesztiválnak a fődíját, a Kristály Glóbuszt, ugyanis ő volt az egyik producere (és Hajdu Szabolcs rendező elmondása szerint "a motorja") a mindössze másfél millió forintból készült kamaradrámának. Tehát fontos alkotótárs volt két olyan filmben is, amely alig több mint fél éven belül megkapta egy-egy A listás nemzetközi filmfesztivál fődíját. Török-Illyés Orsolya, Hajdu Zsiga, Hajdu Szabolcs, Puszta Ferenc, Muhi Zsófia és Hajdu Lujza a Karlovy Vary filmfesztivál díjkiosztó gálájának színpadánForrás: KVFFmiddleon1200800 Meg kell mutatnom még azt a bájos fotót is, amit a Berlinale hivatalos Twitterén posztoltak tegnap este. A kép mellé fűzött megjegyzés tanúsága szerint a díjkiosztó utáni sajtótájékoztató alatt Enyedi Ildikó a fiára bízta az Arany Medvéjét. February 18, 2017 Enyedi Ildikó filmje nyerte a Berlinale fődíjáthttp://www.origo.hu/filmklub/blog/dijak/20170218-enyedi-ildiko-filmje-nyerte-a-berlinale-fodijat-testrol-es-lelekrol-arany-medve-borbely.htmlEnnyi szépségtől elakad a szavunk - kritikánk a Testről és lélekről című filmrőlhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20170210-ennyi-szepsegtol-elakad-a-szavunk-testrol-es-lelekrol-kritika-enyedi-ildiko-borbely-alexandra.html
Vágólapra másolva!