A 89. Oscar-gála a magyaroknak a Mindenki győzelme miatt lesz emlékezetes, a világ többi részén viszont a fődíj hibás kihirdetését nem fogják soha elfelejteni. Kiderült, hogy egy másik kínos hiba is becsúszott a díjkiosztó lebonyolításába, a filmművészet tavalyi halottjait összegző montázsba egy élő személy fényképe is belekerült.
Janet Patterson jelmeztervező tavaly augusztusban hunyt el, a nevét ki is írták az összeállításban, a fényképen viszont már Jan Chapman ausztrál producer volt látható, aki érthető módon megrökönyödött, amikor meglátta magát a halottak között.

„Megdöbbentett, hogy az én arcképemet használták nagyszerű barátom és régi munkatársam Janet Patterson képe helyett” – írta Chapman a Varietynek elküldött levelében. „Janet kivételes szépség volt, négyszer jelölték Oscarra, és nagyon bosszantó, hogy ezt a hibát senki nem érzékelte időben. Én amúgy életben vagyok, jól érzem magam, és aktívan producerkedem.”
Patterson a Zongoralecke, az Egy hölgy arcképe, a Játék és szenvedély és a Fényes csillag jelmezeiért volt versenyben az Oscarért. Bill Paxton halálhírét a gála napján közölték, így ő nem kerülhetett bele az összeállításba, de Jennifer Aniston külön megemlékezett róla a színpadon.
A tavaly márciusban meghalt Garry Shandlingről viszont egyszerűen elfelejtkezett az Akadémia, és ezt többen szóvá is tették. Shandling neves amerikai komikus volt, többek között az idei Oscar-gála műsorvezetőjét, Jimmy Kimmelt is inspirálta a munkáival.

Pályafutása során 17 filmben szerepelt, a Félrelépősdi-ben régi barátjával, Warren Beatty-vel játszott együtt, a Zoolander-ben egy cameo erejéig tűnt fel, a Vasember, illetve az Amerika Kapitány második részében Stern szenátort alakította. A The Larry Shanders Show-ban nyújtott alakításáért kétszer is Golden Globe-ra jelölték.