Minden férfi elbújhat Wonder Woman mellett

Wonder Woman
Vágólapra másolva!
Nem állítom, hogy a Warner Bros.-nak égető szüksége volna egy kritikailag elismert DC-szuperhősfilmre, hisz nézőszámok terén nincs okuk panaszra, de ezzel együtt is sok múlhat azon, hogy bejön-e a számításuk a Wonder Woman-nel. Egyrészt ellensúlyozhatnák a róluk kialakult képet, miszerint teljes a fejetlenség a stúdió kreatív döntéshozóinál, akik mindig le vannak maradva pár lépéssel a Disney vagy a 20th Century Fox Marvel-filmjei mögött. Másrészt: ez az első képregényfilm, amit nő rendezett, női főszereplővel a középpontban. A Comic-Conon már levetítettek egy ígéretes előzetest, most pedig kijött egy hosszabb kedvcsináló a filmhez. Akad benne pár momentum, ami felettébb rossz emlékeket idéz fel a Batman v Superman-ből – az én ízlésemnek túl sok a szuperlassítás, és remélem, a számtalan robbanás nem azt vetíti előre, hogy újabb DC-féle pusztításorgiába torkollik majd a film. Wonder WomanForrás: InterCommiddleon1280640 Az első világháborús éra Londonjában, és mindenekelőtt az amazon hercegnő szülőföldjén, Themüszkira szigetén játszódó képsorok viszont még bőven tartják bennem a lelket. Az előzetesben láthatjuk, hogy Wonder Womant, más néven Dianát az uralkodásra készíti fel az anyja, Hippolüté királynő (Connie Nielsen), s emiatt megparancsolja Antiopé hadvezérnek (Robin Wright), hogy részesítse tízszer keményebb kiképzésben a lányát, mint bárki mást. „Soha ne hagyj támadási felületet” – tanítják Dianának, aki még hisz abban, hogy az ellenfelei tisztességesen fognak harcolni. Később így meg tudja menteni Steve Trevort (Chris Pine), aki tévesen gondolja, hogy a hercegnő a védelmére szorul. Lesznek azért gondok a külvilágba való beilleszkedéssel, arra nem tanították meg Dianát, hogyan menjen ki forgóajtón karddal. A Wonder Woman június elsején kerül a magyar mozikba.
Vágólapra másolva!