Jeremy Irons is betoppant a Kincsem premierjére

Jeremy Irons
Vágólapra másolva!
Az Oscar-díjas Jeremy Irons is megnézte a magyar csodalóról szóló romantikus kalandfilmet a kedd esti díszbemutatón.
Vágólapra másolva!

A budapesti Aréna pláza mozijában tartották tegnap este minden idők legdrágább magyar filmjének, a Kincsem című romantikus kalandfilmnek a díszbemutatóját. A magyar hírességek mellett egy igazi világsztár is megjelent az eseményen: Jeremy Irons, aki jelenleg a Jennifer Lawrence főszereplésével készülő Vörös veréb (Red Sparrow) című kémthrillert forgatja Magyarországon.

Jeremy Irons Forrás: AFP/2011 Getty Images/Frederic J. Brown

A 68 éves angol színész kérésére nem készült róla fotó az eseményen, de, informátoraink szerint Irons hosszú kabátot és sálat viselt (tehát pont úgy nézett ki, mint a két nappal ezelőtt a Bartók Béla úton készült alábbi fotón), és egy adag popcornnal a kezében ült be a VIP-terembe, ahol a Kincsem angol feliratos változatát vetítették.

Nem tudni, hogy az Oscar-díjas színészt mennyire varázsolta el Herendi Gábor opusza, de annyi biztos, hogy végigülte a magyar filmet, mert informátoraink a végefőcím alatt látták távozni a teremből.

Úgy tudjuk, Jennifer Lawrence maga is meghívást kapott a Kincsem-premierre, és mivel az Oscar-díjas színésznő imádja a lovakat, reménykedtünk abban, hogy ő is tiszteletét teszi majd a legendás magyar csodalóról szóló alkotás bemutatóján, ám ő végül más programot talált magának ezen a keddi estén.

Jennifer Lawrence lóháton a Serena című filmben Forrás: 2929 Productions

Jeremy Irons ló helyett inkább egy BMW motorkerékpár nyergébe szokott pattanni, és azzal járja a magyar vidéket, bár a Kísértetház és a Magyarországon forgatott Eragon című filmjében láthattuk már négylábú hátán is.

Jeremy Irons az Eragon című filmben Forrás: InterCom

Az Oscar-díjas színész visszatérő vendég hazánkban. Először az 1993-as Pillangó úrfi című Cronenberg-film forgatása miatt jött Balassagyarmatra, tizenegy évvel később Szabó István instruálta a Csodálatos Júlia budapesti és kecskeméti helyszínein, a már említett Eragon című sárkányos kalandfilmet többek között Tatabányán, Celldömölkön, Sárváron és Pilisborosjenõn forgatta 2006-ban, de a legtöbb időt akkor töltötte nálunk, amikor a Borgiák című tévésorozat főszerepét alakította 2011 és 2013 között.

Jeremy Irons a Borgiák című tévésorozatban Forrás: Showtime Networks / Take 5 Productions

Egyik leghíresebb szerepében a Die Hard - Az élet mindig drága főgonoszát játszotta - ennek is volt magyar vonatkozása, ugyanis a film tervezett zárójelenetében egy budapesti kávézóban talált volna rá Bruce Willis.

Itt még magyar szavak is elhagyták Irons száját: a kávéját felszolgáló pincérnőnek azt mondta, hogy "Nagyon kedves, köszönöm". (Ezt a jelenetet végül kivágták a filmből, de a DVD-re rákerült, és az alábbi videóablakban meg is nézheti).

A Kincsem-premier előtt is felbukkant már Irons budapesti társasági eseményeken: 2010 októberében lovászfiúra hajazó szerelésben jelent meg Robert De Niro és Andy Vajna közös éttermének, a Nobunak a megnyitóján, pár héttel korábban pedig megtekintette a Nemzeti Színház Három nővér című előadását, amit egy kézzel írt rövid üzenetben méltatott is.

Jeremy Irons a budapesti Nobu étterem megnyitóján 2010-ben Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Irons így mesélt a magyar fővároshoz fűződő érzéseiről a Nők Lapja riporterének hat évvel ezelőtt: "Szeretem, hogy itt még mindig van idő beszélgetni egymással, van idő a jó ételekre... és Budapest nem vált olyanná, mint sok nagyváros, ahol az élet nem más, mint egy nonstop üldözési mánia. Valahogy lassúbb az élet Budapesten, és én nagyra értékelem ezt."

A Kincsem most csütörtökön kerül a mozikba.

Nem hittük, hogy ilyen vagány lesz a Kincsem

Soha nem készült még olyan drága magyar film, mint a közel hárommilliárd forintból gazdálkodó Kincsem. Nagy a nyomás, és a nézők részéről érthető az egészséges szkepticizmus is. Érthető, de ezúttal szükségtelen: a híres magyar versenyló történetéből laza, szerethető közönségfilm született, rokonszenves főszereplőkkel, akikért könnyű szurkolni. Nem válik kínossá, és nem komolykodja túl a témáját, ezért a hibáit is egyszerűbb megbocsátani. Olvassa el a kritikánkat!