Egy héttel az amerikai premier után Magyarországon is bemutatták A szépség és a szörnyeteg-et, és nálunk is bődületesen erős nyitóhétvégén van túl. Amerikában az idei év legjobb első hétvégéjét hozta össze, sőt, összesen három olyan film van, amelyet nem tudott felülmúlni. Ehhez képest Magyarországon nem tudta befogni 2017 eddigi rekorderét, a 101 ezer nézővel elrajtoló A sötét ötven árnyalatá-t, de így is bombasikernek számít, hogy 90 589-en ültek be a mesefilmre. Elég csak megnézni, hányan váltottak jegyet az elmúlt pár év Disney-feldolgozásaira az első hétvégén.

Az eddigi csúcstartó A dzsungel könyve volt, amelynek 52 ezren szavaztak bizalmat az első négy napon.  A Hamupipőke és a Demóna egyaránt 26 ezer ember tudott becsábítani a mozikba.

Dan Stevens és Emma Watson A szépség és a szörnyeteg című filmbenForrás: Fórum Hungary

A Kincsem továbbra sem veszít szédítő sebességéből, a második hétvégéjén két hollywoodi premierfilmet is megelőzött, a Jake Gyllenhaallal és Ryan Reynolds-szal felálló Élet című sci-fit és a Bukós szakasz című akcióvígjátékot. 50 766 nézőt gyűjtött ezúttal, és összesen már 142 408 eladott jegynél jár. Tizenkét nap alatt a Vajna-korszak második legnézettebb filmjévé küzdötte fel magát.

A Vajna-korszak tíz legnézettebb filmje:

  1. Saul fia - 268 714 néző
  2. Kincsem - 142 408 néző
  3. Coming out - 141 760 néző
  4. Liza, a rókatündér - 120 137 néző
  5. Argo 2 - 110 168 néző
  6. Megdönteni Hajnal Tímeát - 104 945 néző
  7. Swing - 88 981 néző
  8. A lovasíjász - 81 981 néző
  9. VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan - 64 976 néző
  10. Fehér Isten - 44 596 néző

A legközelebbi frissítéskor a Fehér isten ki fog szorulni a legjobb tízből, a 44 419 nézőnél tartó, negyedik hete a mozikban futó Testről és lélekről alighanem már hétfő este meg fogja előzni. 

Jake Gyllenhaal az Élet című filmbenForrás: InterCom

Az Élet a harmadik legnézettebb film volt a hétvégén, az Alien-filmekből merítő sci-fi 23 422 embert hozott izgalomba. Korrekt kezdés, alighanem hozta azt a számot, amelyet a forgalmazó a magyar sci-fi szeretetére alapozva elvárt az Élet-től. A Bukós szakasz című akcióvígjáték már jóval szerényebben kezdett, mindössze 12 990-en voltak kíváncsiak arra, hogyan őrzi a rendet Michael Pena motoros rendőrként.

A tízes nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség):

1. A szépség és a szörnyeteg (90 589 / 90 589)
2. Kincsem (50 766 / 142 408)
3. Élet (23 422 / 23 422)
4. Bukós szakasz (12 990 / 12 990)
5. Logan – Farkas (9 385 / 186 263)
6. Kong: Koponya-sziget (9 242 / 117 737)
7. Testről és lélekről (3 722 / 44 419)
8. John Wick: 2. felvonás (3 045 / 117 367)
9. Egy kutya négy élete (2 896 / 153 716)
10. Rock Csont (2 856 / 24 669)