A Universal stúdió már öt éve próbálja feltámasztani A múmia-sorozatot, a projekt két rendezőt is elfogyasztott (az Underworld-filmek atyja, Len Wiseman 2013-ban szállt ki, Andrés Muschietti egy évvel később döntött úgy, hogy inkább Stephen King bohócos horrorját csinálja meg), a film végül tavaly nyáron forgott le Alex Kurtzman vezényletével, aki forgatókönyvíróként például olyan szuperprodukciókat jegyez, mint a Transformers, a Star Trek és a Cowboyok és űrlények, de rendezőként eddig csak a Hétköznapi emberek című családi drámában próbálta ki magát.

Tom Cruise és Annabelle Wallis A műmia című filmbenForrás: UIP Dunafilm

Sokak meglepetésére Tom Cruise vállalta el a főszerepet, és az új előzetes alapján megkockáztatjuk, hogy A múmia sem fog kilógni a kisnövésű szupersztár filmográfiájából: ugyanolyan acélos elhivatottsággal menekül, ugrál és lődözik, mint Ethan Hunt a Mission: Impossible-ben, csak itt az ellenfele egy szuperképességekkel felruházott, kétezer éve eltemetett múmianő (a Kingsman és a Star Trek: Mindenen túl Sofia Boutellája), illetve egy csomó patkány.

Ismét egy erős nőt tettek meg Cruise partnerének, bár a legutóbb az Annabelle című horrorban látott Annabelle Wallis egyelőre nem tűnik olyan izgalmas és karizmatikus figurának, mint Rebecca Ferguson bérgyilkosnője volt a M:I 5-ben, vagy Emily Blunt katonája A holnap határá-ban. Például, amikor lerántja a víz alá a múmianőt, kifejezetten röhejesen kezd el kapálózni.

Együtt futkározik Cruise-zal Jake Johnson (Az új lány, Jurassic World), illetve kicsit többet látunk Russell Crowe-ból, aki Dr. Henry Jekyllként már a stúdió tervezett szörnyfilmes franchise-át hivatott belendíteni.

Sofia Boutella A múmia című filmbenForrás: UIP Dunafilm

Ügyes húzás az előzetesben, hogy eleinte párszor visszafogottan megpendítik a The Rolling Stone legendás slágerének, a Paint it Black-nek a híres gitárriffjét, hogy aztán a London látványos lerombolását felvonultató fináléban beküldjék a dal bombasztikusra hangszerelt verzióját.

A múmia június 8-án kerül a magyar mozikba.