El sem hinné, milyen durva dolgokra képesek ezek a szende nők

Csábítás
Vágólapra másolva!
A múlt héten hirdették ki, hogy Sofia Coppola a Csábítás című kosztümös drámáját meghívták a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjába, most pedig a film második előzetesével emlékeztettek arra, hogy rendkívül szerencsések lesznek azok, akik már májusban, a világpremieren láthatják, hogyan csábítja el egy női bentlakásos iskola lakóit Colin Farrell, később pedig hogyan fordulnak a nők a manipulatív férfi ellen.  Nicole Kidman játssza az igazgatónőt, aki rögtön veszélyt lát a sebesült északi katonában, és a legkevésbé várt vendégnek nevezi őt. A férfi először a tanítónőt játszó Kirsten Dunstot szédíti el, de aztán komoly bajba kerül, miután kiderül, hogy valaki mást is elcsábított. Talán Elle Fanninget?  Elle Fanning a Csábítás című filmbenForrás: Focus Featuresmiddleon20001500 Az előzetes sűrítve tálalja fel a dráma egyre inkább horrorba forduló történetét. Az iskola lakói fokozatosan vetkőzik le magukról szende külsejüket, és miután az ellenséggel azonosítják a katonát, brutális bosszút gondolnak ki ellene. A megmérgezett étel csak az első lépés, vérfagyasztó a nők fagyos arcát látni, és közben a férfi elkeseredett jajkiáltását hallani. Lehet amiatt bánkódni, hogy a trailer túlontúl is sokat árul el a Csábítás történetéből, de az biztos, hogy felcsigázza az embert. Clint Eastwood főszereplésével 1971-ben egyszer már feldolgozták Thomas P. Cullinan polgárháborús regényét, most az Elveszett jelentés és a Marie Antoinette rendezője női szemszögből meséli el ugyanazt a történetet. Úgy tűnik, hogy élete első műfaji filmje egyben eddigi karrierje legsötétebb munkája is lesz.  A Csábítás augusztustól lesz látható a magyar mozikban. 
Vágólapra másolva!