Bivalyerős lesz a magyar jelenlét Cannes-ban

2017.05.15. 14:01

Kiemelkedő magyar részvétellel kezdődik szerda este a 70. jubileumát ünneplő cannes-i filmfesztivál. Három magyar alkotással és egy magyar részvételű koprodukcióval a hivatalos válogatásában. Magyarország vezeti a listát a meghívott filmek számát illetően a közép-európai országok közül. 

Mundruczó Kornél Jupiter holdja című új filmje a cannes-i fesztivál versenyprogramjában indul, a világpremier május 19-én este lesz a fesztiválpalotában, az alkotók jelenlétében. A filmalapos támogatással és német koprodukcióban készült Jupiter holdja a hitről, a megváltódásról, a csoda lehetőségéről szól egy különös barátság történetén keresztül.

Képkocka a Jupiter holdja című filmbőlFotó: Rév Marcell / Proton

Mundruczó Kornél ötödik alkalommal szerepel a filmfesztivál hivatalos válogatásában, és a filmművészet legtekintélyesebb alkotóival versenyez a fesztivál fődíjáért, a Palme d'Or-ért, melyet eddig még sosem nyert el magyar alkotás. A Jupiter holdja június 8-án indul a hazai mozikban az Intercom forgalmazásában.

Kristóf György első játékfilmje, a szintén a Filmalap támogatáával készült Out a fesztivál „Un Certain Regard” válogatásában mutatkozik be és a legjobb elsőfilmet illető Arany Kamera díjért is versenyez. A világpremier május 22-én lesz.

Az Out egy ötvenen túli férfi kelet-európai utazásának és útkeresésének története abszurd humorral elmesélve. A szlovák-magyar-cseh-francia-lett koprodukció készítésében számos magyar alkotó vett részt, köztük a főszereplő Terhes Sándor és a film operatőre Pohárnok Gergely. A kassai születésű Kristóf György a miskolci egyetemen tanult, majd a prágai FAMU-n végzett filmrendező szakon. Az Out június 15-től lesz látható a magyar mozikban a Vertigo Média forgalmazásában.

Egy képkocka az Out című filmbőlForrás: MirageFilm

Szentpéteri Áron Láthatatlanul című rövidfilmje a cannes-i Cinéfondation válogatásban szerepel, mely a filmes egyetemek legjobbjait vonultatja fel. A 32 perces SZFE-vizsgafilm egy találkozás története, az emberi kapcsolatok bizonytalan és többnyire láthatatlan határairól. A cannes-i díszbemutató május 24-én lesz a stáb jelenlétében. 

Fábri Zoltán legendás filmje, a Körhinta felújított és digitalizált változatát - 61 évvel a cannes-i premiert követően - a Filmalap kezdeményezésére műsorra tűzi a Cannes Classics. Jancsó Miklós Szegénylegények és Makk Károly Szerelem című filmjei restaurált  változatainak bemutatását követően 2017 lesz sorozatban a harmadik év, amikor magyar alkotás gazdagítja a filmtörténet felújított mesterműveit felvonultató Cannes Classics programot.

Törőcsik Mari és Soós Imre a Körhinta című filmbenForrás: Mokép

Az ötvenes évek közepén a magyar film újjászületését jelző Körhinta legteljesebb verzióját az eredeti negatívból és két további pozitív filmanyagból állították össze a Filmarchívum filmtörténész-restaurátorai. Törőcsik Mari mindössze húszéves volt a Körhinta forgatásakor, első főszerepével rögtön meghódította a filmvilágot, és máig az egyetlen magyar, akit a legjobb színésznő díjával méltattak Cannes-ban (Maár Gyula Déryné, hol van?, 1976). A Körhinta május 19-én lesz először látható régi szépségében. 

A Filmalap nemzetközi értékesítési részlege a cannes-i filmvásáron vetíti le először a külföldi forgalmazóknak Herendi Gábor Kincsem című filmjét, mely továbbra is az év legsikeresebb filmje a hazai mozikban, sőt az elmúlt tíz év legnézettebb magyar filmje 357 ezer nézőjével. A hagyományokhoz híven a cannes-i filmfesztivál szakmai közönségét ismét várja az „International Village” Magyar Pavilonja naprakész információkkal a magyar filmiparról.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK