Az új Alien-film erőtlenül kezdett bele az ijesztgetésbe

2017.05.21. 19:27

A galaxis őrzői 2 már harmadik hete megy az amerikai mozikban, az Alien: Covenant most debütált, mégis, kevesebb mint egymillió dolláron múlott, hogy Ridley Scott horrorja elorozta az elsőséget a szuperhősfilmtől. Az Alien: Covenant 36 milliót, A galaxis őrzői 2 pedig 35,1 milliót termelt a hétvégén a tengerentúlon. Igencsak visszafogott eredmény ez ahhoz képest, hogy a brit rendező franchise-t akar építeni, feltett szándéka, hogy még csinál pár Alien-epizódot, és végül eljut A nyolcadik utas: a Halál-ig.

Képkocka az Alien: Covenant című filmbőlForrás: InterCom

A Covenant első tudott lenni az amerikai mozikban, de a Prometheus-szal szemben alulmaradt. Scott nagy dérrel-dúrral beharangozott, 2012-es visszatérése az Alien-univerzumba 51,1 millióval zárta a nyitóhétvégéjét, ehhez képest Scott horrorja 30 százalékkal kevesebb pénzt gyűjtött. Igaz, a Prometheus 130 millióba került, míg a folytatást kevesebből, 97 millióból készítették el. A legmeglepőbb, hogy még az Alien vs. Predator is jobban indult a Covenant-nél, a 2004-es film 38,2 millióval startolt el.

Úgy tűnik, hogy a Prometheus ellentmondásos megítélése a Covenant-re is kifejtette a hatását, és sokan voltak, akik öt éve még nagy várakozással ültek be a moziba, most viszont már nem érdekelte őket a történet folytatása. A rajongókat amúgy azzal próbálták becsábítani a mozikba, hogy minden lehetséges csatornán azt üzenték, a Covenant sokkal inkább hasonlít a régi Alien-filmekre, mint a Prometheus-ra.

Érdekes lesz látni, hogy vajon az összbevétel ismeretében továbbra is megmarad-e a bizalom Ridley Scottban, vagy a Fox stúdió változtat a koncepción. Jelenleg világszinten 117 millió dollárnál tart a horror.

Amandla Stenberg és Nick Robinson a Minden, minden című filmbenForrás: Warner

Az újdonságra éhes amerikaiak még egy ifjúsági romantikus filmre, a Minden, minden-re ülhettek be, amely 12 milliót hozott, és a harmadik helyet szerezte meg, illetve A ropi naplójá-nak a negyedik része is ezen a hétvégén debütált a mozikban. A nagy kiruccanás alcímmel futó rész 7,2 millióval rajtolt el, ami az ötödik helyre volt elég.

Tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):

1. Alien: Covenant ($36 / $36)
2. A galaxis őrzői 2 ($35,1 / $301,8)
3. Minden, minden ($12 / $12)
4. Ó, anyám ($7,6 / $32,8)
5. A ropi naplója: A nagy kiruccanás ($7,2 / $7,2)
6. Arthur király – A kard legendája ($6,9 / $27,2)
7. Halálos iramban 8 ($3,2 / $219,9)
8. Bébi úr ($2,8 / $166,2)
9. A szépség és a szörnyeteg ($2,4 / $497,8)
10. Hogyan legyél latin szerető ($2,2 / $29,5)