Megvan Cannes első idei polgárpukkasztó szenzációja!

Elisabeth Moss a The Square című filmben

A Lavina svéd rendezője, Ruben Östlund ravasz és kifinomult intelligenciával figurázza ki a politikai korrektséget. A cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában bemutatott The Square bámulatosan bizarr, de közben metszően aktuális. 

A svéd Ruben Östlundról évek óta lehet tudni, hogy az európai film egyik legnagyobb reménysége, és Cannes-ban is szépen megmászta a tyúklétrát; 2011-ben a Play - Gyerekjáték még a Rendezők kéthete mellékszekcióban mutatkozott be, három évvel később a Lavina (kritikánk) viszont már messze felette volt az Un Certain Regard mezőny nagy részének (a szekció fődíjától pont Mundruczó Kornél Fehér Isten-e ütötte el) és idén végre ott van a versenyprogramban a The Square-rel.

Dominic West a The Square című filmben Forrás: Cannes Film Festival

Sok kortársa úgy jut el eddig a megtiszteltetésig, hogy tudatosan készül minél "cannes-iasabb" filmet készíteni, és meglovagolni valamilyen aktuális divathullámot, legyen szó a román vagy a Dardenne-féle realizmus koppintásáról, a bevándorlás témájáról vagy a nyugati világ szociális hálóján kívül rekedtek történeteiről. Östlund azonban már a Play - Gyerekjáték idején is vagy öt évvel megelőzte a korát, és most is annyira vadul aktuális filmet forgatott, hogy nehéz elhinni, hogy nem az utóbbi hónapok, hetek inspirálták.

A történettel kapcsolatban kár lenne bármit is lelőni, annyira bámulatosan bizarr és meglepő, elég tudni a kiindulópontot: egy modern művészeti múzeum kurátora szakmailag és emberileg is váratlan kihívásokkal kénytelen szembenézni. A The Square-ről egyébként előzetesen azt lehetett tudni, hogy Elisabeth Moss (Mad Men - Reklámőrültek, A szolgálólány meséje) és Dominic West (Drót) szerepelnek benne, és az angol cím, illetve az amerikai sztárok alapján mindenki arra következtetett, hogy Östlund rövid úton dobbantott az angol nyelvű piac felé, mint előtte több Cannes-ban befutott rendező is, például Jorgosz Lantimosz (A homár, ő is versenyben van idén a Killing of a Sacred Deer-rel) vagy Paolo Sorrentino (Ifjúság, most zsűritag).

Pedig a The Square ízig-vérig svéd film; West és még inkább Moss vendégszereplése kulcsfontosságú ugyan, de nem ők a főszereplők, hanem Claes Bang dán színész, aki fantasztikus felfedezés. Félig Don Draper (nehéz elszakadni a Mad Men emlékétől, főleg, hogy egy PR-kampány is központi jelentőségű a filmben), félig Montgomery Clift, de közben megvan benne egy jellegzetes észak-európai visszafogottság. Szemüvegétől a frizuráján keresztül a tétova félmosolyáig minden pont olyan benne, ahogy azt egy kulturális területen dolgozó nagymenőről elképzelnénk.

Claes Bang a The Square című filmben Forrás: Cannes Film Festival

Östlund mesterien bontja le a felszínt, hiszen hőse hiába dolgozik olyan területen, ahol alap a tolerancia és a nyitottság, gyarló rezdüléseiből és reakcióiból egyértelmű, hogy az elit része, aki a társadalmi folyamatokat csak méregdrágán megvásárolt művészeti projektek részeként tudja értelmezni, a mindennapjaiba egy fikarcnyit sem szűrődnek be. A rendező persze kiválóan ismeri ezt a miliőt, és simán elképzelhető, hogy kicsit saját magát is beleírta a figurába, elvégre ő az, aki egy önironikus videón bátran megmutatta a világnak, hogy mennyire kiborult, amikor nem jelölték Oscarra a Laviná-ért.

Az abszurd humorú, de komédiának mégsem nevezhető The Square hemzseg a teljesen esetlegesnek tűnő, meghökkentő jelenetektől, de valójában teljesen átgondolt, komplex és jó értelemben provokatív film. Társadalomkritikája nem reked meg azon a szinten, hogy jé, mindenki a mobiltelefonját bújja, és a járókelők 90 százaléka kapásból elhessegeti a kérdést, hogy "megmentene-e egy emberi életet?".

Elisabeth Moss és Claes Bang a The Square című filmben Forrás: Cannes Film Festival

Mindez csak kiindulópont, és eljuthatunk a modern művészet öncélúságától kezdve a szenzációhajhász internetes videokampányokon keresztül (eszünkbe juthat a pár hete botrányt okozott, ízléstelen Pepsi-reklám vagy éppen Falus Ferenc rossz emlékű jeges vizes videója is) az egyre nagyobb teret nyerő tényeken túli politikáig is.

Östlund szeret játszani a néző elvárásaival, és gyakran nem adja meg a kínálkozó katarzist vagy klimaxot, de következetesen vicces és őrült marad. Claes Bang és Elisabeth Moss szexjelenete talán a csúcspont, de utána egy fogadáson előadott performansz is addig feszíti a húrt, ameddig más rendező biztos nem merné.

Sok szempontból a tavalyi cannes-i kedvencet, a Toni Erdmann-t idézi, bár sajnos abban is, hogy egy fél órával hosszabb a kelleténél. Abban mindenesetre érdemes reménykedni, hogy Pedro Almodóvar zsűrije (benne Maren Ade, a Toni Erdmann rendezőnője is) jobban értékeli majd a The Square-t, mint a tavalyi sótlan banda a német remekművet.