Mit keres egy vak ember egy filmfesztiválon?

2017.05.25. 17:47

Már azért megéri elutazni Cannes-ba, hogy beleállhasson térdig a Földközi-tengerbe, mondja Barkó Tamás, a Láthatatlanul című kisfilm főszereplője, akivel még az előtt beszélgettünk, hogy elindult a francia Riviérára. A félórás filmet beválogatták a világ legfontosabb filmfesztiváljának programjába, a szerdai vetítésen a születése óta vak Barkó is ott ült a cannes-i fesztiválpalota Buñuel termének nézőterén. Barkó Tamás – aki táncművész, jelenleg is szerepel a Nemzeti Színházban Az Úr komédiásai című Ghelderode-darabban, Bozsik Yvette rendezésében – elmesélte, melyik volt számára a legnehezebb színészi feladat, és miért örült annak, hogy a film gyarló emberként ábrázolja a fogyatékkal élő főhőst. Kérdeztük arról is, hogy mit jelentenek számára a színek, mik a legnagyobb tévhitek a vaksággal kapcsolatban, illetve, hogy miért fontos, hogy szép legyen a barátnője. A Láthatatlanul szerinte olyan, mint Björk zenéje: valami olyat akar mutatni, ami eddig nem volt. Interjú.

 

Pár nap múlva indul Cannes-ba. Hogyan készül rá?

Mint egy ünnepre. Ez egy olyan dolog az életemben, ami valószínűleg soha többé nem lesz. Cannes egy hihetetlen csavar. Mit keres egy vak ember egy filmfesztiválon? Ráadásul a leghíresebb filmfesztiválon.

Barkó TamásFotó: Mudra László - Origo

Amikor hallotta, hogy bekerült a Láthatatlanul a cannes-i filmfesztiválra, akkor már tisztában volt azzal, hogy az milyen óriási dolog?

Sejtettem. Ami nekem új volt, hogy Áron megkért arra, hogy ezt titokban kell tartani, mert akkor még nem jelentették be hivatalosan. Egyetlenegy embernek árultam csak el, a lakótársamnak. Nem bírtam ki. Amikor már lehetett mondani, felhívtam a nővéremet, és sikítottunk a telefonba.  Öt gyerek mellől egyből azt mondta, hogy jön ki velem, lesz a segítőm.

Mit vár a cannes-i úttól? Mire kíváncsi?

Bármi, ami ott történik, az ajándék. Nincsenek elvárásaim, csak nyitottság van bennem. Beleállok térdig a Földközi-tengerbe, közben Szakácsi Sándorra gondolok, mert neki az volt az utolsó kérése, hogy ott szórják el a hamvait. Már ezért az öt másodpercért is azt fogom mondani, hogy megérte.

Barkó Tamás (fehér ingben) és a Láthatatlanul stábja a cannes-i vetítés utánFotó: Varga Ferenc

Hogyan került bele ebbe a filmbe?

Szentpéteri Áron megkereste a Láthatatlan kiállítást, ahol én dolgozom, és ott engem ajánlottak. Elkezdtünk beszélgetni, utána elteltek hónapok, és megint felbukkant, hogy nézzük meg, tudunk-e együtt dolgozni, meg egyáltalán működöm-e a kamera előtt. Azon dolgoztunk, hogy legyen meg a párbeszédek kerete, de ne legyen se túl improvizált, se túl papírízű. Én hallom a különbséget a képzett színészlány és köztem, például ő nagyon szépen artikulál, én meg kritikán aluli, ahogy beszélek. De ha rám volt szükség, akkor ez így van jól.

Előtte gondolt arra, hogy szeretne színészkedni?

Játszom több színházi darabban is. Fiatalabb koromban nagyon sokszor megnéztem a Moszkva tér című filmet, ha nem láttam ötvenszer, akkor egyszer sem. Abban szívesen szerepeltem volna, akár csak statisztaként is.

Pápai Erzsi és Karalyos Gábor a Moszkva tér című filmbenForrás: Budapest Film

Ez elhangzik a Láthatatlanulban is. Akkor az az ön életéből került bele?

Igen. Játékfilmben most voltam először, és azóta bármilyen filmet jobban értékelek, mint előtte, mert tudom, hogy mennyi munkával jár. Amit látunk, az tényleg csak a végeredmény, és az hússzor, ötvenszer, kétszázszor annyi meló időben, mint amennyinek mi érzékeljük. Még mindig laikus vagyok, de átélt élmény lett egy filmnek a megalkotása.

Szívesen megismételné?

Igen.

Csalódott lenne, ha többet nem szerepelne filmben?

Annak örül az ember, ami van, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem reménykedem.

Barkó TamásFotó: Mudra László - Origo

Amikor a forgatásra került a sor, már annyira tudta a szerepét, hogy semmilyen nehézség nem volt?

Ott már nem kellett gyakorolni, hanem csináltuk. Amikor előtte próbáltunk Áronnal, én másfél-két óra után iszonyatosan elfáradtam. Féltünk attól, hogy fogok-e majd bírni egy tizenkét órás forgatási napot. De amikor ott voltunk, attól, hogy körülöttem volt egy egész csapat, sokkal jobban bírtam.

Színészileg nekem az a jelenet tűnt a legnehezebbnek, amikor a felüljárón elfojtott dühvel számonkéri a lányt. Önnek is az volt a legnehezebb?

Igen, mert nagyon nehezen konfrontálódok, még szerepben is.

Barkó Tamás a Láthatatlanul című filmbenForrás: SZFE / Inforg / M&M

Ezt Szentpéteri Áron rendezőtől is megkérdeztem, de érdekelne az ön véleménye is. Nekem az tetszett nagyon a Láthatatlanulban, hogy a legtöbb filmmel ellentétben nem avatja szentté a testi fogyatékos szereplőt, hanem gyarló emberként ábrázolja. Ezt ön is forradalminak találta benne? 

Igen, mert attól, hogy valakinek fehér bot van a kezében, nem lesz cuki.  Lehet ugyanolyan seggfej meg aljas, vagy jófej és intelligens. Az erényeinkkel és a hibáinkkal együtt szeretnénk mi is egyenrangú szereplőivé válni a társadalomnak. Örülök annak, hogy megmutattuk, hogy Balázs is csak egy ember, aki gyarló. És lehet, hogy egy következő helyzetben már jobban fog egy ilyen szituációt kezelni, de éppen ezt nem tudta. Remélhetőleg megtanulta, hogy érzelmet nem lehet számonkérni.

Ön szerint Balázs, a főhős kihasználja kicsit a fogyatékosságát? Akár még vissza is él vele?

Az a frusztráció jelenik meg benne, hogy az ember sokszor nem tudja eldönteni egy kedves közeledésről, hogy az most neki szól, mint embernek, vagy a vakságnak, a fogyatékosságnak. Ez egy nehéz szitu. Én is sokszor kerültem olyan helyzetbe, ahol az derült ki, hogy inkább a fogyatékosságom volt a másik számára érdekes.

Józsa Bettina és Barkó Tamás a Láthatatlanul című filmbenForrás: Cannes Film Festival

Amikor ilyen helyzetbe kerül, akkor ön mindig tisztázza a dolgot, vagy inkább csendben konstatálja, hogy akkor talán mégse?

Az utóbbi. Ezzel együtt kell élni. A legtöbb esetben nem szeretünk az ilyenekről beszélni, eldugjuk, tulajdonképpen nincs is. Pedig van. Ezért jó, hogy készült egy film, amiben ez a dilemma megjelenik.

Önnek melyik a legerősebb impulzus, ami valakivel kapcsolatban éri?

A hang. Fontos az illat, a tapintás, a bőrérzet is, de a legfontosabb a hang. A hang egy belső dolog is egyben. Belülről indul, de kifelé árad.

Barkó TamásFotó: Mudra László - Origo

Mondják, hogy a vakok nem külső alapján ítélnek, de az azért fontos, hogy olyan barátnője legyen, akit mások szépnek tartanak?

Igen. Helyzetfüggő, hogy rögtön kérek-e egy vizuális kontrollt, vagy megvárom a többedik alkalmat, és akkor kérem meg egy látó barátomat, hogy mondja már meg, hogy mit lát kívülről, amit én nem. Én ezt akkor szoktam csinálni, amikor valami már elindult.

Miért fontos ez?

Nem tudom. Valamifajta igény ez egy külső visszajelzésre, egy megerősítésre, hogy, amit belül érzek az kívülről is olyannak tűnik-e. Tök jó lenne, ha ezt el lehetne engedni, de nekem az elengedéssel vannak bajaim.

Barkó Tamás kezeFotó: Mudra László - Origo

A fogyatékosságban benne van, hogy valami hiányzik. Persze nagyon sok minden megoldható, nagyon sok minden kihozható egy élethelyzetből, de van, amikor tényleg hiányoznak dolgok. Néha ez a hiány okozhat többletérzést is. Például egy kedves lány közeledéséből az ember érezheti azt, hogy ez már több. Pedig nem több, csak nincs meg az a többi rész, amit a vizuális információ tudna megadni.

Van a filmben az a jelenet, amiben megtapogatja a lány arcát. Egy ilyen arctapogatás tényleg ad az ön számára plusz információt arról, hogyan nézhet ki a másik ember?

Olyan nekem, mintha egy szobrot tapogatnék. A nagyon apró, finom mimikák nem tudnak megjelenni. Volt a munkám során olyan, hogy jött egy külföldi csoport, és a kezemet rátették az arcukra. Nem esett jól.  A filmben ez egy művészi gondolat, nem dokumentálni akartunk. Kicsit olyan, mintha egy festményt rajzoltunk volna együtt.

Józsa Bettina és Barkó Tamás a Láthatatlanul című filmbenForrás: Cannes Film Festival

És azt meg tudta állapítani az alapján, hogy Józsa Bettina szép lány-e?

Most már nem tudnám megmondani, hogy milyen az álla, milyen a füle, vagy milyen magas a homloka. Akkor ott pár pillanatra megvolt, de már nincs meg. Amúgy kicsit tartottam tőle előtte, hogy neki ez kellemetlen lesz, de nem így lett. Meghitt pillanat volt.

Tök jó szó ez a meghitt. Az intimitásnak egy ártatlan verziója. De visszatérve az előző kérdésre: ami jólesik a kezemnek, azt én szépnek tartom. Legyen az egy arc, vagy bármilyen anyag. Ezt a zakót is azért vettem fel most, mert nagyon szeretem az anyagát.

Barkó TamásFotó: Mudra László - Origo

Balázst vajon mi fogta meg ebben a lányban?

Lehet, hogy a hangjából érzett ki valamit, vagy a kezében volt valami. Az embert néha megfogják dolgok, pillanatok, olyanok, amik vagy elfelejtődnek, vagy elviszed egy életre magaddal.  És ezekkel valamit kezdeni kell. Pláne én, aki foglalkozom testtudati dolgokkal, erre még érzékenyebb vagyok. Ezért tudtam érteni Balázst. Lehet, hogy elég volt neki egy pillanat, és az hetekig, hónapokig élt benne.

Melyik a film kulcsmondata az ön számára?

Lehet, hogy holnap mást mondanék, de most ez ugrott be: amikor a lány kinyújtja a lábát, és megkérdezem tőle, hogy „Milyen a cipőd?” És a lány nem érti ezt a kérdést.

Barkó Tamás és Józsa Bettina a Láthatatlanul című filmbenForrás: SZFE / Inforg / M&M

Önnek mit jelent ez a mondat?

Udvaros Dorottya énekli a Hóesés című számban, hogy „Húzz fel másik cipőt, gyorsan, úgy készülődj, /mint egy nagy út előtt, nagyon nagy út előtt / Mintha más, távoli várost hódítani indulnál, / gyere, vágjunk neki”. És ugyanez a cipő a Forrest Gump-ból, ő is azt mondja, hogy sok minden kiderül valakiről már csak a cipője alapján is.

Milyen volt először látni a filmet?

Jó élmény volt. Áron feljött a lakásomra, és megnéztük laptopon. Björk zenéjéhez tudnám hasonlítani, ami bárki számára befogadható, mégis olyat próbál mutatni, amit a mainstream nem tud. A Láthatatlanul is valami többet próbál adni, valami mást, valami olyat, ami eddig nem volt.  Nem egy újabb Egy asszony illatá-t csináltunk, nem még egy Vakvagányok-at. Ott van mindjárt az első jelenet. Elkezdődik a film, és percekig fekete a kép? Látod, hogy nem látsz semmit. 

Szokott sírni?

Persze. Egy filmen sírtam legutóbb, megpróbálom a címét felidézni. Egy igaz történet, arról szólt, hogy egy család hogyan esik szét. Elmennek Thaiföldre…

A lehetetlen.

Igen! Az olyan volt, hogy: azta!. Ráadásul a magyar szinkron is jó abban, átélés van benne. Néha elfelejtem a szinkronnál, hogy ők nem ők, és ez tök ciki. Nyilván ez is a cél.

Naomi Watts, Tom Holland és Samuel Joslin A lehetetlen című filmbenForrás: Pro Video Film & Distribution Kft.

Tud angolul?

Igen, de nem tökéletesen. 38 év alatt megszoktam, hogy kiesik a kép, de ha a szövegből sem értek mindent, az engem zavar. Lehet, hogy a következő félmondatból kiderül, hogy mi volt az előző kettő, de ezen akkor sem tudok túllépni. Ezért inkább szinkronnal nézem a filmeket. Richard Gere például sokkal jobban tetszik Szakácsi Sándor hangján, mint eredetiben.

Azokat a filmeket meg szokta nézni, amikben vak a főhős?

Nem vadászom kifejezetten azokat. Természetesen láttam a Vakvagányok-at, abban is vannak szép dolgok, meg magának Yvette-nek a jelenléte. Az Egy asszony illatá-ban is tetszett, ahogy Al Pacino leírja, hogy egy vak embernek mi a fontos. Volt ott egy-két dolog, amiről azt éreztem, hogy akár én is írhattam volna. Hogy a hajba belekapaszkodni vagy beletúrni egy tök jó dolog.

Gabrielle Anwar és Al Pacino az Egy asszony illata című filmbenForrás: UIP Dunafilm

És mondjuk a Vaklárma?

Azt nem láttam még.

Vak végzet?

Sem. Érdekes ez különben, hogy nehéz a magyar nyelvben egy olyan „vak”-kal kezdődő szót találni, ami pozitív. Olyan reménytelen vagy, mint vakablakhoz üvegest hívni. A Vakvagányok egy kivétel ebből a szempontból, mert vagánynak lenni pozitív dolog.

Különös ez a vaksághoz való viszony. Szerintem ez az a fogyatékosság, amitől az emberek a legjobban félnek.  A kiállításon azt szoktam mondani a vendégeknek, hogy ez azért természetes reakció a részükről, mert nekem az veszett el, ami alapján ők a legtöbb információt kapják.

VakvagányokForrás: Budapest Film

Elhangzott most jó párszor, hogy „látta” ezt meg azt a filmet. Ön is ezt a kifejezést szokta használni?

Igen. Mentségem, hogy született vak vagyok, viszont látó családban nőttem fel. Ez így alakult. Hat és fél hónapra születtem, és túladagolták az oxigént. Retrolentalis fibroplasia az én szembetegségem megnevezése, elsorvadtak a szemidegek, nincsen kontakt az agyam és a szemem között. A szem által befogadható információk nem mennek át a fejbe. Ez olyan, mint amikor a fejhallgatónak elszakad a zsinórja. Akkor nem a fehér hangot hallod, hanem a semmit. Én körülbelül így vagyok vele, nem a feketét látom, hanem a semmit. 

Ha valaki színekről beszél önnek, azt hogyan értelmezi? 

Fogalmakkal. A hó olyan, mint a fehér. A piros olyan, mint a tűz. 

Barkó TamásFotó: Mudra László - Origo

Mik a legnagyobb tévhitek a vaksággal kapcsolatban?

Nem úgy fogom fel, hogy tévhit, hanem hogy ő így gondolja, és tök jó, hogy ha elbeszélgetünk róla. Erre való a Láthatatlan kiállítás, ott erre van idő és tér. Például az sem igaz az Al Pacino-filmben, hogy egy parfüm illatából meg tudja mondani a nő keresztnevét, de egy Végvári Tamásnak ezt is megbocsátom. 

Nekem nincs olyan, hogy hülye kérdés, ha a legképtelenebb dolgot megkérdezik tőlem, én akkor is szívesen válaszolok. Valaki megkérdezte, hogy hogyan tanultam meg beszélni. Két kézzel átfogtam édesanyám nyakát, és a rezgések alapján tudtam megtanulni a hangok képzését. 

Nehéz volt feldolgozni azt az igazságtalanságot, hogy pár napos korában megvakult?

Ez gyerekkoromban foglalkoztatott. Úgy kilenc-tíz éves koromban merült fel bennem, hogy miért. Az azóta és az előtte eltelt idő úgy telt, hogy ez a természetes állapot, mert ebbe születtem bele. Ez a nagy szerencsém született vakként, hogy nekem ez a természetes. Minél később veszíted el a látásodat, és minél később kell megszoknod, hogy mások segítségére szorulsz, annál nehezebb.

Nekem is van olyan napom, hogy inkább nem megyek le a közértbe, mert egyszerűen nincs kedvem megkérni valakit, hogy vegye le a polcról azt a dolgot. Egy évben mondjuk tíz ilyen nap van.

És ott kilenc-tíz éves korában mi volt az, ami megnyugtatta?

Egyszerűen csak lejárt ez a lemez. Belefáradtam.

Barkó TamásFotó: Mudra László - Origo

Ha egy percre képes lenne látni, akkor mit nézne meg?

Megnézném az eget. A víz is megfogható, de hogy milyen lehet az ég, azt nem tudom elképzelni. Vagy mondjuk az arctapogatásos jelenetet a filmből, az talán beleférne egy percbe. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK