A Baywatch-mozifilm először egy rémes ötletnek tűnt, aztán a poénokkal teli előzetesek lassanként meggyőztek, hogy a sorozat magas korhatár-besorolású felmelegítése akár még jó is lehet könnyed nyári szórakozásnak. Aztán a múlt héten kijöttek a kritikák, és mindenki keményen leszólta a Baywatch-t.

Jon Bass, Alexandra Daddario, Zac Efron, Dwayne Johnson, Kelly Rohrbach és Ilfenesh Hadera a Baywatch című filmbenForrás: UIP Dunafilm

A negatív kritikai visszhang a nézői érdeklődést is letörhette, a várt 40-45 millió dollár helyett csak 18,1 milliót termelt a hétvégén a Dwayne Johnson és Zac Efron főszereplésével készült vígjáték. Sok pénzt öltek a filmbe, a gyártásra 69 milliót szánt a stúdió, és ezen felül még ott van a több tízmilliós marketingköltség is. A vízi mentők most az Amerikán kívüli közönségben bízhatnak, és erre minden alapjuk megvan, hiszen a Baywatch világszerte a tévél elé ragasztotta az embereket.

21 Jump Street is egy régen népszerű tévésorozatot adaptált a mozivászonra, és az akcióvígjátékkal be is vált az alkotók számítása: Channing Tatum és Jonah Hill bohóckodása 36,3 millióval rajtolt el, és később folytatást is készítettek hozzá. A Baywatch ennek mindössze a felét hozta össze, ha a nemzetközi piacon nem lesz kasszasiker, alighanem Dwayne Johnson nem láthatjuk többet piros gatyában futkározni.

Baywatch a toplista harmadik helyét szerezte meg a negyedik hete műsoron lévő A galaxis őrzői 2 mögött, az első helyre a hétvége másik sikervárományos filmje, A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja futott be. A 62 millió alapjában véve megsüvegelendő teljesítmény, de azt is hozzá kell tenni, hogy ez Jack Sparrow második legrosszabb amerikai hétvégéje, csak a 46,6 millióval kezdő első részt tudta megelőzni. Ráadásul a 2003-as film sokkal jobb kritikákat kapott, és a nyár meglepetésfilmjeként sokáig kiemelkedően nagy forgalmat bonyolított.

Johnny Depp A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja című filmbenForrás:Fórum Hungary

230 milliót költöttek a kalózos franchise ötödik felvonására, és ilyen nagy gyártási költségnél még a besöpört 62 milliónál is nagyobb amerikai nyitóhétvégében reménykedhetett a stúdió. A nemzetközi vizeket viszont még egyértelműen Sparrow kapitány uralja: szinte az egész világon most kezdték el vetíteni a filmet, ennek is volt köszönhető, hogy minden idők 12. legjobb nemzetközi hétvégi nyitóeredményét hozta össze az ötödik rész. Amerikán kívül 208 millió dollárt termelt, összesen pedig már 270,6 millió dollárnál tart.

Bajban van az Alien-sorozat: a premierfilmek a második hétvégén átlagosan 50 százalékkal szoktak visszaesni, Ridley Scott űrhorrorja iránt azonban 71 százalékkal csökkent az érdeklődés. Ez a meredek zuhanás még inkább kétségessé teszi, hogy vajon a rendező folytathatja-e a Prometheus-szal megkezdett előzmény-sorozatát.

Tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):

1. A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja ($62,2 / $62,2)
2. A galaxis őrzői 2 ($19,9 / $333,2)
3. Baywatch ($18,1 / $22,7)
4. Alien: Covenant ($10,5 / $57,3)
5. Minden, minden ($6,2 / $21,5)
6. A ropi naplója: A nagy kiruccanás ($4,4 / $13,6)
7. Ó, anyám ($3,9 / $40,2)
8. Arthur király – A kard legendája ($3,2 / $33,9)
9. Bébi úr ($1,7 / $169)
10. A szépség és a szörnyeteg ($1,6 / $500,6)