Nézze meg, mi sül ki egy roma és egy elit francia család együttéléséből!

Christian Clavier és Ary Abittan a Romazuri című filmben
Christian Clavier és Ary Abittan a Romazuri című filmben
Vágólapra másolva!
Ha kíváncsi Zsákfos megformálójának, Christian Claviernek a legújabb vígjátékára, játsszon velünk és jegyet nyerhet a Romazurira.
Vágólapra másolva!

Christian Clavier a Jöttünk, láttunk visszamennénk-sorozat bolondos pajzshordójaként lopta be magát a magyarok szívébe, négy alkalommal játszotta el a szószátyár Zsákfost. A francia színész most a Romazuri című filmben kamatoztatja a komikusi tehetségét: egy mérsékelten sikeres írót játszik, aki a riporter nyomására élő műsorban ajánlja fel, hogy a házába nyugodtan beköltözhetnek romák. Másnap meg is jelenik egy kilencfős család az írónál.

A Romazuri érzékeny témát boncolgat, egy vígjáték keretein belül vizsgálja, hogy milyen nehézségekkel jár két eltérő kultúrájú család együttélése. Az írónak egy malaccal kell megosztania a konyhát, a medencében pedig egy teherautó gumiján lebeg a cigány családfő (Ary Abittan). Érdekes és mulatságos lesz figyelni, miképpen idomul egymáshoz a francia nagypolgári család és a szegénységből érkező cigány família.

Christian Clavier és Ary Abittan a Romazuri című filmben Forrás: Cinetel

A filmet jegyző Philippe de Chauveronnak nem ez az első filmje a magyar mozikban, a Bazi nagy francia lagzik-ban is a multikulturalizmus témakörét feszegette, egy olyan francia családot mutatott be, ahol a szülők bánatára a lányaik eltérő etnikumú és vallású férfiakhoz mennek hozzá. Ebben a vígjátékban is együtt játszott Christian Clavier és Ary Abittan.

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés a C) válasz volt:

Jean Reno játszotta Christian Clavier társát a Jöttünk, láttunk, visszamennénk-filmekben.

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat szeretettel várjuk mozipartnerükkel együtt június 7-én, szerdán 20 órára az Aréna moziba:

Ádám Dániel, András István, Babucs Andrea, Bélbász Andrea, Benkó Attila, Beregi Péter, Bogdán Hajnalka, Bólya Zsolt, Böjthe Balázs, Csató Anikó, Csele Zsuzsanna, Danczi Renáta, Décsi Péter, Dib Ferenc, Dóczi Elemér, Dolóresz Szilvia, Drégelyvári Anna, Erdei Krisztina, Fáber Ágoston, Farkasné Simon Mária, Fáy Eszter, Fejes Istvánné, Füleky Lászlóné, Gálosi Dániel, Gergely Zsolt, Gergye Szilárd, Gárdonyi László, Gosztola Gyöngyi, Györkei Roland, Halas Gergő, Halla József, Havas Peter, Hégely Roland, Hegyaljai Virág, Helvet Jánosné, Horváth Nóra, Jurásek Dániel, Kakucska Zsolt, Kerezsi Erzsébet, Kispál Brigitta, Kiss Csaba, Koltay Zoltán, Kónya Éva, Kovács Géza, Kovács Krisztina, Kozma Dóra, Kövér Balázs, Kratochvill Zsuzsa, Kucsera Erzsébet, Kupai György, Lénárt Tamás, Lipcsik Róbert, Murvai Dezső, Nagy Mihály, Németh Csaba, Németh-Simon Zsanett

Amennyiben nem látja a nevét a fenti listában, ne csüggedjen, még rengeteg alkalma lesz az ingyen mozizásra!