Joaquin Phoenix és Rooney Mara együtt jelentek meg a cannes-i fesztivál záróünnepségén, és ezzel bejelentés nélkül is mindenkinek a tudtára adták, hogy ők bizony egy párt alkotnak. A díjátadó-gála közben egymás mellett ültek, és sokat mosolyogtak és csevegtek egymással – olvasható a The Cut cikkében.

Joaquin Phoenix és Rooney Mara a 70. cannes-i fesztivál záróünnepségénForrás: AFP/Alberto Pizzoli

A 43 éves színész teljesen ledöbbent azon, hogy megnyerte a legjobb színésznek járó díjat, a You Were Never Really Here főszerepe miatt jutalmazott Phoenix sokáig azt sem tudta eldönteni, hogy most felmenjen-e a színpadra vagy sem. A 30 éves Mara nyugtatgatta őt és igazította útba a színpad mellé. Phoenix a köszönőbeszédében is kitért a díj váratlanságára: a lábbelijére mutatott, ami egy, a szmokinghoz nem éppen illő Converse tornacipő volt.

A záróünnepség után kézen fogva sétáltak egymás mellett. Phoenix és Mara a Mária Magdolna című életrajzi filmet készítették együtt, amelyben a színész Jézust, a színésznő pedig a címszereplőt játssza el, és valószínűleg a tavalyi olaszországi forgatáson jöttek össze. A 2013-as A nő-ben ők amúgy már eljátszottak egy egykor boldog párt.